Abu Bútrusz, hogy tehetted ezt…?

Abu Bútrusz, hogy tehetted ezt…?

Megdöbbenve olvasom a híradást, s legszívesebben nem hinnék a szememnek. Elmentél, itt hagytál bennünket, csak így, búcsú nélkül, hirtelen? Hogy tehetted ezt? Hiszen még annyi mindenről kellett volna beszélnünk!

Emlékszel arra, amikor megismerkedtünk? Én már egy ideje ott voltam Bagdad mellett a Doprastav céggel, angol tolmácsként. S megtudtam, jön valaki arab tolmácskollégának. S nem véletlen: magyar neve volt. Gyorsan egymásra találtunk, megbarátkoztunk. Pedig már nem voltunk fiatalok. Én feleannyi voltam, mint most, Te pedig az ötveneshez közeledtél. Ennek ellenére egy életre szóló barátság lett belőle.

Most pedig elmész. Hát hogy teheted ezt? Ott, akkor azt is elmondtad, nem is tolmács vagy igazán, hanem református pap, aki nem praktizálhatott azokban az időkben. S hogyan kerültél az arabhoz?

Csodáltalak, felnéztem rád. S az arab világ kedvéért még nevet is változtattunk: Te lettél Abu Bútrusz (Péter apja), én meg Abu Krisz (Krisztina apja), hiszen az arabok gyermekeik szerint nevezik magukat. S azóta is, ha együtt voltunk, ezzel tiszteltük meg egymást. Sokat beszélgettünk, teniszeztünk, kirándultunk együtt. Sokat tanultam tőled. Az arab világban empátiát, toleranciát, befogadóképességet. Aztán én hazajöttem, Te maradtál, s még sok éven át tanulmányoztad az ottani világot. Meg is lett a gyümölcse.

Hírdetés

Pár hónapja, egy telefonbeszélgetésünk alatt, örömmel újságoltad, hogy elkészült a könyved kézirata: Ami a két folyó között volt. Megkértelek, küldd el az elektronikus változatot. Megtetted. Élvezettel olvastam. S pont a napokban készültem, hogy felhívjalak, mennyire tetszett, s mennyire várom, hogy könyv alakban is megjelenjen. Elkéstem. Te elmentél… Így hát csak üzenem oda fel: bízom benne, hogy a könyv meg fog jelenni, és ezzel úgy fogjuk érezni, továbbra is köztünk vagy.

Nem felejtem tartalmas beszélgetéseinket.

S miután Ti is hazajöttetek, s újra – bár rendszertelenül – találkozgattunk, jó volt felemlegetni az együtt töltött időket, kalandokat. S ennek keretében újraízlelni a bagdadi ízeket: a nejed készítette kitűnő keftát vagy az utolérhetetlen, valódi arab teát. De azért a pincédben kóstolgatott borocska sem volt semmi (pestiesen szólva). Vannak dolgok, amiket az ember nem felejt. S vannak barátok, akiknek elvesztését csak nehezen lehet elfogadni. Ilyen vagy nekem Te is. S bár elmentél, minden perc, amit együtt töltöttünk, emlékezetes marad.

Mert emlékezünk. S addig is: Sit tibi terra levis!


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »