Tisztelt Miniszter Úr!
A fenntartott véleménydiktatúra miatt csak álnéven írhatok önnek, holott szívem szerint névvel tenném, de nincs kedvem magam sem vegzatúrának, sem börtönnek kitenni csak azért, mert élni kívánok a szólás szabadságával.
Levelem célja, hogy felhívjam a figyelmét arra, ideje a magyarországi zsidóságot képviselő szervezetek szolgájaként működnie önnek és a kormánynak.
Ön azt hiszi, hogy minden, e szervezeteknek adott közpénzhalommal megvásárolja jóindulatukat.
Ön hol élt az elmúlt 26 évben?
Meg tudná mondani, hogy amióta az iszonyatos múltú Zoltai Gusztávot havi másfél millió forintért foglalkoztatja, mennyiben csitultak a Magyarország elleni, itteni zsidó véleményformálóktól kiinduló, gyomorforgató külföldi támadások az antiszemitizmus ürügyén?
Meg tudná mondani a nyilvánosságnak, hogy Zoltainak alkalmazása óta volt-e egyetlen olyan tanácsa, amelynek nem az volt a lényege, hogy ennek vagy annak a zsidó szervezetnek még több pénzt kell adni? Legyen az temetők, zsinagógák restaurálása vagy szájbefogásra ösztönző gázsi?
Ugye nem tud?
Önök hatalmas közpénzekkel támogatják a Magyarországot lépten-nyomon antiszemitizmussal vádló olyan zsidó figurákat, akiket a külföldi sajtó ilyen irányú vádjai hangoztatásánál idézni szokott.
Vegyünk csupán két példát arra, hogy a munkásőr, volt Mazsihisz-vezér Zoltai ténykedése ellenére milyen katasztrofális Magyarország külföldi sajtója, noha ön az eddiginél jóval bátrabb módszereket alkalmazva ezt csírájában tudná elfojtani.
Most tehát jöjjön a beígért két példa a világsajtóból.
Vegyük először a The Jerusalem Post december 10-i, ultrahosszú cikkét a magyarországi antiszemitizmus és „holokausztrevizionizmus” iszonytató helyzetéről. A cikket egy Tibor Krausz, idézett lap és az amerikai Christian Science Monitor nevű, már csak elektronikus formában létező napilap tudósítója írta.
Cikkét a budapesti zsidó negyedben tett látogatása alatt szerzett tapasztalatai alapján azzal kezdi, hogy milyen fasza és laza a zsidó élet Magyarországon. Budapestnek 23 shul-ja (zsidó iskolája) van, rohangálnak a zsidó-amerikai stb. turisták, a helyi zsidókkal vállt vállba öltve.
Már csak azt nem írta, hogy az utóbbiak mobiltelefonos fülhallgatójukon a zsidóügyi Klubrádió hirdetéseit hallgatják a különféle zsidó fesztiválokról és arról, hogy Újlipótvárosból éppen egy hölgy betelefonáló ríja tele az önök kormánytagjai által nem egyszer látogatott éterüket azzal, lehetnek-e még iszonytatóbbak a nyilas időket felidéző szenvedéseinek az Orbán-rezsimben. De azt írta Krausz, hogy utcai neonfények villogják egy bárnál a Mazel Tov-ot, míg benn vidáman bármicváznak. Majd az utcán ott tolongó zsidók pillantást vetnek az elegáns Baruch Spinoza színházra, amelyet szintén önök tartanak fenn közpénzen. Önök, mocskos antiszemiták.
Tibor Krausz útja ezután a Dohány utcai zsinagógától a Szabadság térre vezet, a „német megszállás áldozatainak” emlékművéhez, ami az önök lebilincselő ostobaságának és a magyarországi zsidóuralom emlékműve és jelképe is.
E helyen turisták naponta százával köpik le az Orbán-kormányt gondolataikban, idegenvezetőiktől kellőképpen „felvilágosítása", hogy amit a szemükkel látnak, az tulajdonképpen nem is az, aminek hirdetik, hanem egy neonáci szoborkompozíció, amit önök neonáci kormánya tett oda.
A világon nincs még egy olyan zsidóság egyébként, amely egy ilyen egyértelmű elnevezésű szoborkompozíciót nemhogy támadna, de ne hálával fogadna, hiszen máshol azt úgy értelmeznék, hogy róluk szól.
Tibor Krausz ennél az emlékműnél rendeli beszélni Magyar Fruzsinát, a „zsidó-magyar dramaturgot” (mennyire igaza van Krausznak, hogy nem magyar zsidónak nevezi Mécs Imre feleségét!) arról, hogy az ön kormánya, Lázár úr, egy büdös neonáci horda és ott emeli ki, hogy ott a zsidók Mécs Imrével is együtt már két éve protestálnak. Szintén nem említve, hogy a másfél millióba kerülő Zoltai lánya is ott türemkedik, vezényelve a protestelőket.
Ez, uram, az a hely, ahol a zsidóuralom fenntartását őrző rendszerének illetékes őrei félve és féltve őrzik a provokáló zsidók odahelyezett hulladékát, köveket, bőröndtoprongyokat, Orbán-ellenes feliratokat beleértve, miközben agyukat vesztő sebességgel nyomoznának azok után és rángatnák meg azokat, akik például az oda illegálisan elhelyezett zsidó hulladékra mondjuk két zsák háztartási szemetet öntenének. Amire ezennel ösztönzök mindenkit, hiszen még ha ki is derülne, ki lenne, azt nem tudnák elítélni, hacsak az ítélkező bíróság nem mondaná ki, hogy a zsidó szemét felsőbbrendű a nem zsidó szemétnél.
A cikk ezt követően egy László György nevű zsidó mérnököt idéz, aki gyakran jár ezen „Eleven Emlékműhöz” tiltakozni. Kijelenti: „Az antiszemitizmus ma rosszabb, mint 1938, a háború előtt volt”.
Mondja ez az ember azután, hogy önök csak a holokauszt-emlékévre mintegy hetvenmilliárdot dobtak ki az ablakon úgy, hogy az eddig 7 milliárd forintba kerülő Sorsok Háza torzója csupán ebek vizeltetésére használható. És ami annyira kell a városnak, mint egy nem púpos hitgyülis ember hátán egy iszlamista púp.
Az emlékművet a Jerusalem Postban két nyomtatott oldal terjedelmű szöveg tárgyalja, kiemelve, hogy a német megszállás emlékműve „a populista kormány” revizionista kreálmánya, amely tükrözi annak obskurantizmusát, holokauszt- és történelemtagadását, valamint antiszemitizmusát. Érti, maga obskurus holokauszttagadó?
Krausz idéz egy Sebő Gábor nevű „zsidó-magyar” közgazdászt is, aki Krausznak készségesen sorolja, hogy „a magyarok” milyen bűnöket követtek el a zsidó ellen.
Természetesen a maguk közpénzben fürösztött Fischer Ádámja is Krausz tollára kerül ezzel a kijelentésével: „Ma már Magyarországon nem bűn rasszistának lenni”.
Ezután következik ismét az önök kormánya, amely egy Bayer-féle antiszemitát tüntetett ki, aki szerint nem elég zsidót öltek le az orgoványi erődben.
Ahelyett, hogy tovább folytatnám e klisék idézését, csak azt tudom ajánlani önöknek, gyáva, önálló gondolkodásra képtelen közszolgálati tévéjükre parancsoljanak rá, hogy vonuljanak ki egyszer Párizsba, ahol meginterjúvolnák az ottani zsidókat, mennyire tennék fel a fejük búbjára kipájukat, mazeltovoznának, barmicváznának a francia főváros utcáin és terein. De hát önök ezt nem merik megtenni, mert – bayeresen szólva – a zsidóktól való félelmükben leszarják a rüsztjüket.
Másik példám: két nappal később a kanadai közszolgálati tévé nagyjából ugyanilyen terjedelemben tudósít a magyarországi antiszemitizmusról. E kitűnő közszolgálati honlap, a Kuruc.info olvasói türelme megkímélésére nem ismertetem a szokványos, itt is elhangzó kliséket. De azt igen, hogy ott az önök kormánya egy másik, busásan, közpénzzel elhalmozott vezetője, Zoltai utódja, Heisler András Mazsihisz-vezér kel ki őrjöngve a magyar bíróságok ellen, amelyek állítólag nem teszik a dolgukat, pedig gyűlöletbeszéd elleni törvény lenne, de azokat nem alkalmazzák. Közben persze azt emlegetve, hogy a magyar fasiszták miként lőttek a Dunába zsidókat 1944-ben.
Az önök kormányával szemben a lengyel kormány pucájában viszont van vér.
Amikor jó egy évvel ezelőtt Antoni Macierewiczet nevezték ki lengyel védelmi miniszternek, az amerikai és nyomában a magát haptákba vágó nyugati sajtó rongyolt neki, amiért 2002-ben a katolikus Maria Rádióban A Cion bölcseinek jegyzőkönyvéről mint akár hitelt érdemlő szövegről is említést tett. Mit tett erre a Szydlo-kormány? Leszarta az üvöltőket.
Leszarta, Lázár úr, ahogyan ugyanezt tette akkor, amikor a külföldi őrjöngés dacára meghozta azt a törvényt, amely börtönnel fenyegeti mindazokat, akik a lengyel népet a Németország által megszállt Lengyelországban azzal vádolja, hogy bűnrészesként segédkeztek a zsidók megölésében, vagy aki „lengyel” melléknevet mer Auschwitz stb. gyűjtőtáborok neve mellé tenni.
És mi lett ennek az eredménye?
Maradt Macierewicz és a törvényhozás is elfogadta a törvényt.
Ezért ajánlom önnek, kérje meg Budapest legnagyobb vegytisztítóját, tisztítsa meg a kormány félelem miatt kollektív, barnára kakilt nadrágját – beleértve az egyik főgyáva Semjén Zsoltét, aki egy zsidó rákiabálás után azonnal létrehozta a KDNP-n belül a senkinek nem kellő zsidó tagozatot –, majd utána kezdjenek új életet.
Garantált, hogy nyertesek lesznek. Trump szarik rá, hogy mit csinálnak az egyes országokban. Ira Foremant, az amerikai külügyminisztérium zsidóügyi államtitkárát menesztik, és Donald nem olyan faszi lesz, aki Obamához hasonlóan azzal foglalkozik, hogy Hóman Bálintnak legyen-e szobra Magyarországon vagy sem.
Húzzon tehát ön is tiszta nadrágot és abban álljon ki választói elé.
Hogyan kezdje új nadrágjában?
Úgy, hogy ha már Zoltai helyben van, parancsolja meg neki, közölje a megfelelő emberekkel, ha nem szűnik meg Magyarország és kormánya hazai indíttatású antiszemitizása a külföldi sajtóban, elapadnak a források, amelyekben eddig lubickoltak. Például azok, amelyeket a holokausztévben dugtak zsebre, miközben a világsajtó azt szirénázta, hogy a magyarországi zsidó szervezetek bojkottálják a holokauszt-emlékévet.
Ha ezt megteszik, esküszöm, magukra szavazok.
Janits András – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
