A zsidóság és az újcionizmus “jelesei” pert indítanak Horthy Kormányzónk ellen

A zsidóság és az újcionizmus “jelesei” pert indítanak Horthy Kormányzónk ellen

Nyílt levél Ágoston Andrásnak, a VMDP elnökének

Kedves András Barátom!

Ha valamire nem figyeltem és emiatt tárgytalan az emlékeztetőm, akkor előre kérem bocsánatod figyelmetlenségemért. Rendkívül egyenes dolog, hogy jó előre fölvállaltad párt és érték-elkötelezettséged, melynek birtokában tájékoztatod rendszeres hírleveleid olvasóit.

Furcsa, de mivel ismerem a “magunkfajtákat” különösen most érdekes az a megállapításom, hogy ha létezik zsidó hagyományos szokásjog a Kárpát -medencében a zsidók részvétele az újságírásban azóta tetten érhető a hallgatás irányultságában.

A “pártunk és kormányunk” agyontámogatott dédelgetettjei” közül csak hármat emelek ki: A Köves Slomó féle színtársulat, a zsidóság esetleg 5 %-át képviselő Mazsihisz és a kőkeményen magyarság ellenes Hit Gyülekezet szektája, melyet a mai kétharmados kormány többség – ki tudja milyen hátsó megfontolásokból – az úgynevezett “történelmű egyházaink” közé emelt és ekként támogat, fellázadtak támogatóik ellen! Nem vesznek részt ugyanis a lassan már államvallássá züllesztett kötelező holokauszt év kormányzati megemlékezésein!

Amikor a hallgatás irányultságáról írtam, arra gondoltam, hogy a nálunk a zsidóságnál sokkal fontosabb amiről kőkeményen hallgatunk, mint amiről írunk és beszélünk! (kiemelés: szerk.)

Részben erre is alapul a többségében a nemzetközi zsidóság által továbbra is kézben tartott szabadkőművesség, mely páholyok homályában jelentős hazai politikusok húzódnak meg örökké láthatatlanul mind a mai kormánypártok, mind őfelsége ellenzéke soraiból, mély egyetértésben.

Most, hogy a zsidóság és az újcionizmus “jelesei” végleg eldöntötték, hogy a jövő hónapban még a választások előtt azzal is továbbfeszítik a húrt, hogy “kijavítva” a nürnbergi, a rákosista magyar népbíróság és Sztálin generalisszimusz szerintük történelmi tévedését és az “igazságosság” sajátosan általuk felfogott érdekében nyílt posztumusz “háborús bűnös ” pert indítanak Horthy Kormányzónk ellen, mindenkinek üzentek, akik valóban szembe kívánnak nézni az előbb-utóbb elkerülhetetlen igazságtétellel és a kommunizmus áldozatainak és jogutód alanyainak ezzel járó teljes kárpótlásával.

Nem tehetek erre válaszul mást, ahogy eddig is, továbbra sem megtagadva származásomat és továbbra is gyászolva a náci és bolsevik megsemmisítő haláltáborokban ártatlanul elpusztított felmenőimet, családtagjaimat, és elfogadva a történelmünkre híven emlékezni kívánó meghívóim felkérését Hazámhoz, Nemzetemhez hű magyarként további Horthy szoboravatásokon fogok részt venni cselekvően, ahogy tettem ezt tavaly novemberben Hegedűs Lóránt és közössége kérésére a Hazatérés Templomában Budapesten. (kiemelés: szerk.)

Hírdetés

Erre kötelez ugyanis az a szerény kárpótlás is, amit életjáradékszerűen kapok, mert 1944-ben születtem Budapesten a náci megszállás után nemsokkal és édesanyám bátorsága és leleménye révén kiszabadultunk a gettóból és a csillagos védett házakból, szerencsésen túléltem a vészkorszakot.

Erre kötelez egyúttal a történelmünk ingájának helyes irányban történő visszabillentése azzal, hogy történész barátaim segítségével híven mutatom be hazai zsidóságunk valódi tevékenységét a bolsevik kommün szörnyű pusztításait és ebben résztvevő zsidóságát végleg megtagadók bűneit megelégelve, milyen módon vettek részt a nemzeti hadseregünk és csendőrségünk megteremtésében.

Amikor arra céloztam levelem elején, hogy nem függhet tájékoztatásod értékvállalásaidtól, arra gondoltam, hogy hírleveleidet olvasva nem találkoztam egy “aprósággal”.

Morvai Krisztina EP és Gaudi Nagy Tamás ET képviselők szervezésében egy nagy közfigyelmet és közérdeklődést kiváltó fórumot tartottak Zentán a városháza dísztermében február 7-én este a Nemzeti Jogvédő Szolgálat képviseletében a délvidéki magyarságunk önrendelkezése és jogfosztottsága ügyében.

Erről a szerintem jelentős eseményről nem olvashattunk beszámoló hírleveleidben.

Komoly politikai eseménynek tartom Morvai Krisztina és Gaudi Nagy Tamás személyes találkozását Füle EP csatlakozási biztossal, melyben olyan megalapozott és hiteles tényekre hívták fel a biztos úr figyelmét,melyekre sem a “hivatalos ” magyar politika, sem a délvidéki magyarság megválasztott képviselői nem ejtettek szót a Szerbia EU-s csatlakoztatása támogatásának igyekezetében.

Nemzeti önrendelkezésünk állapotának vizsgálata álláspontom szerint nem eshet fogságába semmilyen pártpolitikai megfontolásoknak, sem pedig semmilyen homályosan értelmezett “jószomszédi viszonynak”, melynek csapdájába sajnos tartósan beleesett az úgynevezett rendszerváltás óta a hazai kül- és nemzetpolitika.

Ezért tartom fontosnak és feltétlenül támogatandónak Morvai Krisztina és Gaudi Nagy Tamás ezirányú honmentő erőfeszítéseit.

Őszinte régi barátsággal:

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »