Augusztus 25–28. között a Zöld Nap Egyesület partnerségben Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatalának sportirodájával harmincnegyedik alkalommal szervezett napközi tábort a céhes városban, ahol 7 és 11 év közötti gyermekek vettek részt, a legtöbben Kézdivásárhelyről, Kézdiszentlélekről, Lemhényből, de Torjáról is érkeztek.
A táborban a gyermekek izgalmas csapatjátékokban, valamint gondolkodást fejlesztő stratégiai játékokban vehettek részt, de a kézműves-tevékenység, az origami és a hagyományos reggeli torna sem hiányzott. A napközis tábor programjában labdajáték, teremfoci, sakkozás, röplabdázás, tollasozás, malmozás is szerepelt.
Mindezek mellett meglátogatták a Patikamúzeumot, ahol Dósa Csaba, a kézdivásárhelyi turisztikai iroda vezetője kalauzolta el a fiatalokat, Bara Tímea szakmai gyakornok pedig a város udvartereit, fontosabb épületeit és kulturális helyszíneit mutatta be. A táborozók meglátogatták Vetró András szobrászművész műtermét is. A Zöld Nap Egyesület szakmai gyakornokai, Handra Noémi az elsősegélynyújtás alapjairól tartott ismertetőt, Rancz-Molnár Éva a digitális eszközök használatának veszélyeit mutatta be.
A tábor tevékenységébe a szakmai gyakornokok és a helyi önkéntesek mellett a külföldi önkéntesek is bekapcsolódtak. A négy nap alatt igazi barátságok köttettek, új ismereteket szereztek a gyermekek, sok kalandos feladattal, élménnyel lettek gazdagabbak. A 34. tábor a Bethlen Gábor Alap, a helyi önkormányzat és az Európai Szolidaritási Testület támogatásával valósult meg.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


