Aalst polgármestere maga kérte az "antiszemita karnevál" törlését az UNESCO világörökségi listájáról

Aalst polgármestere maga kérte az "antiszemita karnevál" törlését az UNESCO világörökségi listájáról

Christoph D’Haese, a belgiumi Aalst város polgármestere saját hatáskörben kérte a régi antiszemita sztereotípiák felidézéséről elhíresült helyi karnevál törlését az UNESCO világörökségi listájáról – írja ószövetségi elégedettséggel a kormány által bevett egyházi státuszba emelt EMIH zsidó gárdájának honlapja.

A minden évben megtartott felvonulás gyökerei a középkorba nyúlnak vissza, az idei márciusi kiadást számos zsidó szervezet mellett az UNESCO és az Európai Bizottság is elítélte, ugyanis a Vismooil’n elnevezésű szervezet a karavánjuk élére két nagy méretű zsidó bábot helyezett, melyek köré pénzeszsákokat és patkányokat helyeztek. Ezt követte a csoport maga, melynek tagjai rózsaszínű kaftánban táncoltak és énekeltek különböző páncélszekrénynek ábrázolt dobozok tetején.

A városvezető márciusban megvédte a rendezvényt, mondván az „rituális vétek”, ami lehetővé teszi, hogy bármin nevethessenek az emberek. A karnevál évente több tízezer látogatót vonz a római katolikus ünnepet, a hamvazószerdát megelőző három napban.

D’Haese hétvégén úgy nyilatkozott a helyi sajtónak, hogy azért vonta vissza a karnevált az UNESCO listájáról mivel úgy értesült, az ENSZ égisze alá tartózó szervezet december 12-i ülésén maga tervezi törölni a rendezvényt azt követően, hogy kudarcba fulladtak a városvezetéssel folytatott megállapodásra irányuló tárgyalások. „Aalst polgárai groteszk vádaskodásokat voltak kénytelenek elszenvedni. Nem vagyunk sem antiszemiták, sem rasszisták. Rosszhiszeműek, akik ezt állítják. Aalst mindig az irónia és a szatíra fővárosa marad ” – szögezte le a polgármester.

A brüsszeli székhelyű Európai Zsidó Szövetség (EJA) vezetője szerint a városvezetés „maga ugrott, mielőtt kilökték volna őket.” Menachem Margolin rabbi elmondta: annak ellenére, hogy a polgármesternek lehetősége nyílt volna a hibák és az okozott sérelmek elismerésére, dacos és gúnyos maradt – idézi a TEV honlapja a valóban dacos és gúnyos rabbit, aki korábban egyébként az európai zsidók felfegyverzését követelte.

Hírdetés

Az UNESCO márciusban kijelentette, „a karnevál szabad szellemisége és a véleménynyilvánítási szabadság nem használható fel paravánként gyűlöletkeltő megnyilvánulásokra”. A karnevált 2010-ben vette fel az UNESCO a világörökségi listára.

Előzmények:

Menetrend szerinti zsidó bosszú: elveszítheti világörökségi státuszát a belgiumi Aalst város karneválja

Belgium: nem törvénysértő széf, pénzeszsákok és patkányok társaságában ábrázolni a kampósorrúakat

Jó kis karnevál Belgiumban: patkányokkal és pénzeszsákokkal ábrázolták a zsidókat a felvonulók

Orbánnak sikerült odáig süllyednie, hogy egy ultracionista rabbi nevezte bátornak és becsületesnek

Izrael elszánt védelmezőjeként emlegetik Orbánt a zsidók – újabb gratulációt kapott tőlük


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »