Adócsaló Mikulások, szevasztok!

Adócsaló Mikulások, szevasztok!

A Mikulás bizony nem adott számlát a patyolatfehér gazdaság és manifesztálódott ántikorrupció kormányának országában.

Emlékeznek még arra, amikor a tekintetes NAV lecsapott az utolsó adócsalóra is, néhány maffiózó zenész személyében. Az említett urak bizony feketén akkordoztak, így teljes joggal csapott le rájuk a törvény vasökle, hiszen szeretett hazánkban csak és kizárólag számla ellenében lehet pengetni, minden egyes mol-t, dúr-t gondosan a számlatömbbe kell vezetni.

Nincs ez másként a mikulási szolgáltatásokkal is.

Történt Magyarországon, hogy 2015-ben a jóságos Mikulás sem tölti ki a számlatömböt. Ide jutottunk. Ez az elkeserítő, visszataszító, brutális gazdasági bűncselekmény viszont elszámoltatásért kiált, hiszen már elkapták az utolsó korrupt politikust, simliző nagyvállalkozót, cégeit egymás után bedöntő bűnözőt, milliárdos kárt okozó oligarchát, a gazdasági nyomozók pedig a felmondáson gondolkoznak, hiszen nincs is munka.

Ja, nem.

De sebaj, ne legyünk telhetetlenek, biztos nem volt idejük még felgöngyölíteni a korábbi évek, kormányok, meg csatolt részeik milliárdos apróságait, elvégre adócsaló zenészek és feketéző Mikulások országában nem juthat mindenre idő.

Remélem azóta árokba lőtték az alvilági Santa Claust, elvégre ez egy következményekkel rendelkező ország.

Hírdetés

A hírből viszont más is kiderült. Mikulás szerepét eljátszó férfit ugyanis egy családhoz hívták, majd a közös fotó, az éneklés és az ajándékosztás után kiderült, mindez az álcázott adóellenőrök csapdája volt. Cseles! (kitüntetést nekik).

Azonban a kis krampusz roppantul furdalja az oldalamat, ezért csak az éterbe kiáltanánk a kérdéseinket (abszolút ingyen, nem is vagyok számlaképes):

 
Kedves NAV bácsik, NAV nénik!
Mivel a gyerekek egy NAV-akcióban vettek részt, ezért ez gyermekmunkának minősül. Érdekelne, hogy az elvégzett munkáért pontosan mennyi pénzt kaptak a gyerekek (vagyis a szüleik, akik ugyebár NAV-os alkalmazottak lehettek), valamint az is, hogy a gyerekeket érte-e megrázkódtatás azért, hogy nemcsak, hogy idő kellett kellett rádöbbenniük, hogy nincsen Mikulás, de ráadásul még nem is ad számlát.

Úgy egymás közt: reméljük, ez nem meríti ki a kiskorú gyermekek veszélyeztetését jogszabályát.

No, de hagyjuk is a kellemetlenkedő kérdéseket. Büszkék vagyunk rá, hogy olyan szorgalmas adóellenőreink vannak, akiknek figyelmét semmi sem kerülheti el

Be kell vallanom valamit kedves NAV. A minap egy jó barátom megkért, hogy javítsam ki az önéletrajzát. Találtam benne egy stilisztikai hibát, valamint egy elütést. Kijavítottam. Meghívott egy sörre érte, 350 forint volt.
 
Én viszont aljas módon nem írtam számlát, ámbár az a szép vidraszemű pincérlány sietős szorgalommal ütötte be az online pénztárgépbe a sert.
 
Az irónia ellen alkatilag beoltottaknak:
 
Adót mindenkinek fizetnie kell. Nem is kérdés. De ebben az országban az ilyen és ehhez hasonló ügyek semmire másra nem jók, csak arra, hogy a nagyon tisztelt Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendkívüli megbecsültségét fogja még inkább az agyagba verni. Arra viszont nagyon jó.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »