Helyszín: valahol a Nílus mentén, egy kis ivóban, ahová zsidó és egyiptomi barátaival tér be estefelé Barnabás, a zsidó menekült, kicsit iddogálni és beszélgetni. A bejárat felett, az utca felől egy nagy, villogó felirat látható: „Betérő a hét krokodilhoz.” A bejáratban állva a homlokzaton gubbasztó gyerekkel veszekszik épp a kocsmáros, hogy fújja gyorsabban a gyertyákat a felirat mögött, mert nem úgy villog, ahogy ő szeretné. „Fényreklám!” – fontos a jó üzlethez.
Bent mindenféléről szó esik, egyszerre csak Barnabás kifakad:
– Eszter teljesen kiakaszt! Amikor elvettem, annyira tetszett, hogy mindent rám hagy, mindenben elfogadja az én döntésem, maga volt a totális alázat és alárendelődés. Igazi Férfinak éreztem magam mellette, aki irányít, vezet, dönt, és akinek hallgatnak a szavára, tekintélye van, engedelmeskednek neki. Az ágyban is tök király volt. De ma? A múltkor utánam küldte a kis Jakabot a földre, hogy két vagy három tojással készítse a tésztát? Úgy égett az arcom a többiek előtt, hogy milyen önállótlan feleségem van, aki ilyen egyszerű dolgot sem tud eldönteni.
– Neked jó, a te feleséged zsidó nő, ők tudják, mi a rend. Itt, nálunk másképpen van. Az én asszonyom reggel elzavar munkába, este várja a pénzt, aztán kész. A gyerekekhez alig szólhatok, azok az ő tulajdonai; szex, az semmi, és amit ma este hallgathatok, amiért veletek vagyok… De nem érdekel, legalább jól kiakasztom az én drágámat. Szex helyett az is jó – válaszolja egy helybéli kikötői munkás, Hotep.
– Tényleg jó? – kérdez vissza Barnabás.
– Nem – sóhajt Hotep. Arca ellágyul, látszik, befelé néz, miközben beszél. – Hiányzik a gyengédsége, a közelsége. Amikor elvettem, mindez megvolt. Most soha nem kérdezi, mi történt velem aznap. A múltkor a középső fiam, Poti odajött hozzám, gyorsan körülnézett, és azt suttogta: „Ezt neked csináltam Apu.” Egy pici emberkét adott oda, fából. Hol szerzett hozzá kést? – ingatja Hotep a fejét. Arca egy pillanatra eltorzul, és szégyenkezve töröl le egy könnycseppet. – Értitek: körülnézett! Az anyja meg ne lássa, hogy szeret és ragaszkodik hozzám.
Csend. Halkan koppan az ivóedény az asztal lapján, ahova Hotep helyezi. Az egyiptomi szavai után hirtelen senki nem tud okosat mondani.
– Szóval mi a gond Eszterrel? Nekem ilyen feleségem lenne, aki ennyire hallgat a szavamra… – tér vissza Hotep az előző témára. József ránt egyet a vállán. Tényleg mi is? Hiszen engedelmes asszony, kedves is, szép is, jó anyja a gyerekeknek…
– Nem tudom. Néha úgy nem bánnám, ha önállóbb lenne. Aranyos, hogy ennyire meg akar felelni, de…
– Te csak hallgass, Barnabás! – szólal meg Pál, aki szintén zsidó, és eddig csendesen hallgatta a barátait. – Ruth a múltkor azt akarta megmondani nekem, hogy hány szög kell a tartógerendába, hogy erősen tartson. És nem otthon, vacsora közben. Mások előtt, az utcán, jó hangosan.
– És jól beégett legalább, hogy nem tudta? – kérdi Hotep.
– Fenét. Pontosan tudta. Annál rosszabb.
Egyetértő bólogatás. Barnabás őszintén kezdi szánni férfitársait. Ilyen asszonyok mellett férfinak lenni… Talán nem is olyan rossz Eszterrel.
– Én megértelek, Barnabás. Fontos a tekintély, de nem minden áron – kapcsolódik be az eddig a szomszéd asztalnál tevékenykedő kocsmáros. Neki fiatal felesége van, mióta kiadta az útját a réginek.
– Nefreti tök király, minden szempontból. Kicsit butuska is, és ráadásul szexistennő, az arca, az alakja; kedves, alárendelődő… de múltkor éppen a beszállítókkal beszéltem, amikor odajön, megfogja a micsodám, és kacéran rám mosolyog, vadul mordul egyet, és azt suttogja: te tigris!
Hangos nevetés az asztalnál. Hotep a padot csapkodja maga mellett.
– És mi bajod ezzel? – szólal meg, amikor végre levegőhöz jut. A kocsmáros zavarban van. Hogyan mondja meg ezek után, hogy mennyire szégyellte magát a másik üzletember előtt, amikor vén kéjencnek állította be őt a felsége? Amúgy is mindenki ezt beszéli…
Barnabás a kezére támasztja a fejét, és azon gondolkodik, hogy egyáltalán, milyennek is kellene lennie az ideális nőnek? Beugrik egy álma, és elpirul. Álmában a szobában voltak, Eszter hirtelen hanyatt lökte őt, terpeszben fölé térdelt, és azt kiáltotta:
– Most pedig megháglak! – a feleségének akkor hatalmas, duzzadó mellei voltak. Váratlan volt a tiszteletlen hang, de az egész mégis… huh, tiszta merevedés. Felnézett, szokatlan volt a csend az asztalnál. Mindenki a poharát bámulta.
– Nincs boldogság a nőkkel – morogja Hotep. – Én el tudnék lenni nélkülük. Vagyunk mi és vannak ők, és néha egyszerűen ki kell bírni. Amikor már oda minden ígéret és remény, amit kezdetben olyan komolyan vettünk, akkor jövök hozzátok, hogy bírjam – baráti hümmögés a válasz innen is, onnan is.
Barnabás ránéz, aztán megszólal:
– Mégis kellenek. Mint a levegő. Még ha rossz szagú, akkor is életet ad – körbenéz megerősítésre várva.
– Néha maga a vágy, amit irántuk érzek, jókedvre derít. Ha nem is lehetnek az enyém, de a puszta közelségük megfűszerezi az életem – zárja le Pál a témát. – Mikor megnevettetem őket, mikor látom, hogy igaziból őszinték tudunk lenni egymással. És… nos, van, akinek működik. Vannak boldog házasságok is!
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
