A zoroasztrizmus és a magyar napkereszténység

A zoroasztrizmus és a magyar napkereszténység

Van-e/lehet-e szorosabb kapcsolat az ókor egyik legismertebb vallása, a zoroasztrizmus és az ősmagyarok, elődeink fénykereszténysége között? Mert egyébként a hasonlóság kétségtelenül igazolódni látszik az alábbi sorokból, miként az eszmeiség spirituális”töltete” is döbbenetes párhuzamokat mutat.   

 

Alapállásom szerint kerülöm az egyes eszmék és hiedelmek összemosását, erőltetett társítását és a nyakatekert elméletek gyártását, ugyanakkor fontosnak tartom a megismerés céljából végzett összehasonlításokat, valamint az analógiák felismerését és feltárását. Nem a le- vagy felminősítés, s végképp nem az ítélkezés szándéka vezet akkor, amikor a nyilvánvaló következtetéseket leszűröm az egyes eszméket, vallásokat, hiedelmeket, babonaságokat stb. illetően, hiszen mindegyik próbálkozás becsülendő a maga módján, még ha egyetértésemre vagy hosszú élettartamra nem is aspirálhat.

Irán, Perzsia, illetve Média (Méd Birodalom) területén bontakozott ki a zoroasztrizmus. Figyeljük meg a spirituális töltetét ennek a vallásnak: ön- és világismeret, a Fény és a Sötétség (mint princípium) megkülönböztetése, harc a sötétség erőivel és képviselőivel, beavatás-sorozat, a sötétség legyőzése önmagunkban és végül a megvilágosodás és az üdvözülés.

A zoroasztrizmus nem kevesebbről szól, mint az egyén emberfeletti, tehát önmagát meghaladó létállapotainak eléréséről. Ezek a realizációs szintek természetesen tudatállapotok is, melyek individuálisak, mégis, aki eléri őket jó szolgálatot tesz minden embernek, hiszen a Fényt juttatja közelebb a végső győzelméhez. Márpedig véleményem szerint éppen ebben áll a zoroasztrizmus lényege.

Vajon találkozunk-e máshol az „önmagamat jobbá téve, megvilágosodottá avatva teszem jobbá a világot és a teremtést” gondolatával? Nem tekinthető elvi síkú vagy pusztán mitológiainak a küzdelem sem az ősiráni, sem az ősmagyar hagyományban. A küzdelem – ebben szinte minden spirituális magaskultúra közös nevezőn volt – valójában kozmikus és emberi léptékben mérve örökké tartó. Legyen szó az Árpád-házi királyokról, akiket Napkirályok dinasztiájának is hívtak, vagy Zoroaszter követőiről, a felállás adott – ezt nem szabad elfelejteni. Az esszénusok éppen úgy ezt vallották, mint a gnosztikusok, vagy a katharok vagy az egyiptomiak…

Visszakanyarodva a „fehér” és a „fekete” elv, a Világosság és a Sötétség ősi küzdelmének alapképletéhez, kijelenthetjük, hogy a kérdés messze emberfeletti, egyenesen kozmikus, így aligha lehet ember, aki teljes egészében felfoghatja. Ezért vannak vallások, amelyek elmagyarázzák és útmutatásokat adnak mindig az adott korban a beavatottakon keresztül a nép nyelvén szólva arra vonatkozóan, hogy hol tart a nagy közdelem és mi a feladat aktuálisan. Ha picit utánagondolunk és belemélyedünk, akkor láthatjuk, hogy Krisztus is ezzel próbálkozott, Mani úgyszintén, Zarathusztra és Buddha is. S nincs ez másként a magyaroknál sem.

Ezt az üdvtörténeti harcot csak a Vaskorban és csak látszólag vívják fegyverekkel – hihetnénk. De nem, több korszak volt már az emberiség életében, sőt az előző „emberiségeket” és civilizációkat is ide sorolhatjuk, amelyek sorsa ugyanezt a tusát mintázza.

Aki képes volt kiemelkedni a tér és az idő által korlátozott látszatvilágból, vagyis beavatást nyert, az győzött, aki nem, az maradt, vagy visszaszületett és tanult tovább a mindennapi harcaiból. Mert a titok a mindennapi élet „apróságoknak” tűnő dolgain való felülemelkedés az ember feladata.

Hírdetés

A beavatottak, a próféták, a táltosok, a mágusok feladata ettől csupán méreteiben tér el, de lényegét tekintve ugyanez.

A beavatás egyfajta objektív rangsort adott az ősi társadalmaknak, így az egyes tudati fokozatoknak megfelelően viselhetett tisztséget minden egyes ember, s nem pénzért vásárolta meg, vagy kapcsolatok révén nyerte el a rangját és pozícióját. (V. ö.: korrupció)

Hol találkozunk mágusokkal a világban? Egyáltalán miként jön ide a mágia?

Az első kérdésre könnyű a válasz: például a népnevünkben – magyar. A helyzet úgy áll, hogy a Méd Birodalomban (mai Iránban) találkozunk egy magar nevű törzzsel, amelyről a hagyomány azt állítja, hogy tagjai igencsak járatosak voltak a mágiában. Ennek oka pedig az volt, hogy vérükben hordozták a varázserőt. Ha most rokonítjuk a magar és a magyar népet, akkor feltételezhetjük, hogy van a kettő között némi kapcsolat. Ha pedig tudjuk, hogy a magar törzs szkíta származású volt, miként a krónikáink szerint a magyarok őseit is a szkítákkal azonosíthatjuk, illetve szkíta származásúnak tarthatjuk, akkor nem lehet nem észrevenni az egyezéseket.

Összességében tehát találtunk egy magar törzset, amely tagjai éppen azon a területen éltek, ahol a szkíta népek őshazája, Szkítia volt egykoron. Vallásukat (szakrális hitrendszerüket), életfilozófiájukat és beavatási rituáléikat – melyeket nem mindenben részleteztünk – összevetve egymással, azt találtuk, hogy meghökkentő párhuzamokat, rokonságot és egyezéseket mutat a szintén szkíta eredetű magyarságéval. Ide sorolandó a „mágia” szavunk is, amely az iráni „magia” szóból eredeztethető, és „szellemi tudományokkal foglalkozó”-t jelent, de nem intellektuális értelemben. (Mágia, mint varázslás és mint élettudomány.)

 

Ezek után már nem fog bennünket váratlanul érni, hogy egyre több kutató feltételezi, hogy a napkereszténység, a fényvallás, a mágusvallás, amely a későbbi korokban többek között Zarathusztra, a Fény fia, égi küldött vagy Attila, a Fény harcosa, szintén égi küldött által képviselve terjedt tova a világba. Ennek igyekezett útját állni, ezt törekedett feltartóztatni a Sötétség számos képviselője azzal, hogy sok hasonlónak tűnő, ámde képmutató vallást és állami berendezkedés/ideológiát teremtett – sikerrel megtévesztésképpen.

Talán most jött el az ideje annak, hogy a leszármazottak emlékezzenek a gyökereikre, megismerjék múltjukat és ne egymásban lássák az ellenséget az összetartozók!

Boldog napot!

The post A zoroasztrizmus és a magyar napkereszténység appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »