A zene mindenkié – Bereg-vidéki népzenei és néptánc tábor tizenegyedszer

A zene mindenkié – Bereg-vidéki népzenei és néptánc tábor tizenegyedszer

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében idén tizenegyedszer tartják meg a Bereg-vidéki népzenei és néptánc tábort. A tábor megnyitójára július 19-én került sor a Rákóczi Főiskolán.

A jelenlévőket Váradi Natália, az alapítvány irodaigazgatója köszöntötte. Elmondta, hogy a táborban való részvételét kilencven gyermek jelezte tizenkét különböző településről, tizenhat oktatási intézményből.

Míg a világ a koronavírus elleni vakcinával oltakozik, a „GENIUS” Alapítvány munkatársainak célja, hogy a népzene szeretetét oltsák a gyerekekbe.

A népzenét meg kell élni, és tovább kell adni, mi pedig továbbadjuk ezt a felnövekvő generációnak – fogalmazott Váradi Natália.

Kepics Andzselika, a tábor szakmai referense, népdaloktató kifejtette, hogy a hét programjai között népdal-, népzene-, néptáncoktatás, valamint különböző kézműves foglalkozások lesznek.

Hírdetés

A tábor ideje alatt a Csipkés zenekar biztosítja majd a kiváló hangulatot.

A táncoktatásban Szelesné Huszti Beáta, a Vermesy Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára, Rásó Barnabás, a Bihari János Táncegyüttes tánckari asszisztense, Beregszászi Boglárka, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium diákja és Rádik Krisztián, a Tulipán Tanoda oktatója vesz részt. Népi játékokat Szilágyi Gabriella és férje, László tanít majd, a kézművesség fortélyait pedig Mester Andrea és ifj. Hidi Endre mutatja be.

A táncosok a héten csallóközi táncokat tanulnak majd.

A tábor zárására július 23-án kerül sor.

Kurmay Anita


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »