Az elmúlt két év egymásra halmozódó válságai mellett már lassan elfeledjük, hogy egy évtizeddel ezelőtt az eurózóna rövid történelmének legnagyobb kihívásával nézett szembe.
Görögország de facto államcsődje óvatossá tette a pénzügypiaci befektetőket, akik egyre nagyobb hozamokat követeltek a gazdaságilag kevésbé stabil eurózóna-tagországok államkötvényeiért. A befektetők ezzel magának az eurózónának a stabilitását is tesztelték, amit Mario Draghinak, az Európai Központi Bank akkori elnökének kellett legendás londoni beszédével megerősítenie. A befektetők hittek Draghinak, hogy az EKB mindent megtesz az eurózóna stabilitásáért, és az európai államkötvények piaca gyorsan megnyugodott. A szavakhoz persze tettek is tartoztak, az EKB majd egy évtizedig kész volt az eurózóna tagországainak államkötvényeit szinte korlátlanul felvásárolni.
Nem kevés olyan közgazdász volt azonban, aki figyelmeztetett arra, hogy az eurózóna tagországainak arra kellene kihasználniuk az EKB által megteremtett stabilitást, hogy konszolidálják államadósságukat. Különféle okok miatt ez azonban a déli országokban egyáltalán nem történt meg, vagy csak nagyon korlátozott mértékben. 2019 végén Olaszország álamadóssága már elérte az olasz GDP 135 százalékát, de Franciaország és Spanyolország államadóssága is a GDP 100 százaléka körül mozgott. A globális koronavírus-járvány tovább rontotta a helyzetet, a válságellenes intézkedések még tovább növelték az eurózóna tagországainak államadósságát. Minden józanul gondolkodó politikus és közgazdász számára nyilvánvaló volt, hogy ha egyszer eljön az alacsony kamatok korának vége, ennek komoly destruktív következményei lehetnek a legjobban eladósodottabb országok számára.
A sokéves rekordokat elérő infláció szinte lehetetlen feladat elé állította az Európai Központi Bankot – kamatemeléssel küzdeni a magas infláció ellen úgy, hogy az eurózóna gazdasági növekedése a lehető legkisebb mértékben sérüljön, és mindeközben lehetőleg az eurózóna tagországainak adósságköltsége se növekedjen számottevően. Erre körülbelül annyi esély van, mint a kör négyszögesítésére, ezzel is magyarázható az, hogy a többi fontos központi bankkal ellentétben az EKB hajtott végre kamatemelést. A pénzügypiaci befektetőknek azonban már a kamatemelés jövőbeni lehetősége is elég volt arra, hogy az olasz és a görög államkötvények hozama gyors növekedésnek induljon.
Az EKB vezetői is érezték, hogy az államkötvények piacán kialakulóban lévő pánikot még a csírájában el kell fojtani, ezért rendkívüli kormányzótanácsi ülést hívtak össze. Ennek fő eredménye, hogy az EKB elkötelezte magát, hogy gyorsított eljárásban egy új eszközt hoz létre, melynek célja az eurózónába tartozó országok adósságköltségeinek alacsonyan tartása. Magáról az eszközről még kevés konkrétumot tudunk, de feltehetőleg egy új államkötvény-vásárlási programról lesz szó, mely a gondokkal küszködő országok államkötvényeit érintené. Jelenleg a bejelentés önmagában is elég volt arra, hogy az olasz és a görög államkötvények hozama csökkenjen, de a befektetők bizonyosan nagy érdeklődéssel várják majd az új eszköz részleteit.
Az alapvető gond azonban továbbra is az, hogy az eurózóna tagországainak az államadóssága nagyon magas, és a fiskális unió kiépítése még mindig a jövő zenéje. Ma még jobban érvényes, hogy az eurózóna déli országaiban sürgősen adósságkonszolidációra van szükség, amit azonban jelentősen hátráltat az érintett kormányok küzdelme a magas infláció negatív gazdasági hatásai ellen. Más kiút azonban nincs a jelenlegi helyzetből, mert ellenkező esetben csak idő kérdése, hogy ismét elmérgesedjen a helyzet az államkötvények piacán. Ha Olaszország államadósága fenntarthatatlanná válik, ennek beláthatatlan következményei lehetnek az egész eurózóna számára.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
