A zsidókon akart bosszút állni, helyettük törökökkel végzett

Stephan Balliet most a vádlottak padján ül, mert 2019. október 9-án, Jom Kippur ünnepén zsidókat akart lemészárolni.

Megpróbált behatolni a hallei zsinagógába, hogy aztán halomra ölje a zsidókat. Tervét nem tudta megvalósítani, dühében azonban agyonlőtt egy járókelőt, majd egy török bisztró vendégét. A rendőrség üldözőbe vette, menekülése során két további személyt megsebesített, s az egész akciót élőben közvetítette az interneten, 35 percen keresztül.

A videónak és a nyomozásnak köszönhetően másodpercről másodpercre pontosan tudni, mi és hogyan történt. Nem egészen három óra alatt zajlott le az esemény, 10 óra 55 perckor hagyta el szülei házát, s egy szelfivel jelezte, hogy ez a nap más lesz számára, mint a többi. 13 óra 40-kor vették őrizetbe Halle közelében, a B91-es jelzésű úton.

Hírdetés

Szemtanúk szerint a férfi hidegvérű profiként követte el tettét. A török bisztrónál kiszemelt áldozata például már sebesülten menekült a hűtőszekrény mögé. Balliet erre felkiáltott: „Még mindig él?” Aztán közvetlen közelről két lövéssel kivégezte.

Röviddel a merénylet előtt az egyik internetes fórumon angol nyelven osztotta meg akciójának motívumait. Eredetileg egy mecset, vagy az antifa mozgalom központja ellen tervezett támadást, amelyeket biztonsági szempontból különösen könnyű célpontnak vélt. Mivel azonban valódi célpontjai a zsidók voltak, inkább mégis zsinagógában akart vérfürdőt rendezni. Véleménye szerint a nemzetközi zsidóságot terheli felelősség, hogy Európát elárasztották az iszlamisták. Jom Kippur napját azért választotta, mert azt remélte, hogy ilyenkor sok nem hívő zsidó is a zsinagógában tartózkodik, ami jelzi: kizárólag az a cél vezérelte, hogy minél több zsidón álljon bosszút.

A 28 éves Balliet ellen két ember megölése és 68-cal szembeni gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat. A nagy érdeklődésre való tekintettel az eljárást Szász-Anhalt tartomány legnagyobb bírósági termében, egy egykori magdeburgi könyvtárban rendezik. Az eljárás során állítólag fény derül arra az eddig megválaszolatlan kérdésre, hogyan változott meg a szinte egész nap a világhálón szörföző Balliet személyisége. Ez azért is fontos, mert ettől is függhet, hogy életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik-e és büntetését különlegesen őrzött intézményben kell-e letöltenie.

Ballietet május végén percekre őrizetlenül hagyták. Ekkor sikerült felmásznia a börtön 3,40 méteres falára, kis híján megszökött, az utolsó pillanatban fogták el. Azóta a magdeburgi börtön különlegesen őrzött cellájában tartják fogva.

Balliet eddig a megbánás legcsekélyebb jelét sem mutatta, sőt, sajnálja, hogy végül egyetlen zsidót sem ölt meg. Kihallgatásai során rendre azt ismételgette, hogy a világban zajló negatív folyamatokért a zsidók a felelősek – írta a Spiegel. Ha sikerült volna elmenekülnie, a Harz-hegységben bújt volna meg és újabb merényleteket hajtott volna végre zsinagógák és mecsetek ellen.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »