ÁBTL-főigazgató: a rendelkezésre álló információk szerint Karikó Katalin az igazat mondja

ÁBTL-főigazgató: a rendelkezésre álló információk szerint Karikó Katalin az igazat mondja

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója szerint a hatos karton nem bizonyít semmit.

Amit nyilvánosságra hoztak, az egy hatos karton. Ez a fajta irattári segédlet szolgált arra, hogy a volt III-as főcsoportfőnökség különböző szerveivel együttműködő hálózati személyeket nyilvántartsa. Régi vita, hogy mit bizonyít egy hatos karton. A törvény azért nem tekinti bizonyító erejűnek, mert ezen nem szerepel az érintett aláírása. Előfordulhat tehát, hogy akár egy tartótiszt úgy állíthat ki valakiről hatos kartont, hogy ténylegesen nem volt beszervezve. Emellett ez a dokumentum önmagában semmit sem árul el arról, hogy az illető milyen tevékenységet végzett

– mondta az ÁBTL főigazgatója Karikó Katalinnal kapcsolatban a VálaszOnline-nak.

Csütörtöki cikkünkben szerepelt egy korábban megjelent könyvből kifényképezett fotó, amely alapján a magyar tudóst 1978-ban ügynöknek szervezte be a szocialista kémelhárítás. Ezzel kapcsolatban Karikó Katalin azt közölte: aláírta a beszervezést, de semmilyen jelentést nem adott, illetve senkinek nem ártott.

Cseh Gergő Bendegúz ÁBTL-főigazgató azt mondta: a karton azonban önmagában arról sem árul el semmit, hogy mit tett valójában Karikó.

Hírdetés

Itt az érintett elismerte az aláírás tényét, és azt mondja: ő senkinek nem ártott, és semmilyen jelentést nem adott – ez nem cáfolható a mostani levéltári tudásunk szerint. Nincs alapunk kétségbe vonni azt, amit Karikó Katalin mond

– fogalmazott a főigazgató, aki mindezt többek közt arra alapozza, hogy „a kartonon fel kellett volna tüntetni az úgynevezett munkadossziéja számát”.

Az állambiztonsági szervek ebben gyűjtötték össze az adott ügynök kézzel vagy géppel írt jelentéseit, és ennek számát felírták a kartonra. Ezen a kartonon nem látható, nem olvasható a munkadosszié száma. A levéltárban sincs nyoma a munkadosszié számának

– jelezte, hozzátéve, hogy jelenlegi tudásuk szerint egyáltalán nincs munkadossziéja Karikó Katalinnak. „Semmilyen levéltári bizonyíték nincs, ami ellene mondana Karikó Katalin kijelentésének, ami cáfolná azt” – húzta alá.

Cseh Gergő Bendegúz végül közölte: noha voltak iratmegsemmisítések, léteznek máig nem kutatható, kiemelt ügyek, de azok az információk, amelyeknek jelenleg a birtokában vannak, arra engednek következtetni, hogy a Karikó Katalin által elmondottak fedik a valóságot.

(Kuruc.info – 24)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »