A WizzAirnek megint nem sikerült Párizsból Budapestre juttatni egy repülőnyi utast

A WizzAir megint otthagyta a Budapestre tartó utasokat Párizsban, másfél hónapon belül immár harmadszor.

A Blikknek az egyik magyar utas, aki egy orvosi konferencián volt a francia fővárosban, arról beszélt, a WizzAir gépével jött volna haza pénteken este, de járatát indoklás nélkül törölték.

"Az elején minden rendben ment, bár fél öt körül, mikor az Orlyra – erről a párizsi reptérről indul volna járat – tartottunk, jött egy sms, hogy egy órát csúszik az indulás. Aztán becsekkoltunk, viszont onnantól óránként kaptunk üzenetet, hogy a járat újabb órát csúszik. Este 20 óra után a táblára már ki sem volt írva a gép, más járatok utasait csekkoltatták be folyamatosan" – mesélte a lap olvasója.

Végül egy reptéri takarítónő vitte oda őket egy kisebb monitorhoz, ahol franciául ki volt írva: a járatot már törölték. Ez fél kilenc körül történt, de a WizzAir csak 22 óra 7 perckor küldött egy üzenetet végül arról, hogy a gép aznap este nem fog felszállni.

Hírdetés

Az üzenetben az is szerepelt, hogy lehet átfoglalni vagy töröltetni az utat, és akkor jár 120 százalékos visszatérítés. Csakhogy az applikációban se átfoglalni, se törölni nem lehet, mivel a becsekkolás már megtörtént. Csak olyan járatoknál engedi a törlést, amik még időben előttünk állnak – mondta.

A reptéren ezután gyakorlatilag szélnek eresztették az embereket elmondása szerint. Végül az itthoni ismerőseik a Beauvais reptérről szombaton 16 órakor induló WizzAir gépre tudtak foglalni nekik helyeket.

Szállást aznap éjszakára neki még a konferencia szervezői biztosították, más utasok viszont nem voltak ennyire szerencsések, maguknak kellett megoldani a foglalást, ami újabb plusz kiadást jelentett a számukra.

A WizzAir egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, írja a 24.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »