A budapesti Szent István-bazilikában az adventi vasárnapokon, a 18 órakor kezdődő szentmiséket követően Kovács Zoltán mariológus, egyetemi tanár, a bazilika helyettes plébánosa tartott elmélkedéssorozatot. A negyedik tanítás december 21-én, advent negyedik vasárnapján hangzott el, Zárul a szent kapu – feltárul egy másik címmel.
A szentmise főcelebránsa Kovács Zoltán volt. Az evangélium Szent Máté könyvéből hangzott el, a Jézus születését hírül adó versszakasz (1,18–25).
A férje, József igaz ember volt, hallottuk Mátétól – kezdte a szentbeszédét Zoltán atya. – Az Ószövetségben is vannak igaz emberek. Az Újszövetség szentjeihez hasonlóan olyanok, akiknek fontos volt az Isten és az ember igaz értékrendje. Lehet, hogy József elsőre nem látszik kiemelkedőnek; csöndes, szelíd szereplő, szavát sem idézi a Szentírás, mégis, szilárd hitű, hűséges, és nagyon is„ normális, tiszta férfiként” áll előttünk. Isten épp’ az ilyenekre tud építeni, igazán komoly hivatást bízni.
Ha advent legnagyobb része már el is telt, mégis jó, ha fölteszem a kérdést: akarom-e az utolsó lépéseket az igazzá válás felé énmagam is megtenni? Engedem-e Istennek, hogy még igazabbá formáljon, megigazítsa bennem még az utolsó napokban mindazt, ami esetleg elbillent, hogy igazzá mossa szívemet, hogy bűnbánatban és így megtisztulva készüljek az Üdvözítő érkezésére?
És ha esetleg eddig még nem is tettem ezért sokat, már most elhatározhatom, jó előre, hogy jövőre a nagyböjtöt az elejétől fogva szeretném még komolyabban venni, hogy egészen kegyelmi idő legyen számomra, hogy Isten építhessen rám is az ő nagy műveiben.
A mariológus a szentmisét követően tartotta meg negyedik elmélkedését, „Közeledve a szentév zárásához, ugyanakkor a Szent Szűz szülésére várva töretlen reménnyel a jövőbe tekintve” mottóval.
„József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van” – idézte az evangéliumból Kovács Zoltán. Hozzátette: a mai elmélkedésnek azt a címet is adhatnánk: Zárul a szent kapu – feltárul egy másik. Előfordul, hogy azt tapasztaljuk: zárulnak a korábban megálmodott lehetőségeink, de ha hittel szemléljük az életünk történéseit, az Isten csodálatos világa éppen ekkor képes föltárulni számunkra, és rájövünk, hogy érte, az ő akaratáért, tervéért minden régit érdemes elengedni.
József és Mária is megtapasztalták ezt. Nekik is voltak elképzeléseik az életről, már a jegyességük előtt is, hamarosan induló közös életükről. Minden jegyes, vagy éppen egy élethivatást választó dédelgeti a kis legitim álmait, milyen lesz az, mi vár rám, mire adom a fejemet. Boldog akarok lenni a másikkal, a hivatásomban. Biztosan lesz sok megpróbáltatás, de az ember nem ragad le ezen, hanem teret ad a fiatalos lelkesedésnek, hadd repítsen a Szentlélek tovább. Mária és József is így voltak ezzel, és akkor az Isten egyszer csak váratlanul újat hoz az életükbe. Vagy csak látszólag váratlanul?
Ilyen a Szűzanya életében az ő Szeplőtelen Fogantatása, de József is az ő igaz emberi lelkével érezhette már Isten Lelkének biztos vezetését. És most minden új irányt vesz náluk, és igen, van ami bezárul, tán örökre is, mert aki igent mond valamire, az sok minden másra nemet mond. Ha igent mond valaki a jegyesére, a többi férfira, nőre nemet mond. Ha igent mond Isten követésére, a nem isteni világra nemet mond. Igent akkor tud valaki mondani, ha képes nemet is mondani – akkor lesz értékes és hiteles az igenje.
Van, ami Mária és József számára is bezárul, mert nem a saját elképzelésük mentén teljesül, de az ő Istenre figyelő szívük hamar megtapasztalja, hogy egy sokkal mélyebb valóság tárul fel: a Mózest csendben váró, „égő csipkebokor misztériuma”, amelyből őt is meglepve, megszólal az Úr maga. Ők is, mint a csipkebokrot szemlélő ember, a misztérium tüzének a küszöbén állnak, amelyből őket is az Isten maga szólítja meg. Hamar megérezhetik, hogy megéri a lemondás, Istennel együttműködni, mert az ő munkatársává válni – különösen az emberek üdvösségének művében – nagyon is felemelő hivatás.
Érdemes Józsefről elolvasni Szent II. János Pál pápától A Megváltó őrzője (Redemptoris Custos) kezdetű apostoli buzdítást, 1989-ből. Ebben a dokumentumban olvashatunk József erényeiről, hűségéről, alázatáról, munkaszeretetéről, csendességéről, igaz mivoltáról. A Szentírás mégiscsak leginkább azt az erényét említi, hogy
Ahogyan Mózes is megértette: az égő csipkebokor előtt le kell borulnia, mert szent helyen áll, szent hellyé tette az Isten a profán helyet, József is megsejti: nemhogy elküldés, megkövezés vagy megszégyenítés, hanem maga az Isten, az Ő Fia lakik Mária testében: szent hellyé, templommá avatja, szenteli Mária testét.
Isten jelenléte mindent átformál. Megtapasztalták ezt a zsidók is a pusztai vándorlás idején, amikor a frigyládával járták az útjukat, az Isten jelenlétét érezték maguk között, mert Isten kőbe vésett igéjét őrizte a szövetség ládája. És íme, itt van az új szövetség ládája, Mária méhe, amely szintén az isteni Igét hordozza. Nem kőbe vésett igét, hanem testet öltött Igeként. A tiszta emberekhez, tiszta szívekhez méltó, tiszta érv győzi meg Józsefet: a Máriában fogant élet a Szentlélektől van. Ő erre fog hallgatni, erre megy tovább.
Az előadó leszögezte: Mária és József így is élnek majd. Figyelmük arra irányul, életükben hogyan becsüljék meg még jobban azt a kincset, amely a korábban tervezett közös életüknél is nagyobb, mert testet ölt az Ige Mária testében.
Kovács Zoltán szerint fölmerülhet a kérdés: jegyesekről vagy házasokról van szó? Mindkét fogalmat használja az evangélium. Túl sok különbség nem volt a zsidó jogrend szerint, annyi mindössze: a jegyesség már magában hordozta a házasság jogérvényét. A férj a házassággal vezette be feleségét a saját életterébe, a saját házába, de már jegyesként is olyanok voltak, mintha házasok lennének.
Mária örök szüzessége adott, csakúgy mint József igaz mivolta, tisztasága. Esetükben a nemiség is megszentelődik. Nem iktatja ki Isten a természetet, hanem fölemeli természetfölötti szintre. Kettőjüknél nem szexuális aktus teljesíti be kapcsolatukat, intimitásuknak „egymásra irányultságát”, hanem ezt a természetességet felülmúlja messze a természetfölöttire, az együtt őrzött misztériumra való irányultságuk, melyet mindkettőjük tiszta, szűzi élete szolgál. Az élet továbbadásához itt nem volt szükség a testek természetes egyesülésére, ezt a „beteljesítést” a Szentlélek természetfölötti beavatkozással adta meg sokkal nemesebb, mennyei módon. Ez kettőjük bensőséges kapcsolatát sem csonkítja, vagy mérgezi meg, hanem megszenteli. Isten nem összekötöz, hanem szabadságot ad, nem megcsonkítja, aki neki szenteli a testét, lelkét, életét, szívét, hanem fölemeli, megszenteli.
És ők így maradnak mindvégig: Istennek szenteltségükhöz jobban illik a „jegyes” fogalom, ezért is használja így az Egyház.
A mariológus megvilágította: a Szentlélektől való fogantatásról nemcsak Máténál olvasunk, hanem Lukácsnál is. Nem volna értelme szűzen hagyni Máriát, ha nem az istenanyaság miatt. A kettő egymásra mutat: az ő örök szüzessége annak a jele, hogy nem egyszerű ember jön világra tőle, hanem Istenember, valóságos Isten. Mária istenanyasága pedig azt mutatja, hogy ez valóságos anyaság, húsvér anyaság, ez a testet öltött Ige emberlétének garanciája.
Lukács lesz az, aki rámutat Mária szüzességének ragyogására mint a Szentlélek művére. Véletlenül sem engedi azt, hogy a mítoszok világából csemegézzen valaki, amelyekben ízléstelen történetekkel találkozunk az istenek kitalált világából. Az Olimpüszről valamelyik isten lejön a földre, megtermékenyít egy hölgyikét, aztán visszatér, és a kalandból lesz egy félisten. Semmi közünk ehhez – szögezte le a szónok. – Mi nem mítoszt írunk, hanem apostoli igehirdetésben veszünk részt. Még véletlenül se párosítsa valaki ezzel. Ezért Lukács nem azt mondja, hogy a mennyei Atya gyermeke. A nemző férfielvet nem is nevezi meg. Semleges nemben fogalmaz: Pneuma, Lélek. „A Szentlélek száll le rád, a Magasságbeli ereje borít be árnyékával…”
Az Isten Lelke a mi életünkben is termékennyé tudja tenni az igét. A hallgatott, olvasott isteni igét a Lélek tüzében csendben átelmélkedve Isten csodálatos vezetését tapasztaljuk, mint József az Úrra figyelő, csendes lelkével.
Elmélkedésének végén Kovács Zoltán emlékeztett: nálunk hamarosan zárul valami – a szentév. Rómában a szent kaput ismét befalazzák. „Kegyelmi esztendő” ér véget, idehaza éppen Szent Család vasárnapján. Éltünk vele, vagy nem, még van néhány nap, hogy tegyünk egy utolsó gesztust, önmagunk üdvösségünkért, vagy akár elhunytjainkért. A szent kapu zárul, de hitünk kapuja egyáltalán nem kell hogy bezáruljon, sőt még tanulhattuk is ebből idén: lehetőségeink maradnak még bőven, hogy János szavaival élve: „kegyelmet kegyelemre” halmozhassunk. Ha keressük, megtaláljuk ezeket a forrásokat, lehetőségeket. Érdemes ezért továbbra is tenni.
A Szűzanya méhe csupán egyszer nyílt meg. A 4. századból van egy ismeretlen szerzőtől egy beszéd a gyöngyről: a kagyló is egyszer nyílik meg, és kibocsátja a hallatlan értékű igazgyöngyöt, anélkül, hogy megsértené; utána bezárul, és soha többé nem hoz a világra ilyet. Ezt hasonlítja Mária szűzi szüléséhez. Mária méhe is egyszer nyílik meg csupán, mert ahogy
Áthalad a Nagy Király, Krisztus Király, aztán örökre bezárul ez a kapu – és örökké szűz marad a Szentlélek tüzében, Jézus születése előtt, közben és után. Ez Mária örök szüzességének dogmája.
A Názáreti Szűz méhe tehát a szülés után bezárul, de a kegyelem időszaka nem zárul be a Szent Család számára. Máshogyan, de folytatódik, mert tapasztalják: Emmanuel, Velünk az Isten. Számunkra is kérdés: ha zárul a szent kapu, hogyan akarok élni az idei szentévben gyűjtött kegyelmekből? Hogyan akarom a Szentlélekre bízni, hogy formálja kegyelmi időszakká a rám váró időt életem további zarándokútján? Mert meglesznek a lehetőségeink a kegyelem elnyerésének. „És ehhez kedves testvérek, mi se féljünk magunk mellé venni Máriát! Hadd legyen a mi tapasztalatunk is József öröme, aki nagyon jól tudja: ha Máriát magam mellé veszem, Jézus is jön vele együtt! Kívánom szívből, hogy tapasztaljuk meg ezt az idei karácsony ünnepén, és kísérjen ennek tudata.
Az Advent Máriával elmélkedéssorozat az Úrangyala elimádkozásával ért véget.
Fotó: Merényi Zita (archív, az első, november 30-ai alkalomról készült képek.)
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
