Adventi kézfogás a Rozsnyói járásban

Adventi kézfogás a Rozsnyói járásban

A Rákóczi Szövetség Magyar iskolaválasztási programja novemberben és decemberben a Rozsnyói járásban is folytatódik.

 A Rákóczi Szövetség 2004-ben a Felvidéken indította az iskolai beiratkozási programot, amelyhez rögtön csatlakozott a Rozsnyó és Vidéke Célalap. A szervezet munkatársai a felvidéki városi célalaphálózattal közösen követik a beiratkozási eredményeket, tájékoztatnak, elemeznek és összehasonlítanak. Támogatják a program megvalósítását, oktatással kapcsolatos kiadványok, ismertető anyagok születtek, régiókra lebontott adatbázisok feldolgozására került sor. A program azóta fokozatosan bővült. Odafigyel az óvodákra, s 2017-től az újszülöttekre is.

Első könyvem címmel a Gólyahír program keretében az újszülöttek kapják meg a szövetség kiadványát. A program érinti szinte az egész Kárpát-medence magyarok által lakott régióit. Szeptemberben az iskolakezdőket iskolatáskával támogatta a szövetség, s fennállásának 25. évében a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája 23 személyes iskolabuszt vehetett át a Rákóczi Szövetség iskolabusz programjának köszönhetően – ismertette Palcsó Zsóka, a Rozsnyó és Vidéke Célalap vezetője.

Az iskolakezdők köszöntése november 24-én a Fábry Zoltán Alapiskola aulájában, valamint a Rozsnyói Rákóczi Magyar Házban valósult meg. A Rákóczi Szövetség arra törekszik, hogy az ösztöndíjátadó ünnepségeken a program támogatói is jelen legyenek. A Rozsnyói járás iskolakezdőit dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke és felesége, Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke köszöntötte.

Hírdetés

Béres József üdvözlő beszédében kiemelte a magyar iskola fontosságát, személyes példaként emelve ki édesapja hazájához és szülőföldjéhez való hűségét. „A nyelv és a kultúra őrzi meg a nemzetet. Nemcsak azt kell néznünk, hogy testből vagyunk, hanem hogy mi van a fejünkben és ezt az iskola adja meg. Az emberi élet teljességéhez tartozik a magyar kultúra is, a magyar kultúra egyik gyökere nyilván a nyelvünk, amit könnyen elhagy az ember, amint rossz iskolát választ. Minél több nyelvet tud és minél több kultúrát ismer, annál több lesz az ember. Van tévhit és jó hit, tévhitet érzek abban a szemléletben, hogy az érvényesülés csak a többségi, idegen nyelvű iskolában lehetséges.

A Szép magyar ének című kötet is bemutatásra került, melyet a gyerekek a támogatás mellett szintén megkaptak. A 646 éneket tartalmazó kötetről így ír Béres József, a könyv szerkesztője: „Ez a daloskönyv azért született, hogy elvigye a családokba, baráti társaságokba, közösségekbe az éneklés csodálatos örömét. A válogatás szép magyar énekeinkből, gyermekdalokból, népdalainkból, népies és zeneszerzői dalokból, görög- és római katolikus, illetve protestáns egyházi énekekből ölel fel egy csokorra valót… Hiszem, hogy gazdag nemzeti zenekincsünk e darabkája minden hazánkfia számára éppúgy tárháza lehet a hasznos ismereteknek, mint forrása erőnek, jókedvnek, örömnek és szeretetnek.”

Nagy Domonkos István, a Rákóczi Szövetség szervezetfejlesztési és informatikai igazgatója köszöntötte a jelenlévőket és ismertette szövetség programjait, aminek nem titkolt célja, hogy a magyar iskolába íratott gyermekek számának csökkenését lassítani, fékezni, s adott esetben visszafordítani lehessen. A Rákóczi Szövetség köszöni a szülőknek azt a döntését, hogy magyar iskolába íratják gyermekeiket. Az igazgató úr köszönetét fejezte ki a magyarországi támogatói körnek, illetve közösségnek, amely e kezdeményezés mögött áll.

A Magyar iskolaválasztási program ma az iskolakezdőkre, december első hetében pedig az óvodásokra figyel. Amíg az első osztályosok iskolakezdési támogatást: 10 ezer forint ösztöndíjat, addig az észak-gömöri régióban közel 400 óvodás könyvet és csokoládét kap a program keretében.

(Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)
A szerző felvételei a rendezvényen készültek.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »