A zsidók szerint jobb hely a Közel-Kelet attól, hogy Amerika helyettük gyilkolászik, az iraki kormányfő pusztító háborútól tart

Benjámin Netanjahu, az ügyvivő izraeli kormány miniszterelnöke gratulált Donald Trump amerikai elnöknek Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda különleges egysége parancsnokának megöléséhez, és támogatásáról biztosította az amerikai vezetést – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán.

Néhány órával az Egyesült Államok Irakban található katonai támaszpontja elleni iráni rakétatámadás után Benjámin Netanjahu kijelentette, hogy bárki, aki Izraelre támad, súlyos csapást fog elszenvedni.

Egy konferencián beszélve a kormányfő méltatta az amerikai elnököt Szulejmáni megöléséért, mert, mint mondta, a Kudsz hadosztály parancsnoka sok ártatlan ember haláláért volt felelős. (Nem úgy, mint például maga Bibi… – a szerk.)

„Izrael Amerika oldalán, és mögötte áll, már sokszor elmondtam, de ma elismétlem: Amerikának és Izraelnek nincs jobb szövetségese egymásnál” – mondta Netanjahu. A konferencián felszólalt Jiszráel Kac külügyminiszter is, aki szintén támogatásáról biztosította az amerikai vezetés politikáját, és helyes lépésnek nevezte Szulejmáni megölését, valamint ezek után biztonságosabb helynek nevezte a Közel-Keletet.

Hírdetés

Pusztító háború fenyeget az iraki kormányfő szerint

Az Egyesült Államok és Irán között kiéleződő konfliktus pusztító háborúval fenyeget, Irak pedig visszautasítja szuverenitásának megsértését és a területén elkövetett támadásokat – tolmácsolta Ádil Abdel Mahdi iraki kormányfő szavait szóvivője bagdadi sajtótájékoztatóján szerdán.

A bagdadi vezetés tudatta, hogy Irán szóban értesítette Mahdit, hogy Kászim Szulejmáni iráni tábornok meggyilkolását megtorlandó támadást indít Irakban lévő amerikai célpontok ellen, de pontosan nem közölték, hogy milyen célpontokra mérnek csapást. A támadással egy időben már az Egyesült Államokból is hívták – tudatta a kormányszóvivő.

Az iraki kormány minden felet arra szólít fel, hogy tanúsítsanak önmérsékletet, tartsák be a nemzetközi megállapodásokat, és tartsák tiszteletben Irak szuverenitását – húzta alá a szóvivő.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »