Az Európai Bizottság ma közzétette az Izrael által 1967-ben megszállt területeken előállított áruk, termékek és termények megjelölésének ajánlására vonatkozó határozatot. A ma délelőtt megismert határozat szerint a jövőben fel lehet tüntetni azt, hogy például az üzletek polcain megvásárlásra kínált bizonyos árucikkek a ciszjordániai, a golán-fennsíki vagy a kelet-jeruzsálemi zsidó településekről, tehát a megszállt területekről származnak. Izraelben a vezető politikusok máris durva antiszemita lépésről beszélnek, és a háttérben igyekeznek érvényteleníteni a határozatot, s az egyes EU-tagországokat lebeszélni annak érvényesítéséről – írja a Válláh!Hádásot izraeli hírportál.
Az Európai Bizottság ma délelőtt közzétett határozata értelmében mostantól az Európai Unió országaiban föl lehet tüntetni az Izrael által 1967-ben megszállt területekről származó termékek, termények származási helyét, pontosabban azt, hogy azokat ciszjordániai, golán-fennsíki vagy kelet-jeruzsálemi zsidó településeken termesztették, állították elő. A már régen érlelődő határozat megbuktatására az Európai Unión belül működő Izrael-lobbi mindent megtett az elmúlt hónapokban, de a jelek szerint tevékenységüket ezúttal nem koronázta siker. Persze ezzel együtt nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a korábbi EU-határozatokhoz hasonlóan ez a mostani is csak látszatintézkedés, mert a lényegen, a zsidó települések folyamatos kiterjesztésén, a palesztin állam létrehozásának elszabotálásán semmit nem változtat.
Mindenesetre a magyaroknak nemrégiben az Országház szószékéről erkölcsöt prédikáló Jáír Lápid, a Van Jövő nevű parlamenti párt elnöke „antiszemita határozatnak” nevezte az Európai Bizottság ma határozatát, majd az EU-országok nagyköveteinek címezve szavait nem átallotta kijelenteni, hogy ez a határozat bátorítja az „Izrael-ellenes palesztin terrort”. „Ez egyszerűen elfogadhatatlan, hogy miközben Izrael terrortámadásnak van kitéve, zsidókat késelnek meg csupán azért, mert zsidók, az Európai Unió Izrael megbüntetésének céljából közzéteszi azt a határozatát, amellyel bátorítja a terrort”, idézi Lápid szavait a Válláh!Hádásot. A pártelnök azt is megjegyezte, hogy ezzel a határozattal az EU csak elodázza a béke megteremtésére irányuló tárgyalások megkezdését.
Mose Já’álon, egy másik izraeli békegalamb, hadügyminiszter szintén élesen bírálta az EU nesze semmi, fogd meg jól határozatát: „Meglepő, hogy ez a határozat akkor született meg, miközben egyes európai országok egymással versenyt futva kötnek gazdasági szerződéseket azzal az Iránnal, amely kiképzi, felfegyverzi és pénzeli a Közel-Kelet stabilitásának (sic!) megrendítését célzó, Európa földjén és a világ más helyein terrorcselekményeket elkövető terrorszervezeteket”, jelentette ki a Nobel-békedíj-várományos izraeli hadügyminiszter.
Végül is Cipi Livni, a Cionista Tábor nevű parlamenti párt képviselője mondta ki a lényegtelen EU-határozat lényegét: „Valójában EU-határozatról van szó, de annak érvényesítéséről, betartásáról vagy éppen figyelmen kívül hagyásáról minden egyes tagállam maga dönt.” Budapest díszvendége, Ávigdor Lieberman, az Otthonunk, Izrael nevű szélsőséges parlamenti párt elnöke – Budapest másik díszvendégéhez, Jáír Lápidhoz hasonlóan – gyorsan előkapta az antiszemitázó kártyát, kijelentvén: „Európa az egész világot veszedelembe sodorja. (Persze nem azért, mert területére kontroll nélkül beengedi a migránshordát, hanem a mai EU-határozat miatt – H. J.) Amikor Európa zsidókat jelöl meg, ez mindig annak a jele, hogy eluralkodott az antiszemitizmus, a téboly és a képmutatás”, mondta Ávigdor Lieberman volt külügyminiszter.
Mi pedig az Európai Bizottság mai határozata után két dologra is kíváncsiak vagyunk: 1. Magyarország érvényesíti-e a határozatot? 2. Vajon megjelölik-e a ciszjordániai zsidó telepesek előállította és Tokaji védett magyar márkanevet bitorló Hebron Tokaji nevű borokat is? Tudomásunk szerint ugyanis a magyarországi illetékesek a leleplező cikkünk után sem mertek vagy akartak tiltakozni a márkanévbitorlás ellen.
Hering J. – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »