Áder Jánosék feljelentik Gy. Németh Erzsébetet

Áder Jánosék feljelentik Gy. Németh Erzsébetet

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tesz Pölöskei Gáborné Áder Annamária Gy. Németh Erzsébet, a DK országgyűlési képviselője ellen – közölte a feljelentő testvére, Áder János.

A korábbi köztársasági elnök közölte: magánindítványról van szó, amelyben kérik az ellenzéki politikus mentelmi jogának felfüggesztését is az Országgyűlés elnökétől.

Áder János felidézte: Gy. Németh Erzsébet korábban azzal vádolta a húgát, hogy 2011-ben, amikor felvetődött a gyanúja, hogy a bicskei gyermekotthon vezetője pedofil cselekményt követ el, a Fővárosi Önkormányzat Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályának vezetőjeként tudomást szerzett az ügyről, és nem tett semmit. Továbbá jutalomból a hallgatásáért előléptették, és államtitkár lett.

Hírdetés

A most benyújtott feljelentés szerint 2011. szeptember 16-án két bejelentő azzal kereste meg a Fővárosi Önkormányzatot, hogy tájékoztassák a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon növendékeitől kapott információkról, melyek alapján felvetődött, hogy az igazgató bizonyos esetekben szexuális tartalmú gesztusokat, kijelentéseket tesz a növendékek felé, velük szemben zaklató szexuális magatartást tanúsít.

A főosztály vizsgálata után Pölöskei Gáborné 2011. szeptember 28-án írásbeli feljegyzésben tájékoztatta a főjegyzőt és az aljegyzőt a bejelentésről, valamint arról, hogy az általa vezetett főosztály büntetőfeljelentés előkészítését kezdte meg.

Áder János hangsúlyozta, húga a feljelentés kidolgozására nemcsak utasítást adott, de abban részt is vett.

Ezek után javaslatot tett arra, hogy „az önkormányzat a feljelentést ne a helyi, hanem a megyei rendőr-főkapitányság részére terjessze elő, így elkerülve, hogy az igazgató esetleges ismeretségi körébe tartozó helyi rendőrkapitányság végezze a nyomozást” – idézett a feljelentésből a volt államfő.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »