A tízezer éve eleink által lakott Kárpát-térségünk tízezer méter magasból is jól láthatóan rajzolja ki azt a természetes határvonalat, mely máig földrészünk legállandóbb országhatárát is jelezte ezer éven át. Vérzivataros századunk a millenniumot követő évtizedig tartó fellendüléssel, újra európai középhatalommá erősödő Magyarországgal várta a boldog békeidők utolsó éveiben születőket – pl. az 1908-ban napvilágot látó Wass Albertet.
Akkor a Szent Korona országába születő polgárok még nem sejthették, mire készül néhány aljas áruló, ki az összetartozás felemelő egysége helyett nemzetünk pusztulását, idegen megszállók, élősködők megcsonkított, meggyötört gyarmatává züllesztését segítette elő. Ó szörnyű idők, mikor a hírnév azt emelte naggyá, ki maga volt bolond vagy másokat tett azzá! Freud ezt nyersebben úgy írta le: „a sok gróf közül a legokosabbikat meggyilkolják, a legbutábbiakat pedig megteszik miniszterelnöknek”. S valóban itt kezdődött a XX. századi magyarirtók, nemzetpusztítók tobzódása, amikor Károlyi érdekében előre megtervezetten, szervezett módon meggyilkolják Hermina úti villájában gróf Tisza Istvánt.
Az utolsó tisztességes, még magyar érdek vezérelte Wekerle-kormány 1918. október 20-án határozatot fogadott el a Magyar Szent Korona Országainak függetlenségéről. Ez azért fontos, mert a nagy háborút lezáró padovai fegyverszünetig, tehát 1918. november 3-áig (az úgymond vesztes háborút is) területileg egységes egészként, úgy fejeztük be, hogy az országvesztő Károlyi színre lépéséig a 325 411 km2-es Magyar Királyság területére egyetlen idegen megszálló (antant) katona sem tehette be a lábát (ahogy bocskoros oláh sem, rác sem, tótnak meg eszébe sem jutott)!
A hazaáruló Károlyi-kormány ezzel szemben szétzavarta a frontról hazatérő, de még az ezeréves határainkat megvédeni tudó katonáinkat, leszerelte, s feloszlatta hadseregünket. 10 millió koronát és 55 ezer gyalogsági fegyvert adott át ajándékként(!) a későbbi erdélyi oláh gárdák vezérének, Vladnak. Ezt még megtetézte azzal, hogy utasítására a MÁV különvonatokon, ingyen szállította Gyulafehérvárra a decemberre vérszemet kapott birkapásztorokat az elszakadási gyűlésükre. (A dilettáns-részeg Linder 9 napos minisztersége alatt a fegyvereket magyar katonáktól és a polgárságtól gyűjtette be, s az oláhokon túl szökött fegyencek és csavargó katonaszökevények számára adta át. )
Ezt követte a hazaárulók teljesen felesleges belgrádi fegyverszüneti szerződése!
A közös hadvezetőség ugyanis számunkra is megkötötte a fegyverszünetet 1918. november 4-én Diazzal, aki az antant összes haderejének megbízottja volt. Az a szerződés pedig érintetlenül hagyta Magyarország egész területét! Ezen az alapon a demarkációs vonalak az országhatárok lennének. Nem léphetne ellenséges megszálló a földünkre. És november 6-án a degenerált Károlyi mégis kinyitotta a zsilipeket Belgrádban…- a hatalomért tette. Azért a kétes dicsőségért, hogy az ő nevéhez fűződjék a béke. A belgrádi fegyverszünettől vérszemet kapott minden ellenségünk. Ugyanezen a napon az aljas Linder a Duna és a Száva vonalán állomásozó katonákat fegyverletételre és a hadianyag átadására szólította fel, amelyet azok tisztességből nem teljesítettek. Ám országunk árulója nem nyugodott, míg 1918 végén át nem adta a teljes Délvidéket a rácoknak (példát adva ezzel a cseheknek, s megnyugtatva az oláhokat is, hogy ne törődjenek Erdély 26 vármegyéjének kolozsvári nagygyűlésével (december 22.), melyen több tízezer erdélyi magyar kinyilvánította, hogy Magyarországgal egyazon állami közösségben kívánnak élni, az egységes és csonkítatlan Magyarország keretein belül! E december 22-ei nagygyűlésről is hallgatnak az oláh országrablók (s sajnos honi tanításunk, politikusaink sem képesek a párhuzamok hangsúlyozására), pedig a gyulafehérvári puliszkafőző gyülekezet semmivel sem képviselt nagyobb értéket, mint a status quo megtartásáért, a Szent Korona által uralt ország egységének megőrzéséért tüntető tízezrek tanúságtétele.
Mivel Károlyiék szétzavarták/leszerelték az ütőképes magyar honvédséget, így az elszemtelenedett s a franciák által bátorított szomszédság szinte akadálytalanul szállhatta meg az ezeréves határainkat, majd pofátlankodhatott mind beljebb, s beljebb a Felvidéken, le egész a Dunáig, Balassagyarmatig, az oláhok az antanttal Máramarosszigettől Csucsán át le a Marosig, s a Délvidéken át a rácok fel egészen Pécsig, Szegedig.. Mindezek után március 20-án a Vix-jegyzék, még ennél is nagyobb területek kiürítését kívánva, lemondásba hajszolta a Berinkey-kormányt.
Tehát nem a nagy háború csataterei érték el hazánkat, hanem az idegen élősködők érdekeit szolgáló hazaárulók őrült tetteinek következményeként szállhatták meg a bocskorosok a védtelen Budapestet, s teremthettek kész helyzetet a “békekonferencia” döntéshozói számára!
Az országvesztő Károlyi aljas tettéért szobrot kapott az átkosban hasonló szellemi nyomorékoktól, mely évtizedekig alázta nemzetünket az Országház mellett. Linder pedig díszsírhelyet Délvidékünk megszállóitól.
A vörös terror 133 napja alatt Kohn/Kun Béla hazaáruló brigádja élősködött a már részben megszállt országunkban. Az egy (Garbai) kivételével faji egységet alkotó gyilkos söpredék miniszterei kétszázezer korona fizetést utaltak ki maguknak havonta, és valamennyi előre felvette az egész esztendőre (tipikus élősködő jellemvonás). Egy hónap alatt három milliárdot költöttek – még a legrosszabb világháborús hónap csak másfél milliárdba került…
Magyarellenes gyilkológépezetük az ezeréves keresztény államunk elpusztítására törekedve nem törődött a Szent Korona országait megszálló szomszéd tolvajok kártételeivel, így áprilisban az oláhok a franciák segédletével a Tiszáig nyomultak, a csehek Miskolcig. Májusra a kommunisták is rájöttek, hogy az ország ilyen mérvű megszállása, kifosztása az ő pünkösdi királyságukat is megrövidíti, ezért a zseniális Stromfeld tábornok vezetésével visszafoglalták Miskolcot, majd az északi hadjárat eredményeként a Felvidék Nyitra-Zólyom-Kassa vonalát fel egészen Bártfáig, a lengyel határig. Június végén azonban antant követelésre szégyenteljes visszavonulásba kezdtek, s ez előrevetítette július végi bukásuk árnyékát. Ez a féregnyúlvány (K. B.) egy jegyzőkönyv tanúsága szerint még arra is vetemedett, hogy 100 000 frankért eladja a magyar Szent Koronát egy müncheni ócskásnak….
Mivel már nem volt használható magyar katonaság, az antanttal betolakodó oláhok akadálytalanul elérhették Budapestet, s loptak, fosztogattak, raboltak kegyetlenül mindent, ami mozdítható volt, kifosztva még a Dunántúl egy részét is. Balkáni primitiv megnyilvánulásaiknak H. H. Bandholtz tábornok vetett gátat. Naplójában a szövetséges (tehát nem magyarbarát!) hatalmak magyarországi katonai missziójának parancsnokaként ad hiteles, ám megrázó képet arról az aljas lopás-rablássorozatról, melyet az oláhok műveltek országunk területén, miután az antant nyomában besomfordáltak Budapestig. Fontos hangsúlyozni e hiteles forrásanyag azon részét, melyben pl. a tábornok leszögezi:
Átadni Magyarország területének részeit a civilizált és kifinomult lakosságot alkotó emberekkel olyan dolog, mintha Texast és Kaliforniát adnánk a mexikóiaknak. Szégyelljék magukat a Szövetséges Nagyhatalmak mindazért, amit a fegyverszünet után ebben az országban megengedtek!
A régi Magyarország területének és lakosságának illogikus néprajzi felosztásához ragaszkodni éppoly érzékeny dolog volna, mintha ahhoz ragaszkodnánk, hogy Svájcot osszák fel három külön államra vegyes francia, német és olasz lakossága miatt.
A magyaroknak bizonyosan sok hiányosságuk van, legalábbis amerikai szemszögből nézve, de annyira felette állnak bármelyik szomszédjuknak, hogy a civilizáció elleni bűntettet jelentene ennek az országnak a javasolt felosztása.
Mindezt tehát egy magas rangú amerikai diplomata írta le 1920. február 5-én. Az USA nem is ratifikálta a Trianonban kiizzadt, s a II. világháború magját elvető “béke”diktátumot.
Az oláh rablások miatt a következő két kormány eleve nem volt hosszabb távon életképes, míg 1919. novemberében be nem vonult Budapestre Horthy Miklós a Szegeden újjászervezett Nemzeti Hadsereg fővezéreként. Az ekkor alakult Huszár-kormánynak a konszolidáció, a választások előkészítése lehetett csak a feladata, mialatt a hadsereg igyekezett helyreállítani az emberek állami létünkbe vetett hitét. A békedelegáció kiküldésekor az értelemre és tényekre, a harsogott Wilsoni-elvekre és Európa legállandóbb (mert természetes) határvonalára, illetve a Teleki-féle vörös térképre alapított elképzelésekkel, Apponyi kiemelkedő tudására és több nyelven élő szónoki képességeire építve remélte egy igazságos megoldás elfogadását. Trianonban azonban mindez süket fülekre talált, hiszen a megszállók addigra rátették piszkos mancsaikat a papírmagyar hazaárulók által odadobott friss zsákmányukra, s hazudtak, korrumpáltak, fenyegettek minden létező módszerrel. Sokak szerint Mária román királyné is bevetette bájait a trianoni gyalázat előkészítése érdekében.
A Simonyi-Semadam-kormány meghatározóan csak a diktátum aláírásáig maradt hivatalban.
Hazaárulás másként
A haza bölcsének gondolata szerint amit erő vagy hatalom elrabol, azt idő és szerencse vissza is adhatja ismét. De amiről a nemzet önként lemond, annak visszaszerzése kétséges. Nos, a nemzet szerencsére nem mondott le soha a Trianonban elbitorolt országrészeinkről. Ám időről időre akadtak olyan alakok, akik, túlterjeszkedve a nemzet érdekeinek egyértelműen alárendelt szolgálati feladataikon úgymond „lemondtak országunk nevében” ezeréves területeinkről. Nem kétséges, ezek is hazaárulók. Függetlenül attól, hogy 1921-ben tették vagy 1947-ben, 1991-ben, netán 1992-ben vagy akár 2004-ben, illetve 2019-ben. A Szent Korona országainak területei ugyanis nem hitbizományok, melyekről egy éppen hivatalban levő miniszterelnököcske dönthetne. Még maga a magyar király sem, nem hogy egy szolgavezető. Amikor tehát a katonai/politikai/egyéb helyzet elénk teszi egy-egy jelenleg megszállt területünk visszatérésének/visszavételének lehetőségét, akkor arról gyávaságból/helytartói számításból/egyéb, a nemzetünk elleni aljas megfontolásból lemondani ugyanúgy hazaárulás, mint a trianoni gyalázat napját bármilyen címszóval ünnepeltetni mindaddig, amíg egyetlen szülőföldjén élő elszakított magyar testvérünk is naponta érezhető, folyamatos elnyomásban, hátrányban, jogfosztottságban, megalázottságban kénytelen élni csak azért, mert magyarnak született és akként is kíván ott boldogulni, gyarapodni, gyermekeit felnevelni!
[Nos, az 1921-es dátum nyilván másként értékelendő, mint az 1945 utáni évszámok, hiszen az a rendszer legalább a Nem, nem soha! szemléletét oltotta bele az egész földrészünkön akkor egyedülállóan fejlesztett oktatási rendszerünkön keresztül a kor gyermekeibe. Tehát nem olyan narancsbirkákat nevelt, mint a jelenleg bégető mamelukok igénytelen tábora. Mégis, lássunk tisztán: Horthyék idején is elszalasztottak egy gyorsan megszülető, példaadó lehetőséget.
Az önfeláldozó hazafiság mintaképének tekinthető Rongyos Gárda helytállása, Prónay Lajtabánsága kikiáltásával reális lehetőségünk adódott a teljes Őrvidék megtartására! Ne feledjük, hogy a gárda a két győztes ágfalvi ütközet után megfutamította a betolakodó labanc csendőrséget, katonaságot, s visszavette az ellenőrzést az ezeréves határunkig! Azt se feledjük, hogy a párizsi nagytanács Hamelin tábornoknak megírja: Magyarország összes ügyei oly csekély fontosságúak a győztes nagyhatalmakra nézve, hogy azokért egy katonájuk életét sem hajlandók feláldozni! Ennek tudatában Horthyék a velencei konferencián sokkal nagyobb területeinket is megtarthatták volna, hisz birtokon belül voltunk, így már harcolni sem kellett volna egy bátrabb, hazafiasabb vezetői fellépéssel – lásd példának a törökök atyját, aki még a harcot is vállalta! Horthyéknak ezt Prónay és bátor katonái az ölükbe tették készen. Mégis csak Sopron és kilenc falu érdekében tárgyaltak, így odaveszett a Fertő-tó nagy része, Kismarton, Nagymarton, Léka, Fraknó, Felsőőr, Nagyszentmihály, Doborján, Felsőpulya, Pinkafő, Kabold, Borostyánkő, Városszalónak, Rohonc, Sopronkeresztúr, Németújvár, Rábakeresztúr, Rábaszentmárton – hogy csak az ismertebb településneveket említsük!
Amiért mindezt most mégis szögletes zárójelbe tettük, annak oka, a ’41-re jelentősen gyarapított területeink visszaszerzése.]
Szentirmay L.
(Kuruc.info)
(Folytatása következik.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
