A Zsidó Világkongresszus és az Európai Bíróság is ünnepli a bolgár nacionalisták elleni koncepciós pert

A Zsidó Világkongresszus és az Európai Bíróság is ünnepli a bolgár nacionalisták elleni koncepciós pert

Nemrég a Nacionalista Zóna számolt be arról a koncepciós eljárásról, mely a Légió Hungária szövetségese a Bolgár Nemzeti Unió (BNS) ellen indult.

Elsőként a Zsidó Világkongresszus ünnepelte a hírt, most az Európai Bíróságon bontottak pezsgőt.

Számos európai nacionalista tisztában van vele, hogy egy koncepciós eljárás van folyamatban a BNS ellen. A legfőbb ügyész külföldi nyomás hatására emelt vádat, annak reményében, hogy a BNS teljes betiltásra fog kerülni. A vádak abszurdak és alaptalanok, de október 5-én mégis kezdetét vette a bírósági eljárás.

Néhány nappal ezután, október 8-án az Európai Bíróság állást foglalt a jogállamiságról és alapvető jogokról szóló jelentés kapcsán, mely Bulgáriát elemzi. Az országot úgy mutatták be, mint egy olyan régiót, melyet egészében áthat a politikai rezsim korrupciója. Az állásfoglalás követeli, hogy a homoszexuális párok gyerekeket fogadhassanak örökbe, illetve a szólásszabadság erősítését, és minden elnyomott kisebbség támogatását.

Hírdetés

Azonban kitérnek általuk pozitívnak ítélt mozzanatokra is. A 8-án megjelenő állásfoglalás hosszasan taglalja, hogy 5-én megkezdődött a BNS felszámolása és ezáltal a “neonáci” Lukovmarsh (Szerk: Felvonulás, mellyel Hristo Lukov altábornagy emléke előtt tisztelegnek a bolgár nacionalisták. Magyar delegáció is képviseltette magát a legutóbbi rendezvényen.) megszüntetése is.

Ez a nyilatkozat egyértelmű nyomásgyakorlási kísérlet, mellyel a bíróságot próbálják a “helyes” döntés irányába eltolni, illetve utasítás a kormánynak, hogy a jövőben mi az elvárás a nacionalista szervezetek korlátozása tekintetében. Természetesen a BNS tagjait nem érte meglepetés, sőt ahogy fogalmaznak:

“Az Európai Bíróság egy a nemzetközi baloldal által dominált intézmény. Állásfoglalásuk egyetlen dolgot bizonyít: A helyes úton járunk, ügyünk az igazságot képviseli!”

A BNS közleményében nem felejt el köszönetet mondani azon európai bajtársainak, akik azonnal biztosították a szervezetet támogatásukról. A német, magyar és francia szövetségesek tevékenységét külön kiemelik.

Forrás: Nacionalista Zóna


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »