A Williams család örökre kiszáll a Forma-1-ből – videó

A Williams család örökre kiszáll a Forma-1-ből – videó

A Williams istálló viszont marad: eladják, az új vevő pedig megtart mindent a hagyományokból – egyelőre.

A Williams a Belga Nagydíj előtt jelentette be, hogy a csapatot működtető család eladta a teljes istállót az amerikai Dorilton Capital nevű cégnek, ám az akkor még nem volt világos, hogy mindez teljes búcsút jelent-e a részükről. Most kiderült, igen – írja az F1világ szakportál. Hivatalos közleményben jelentették be ugyanis, hogy a hétvégi Olasz Nagydíj után Frank Williams névadó csapatfőnök és lánya, Claire Williams csapatfőnök-helyettes is távozik posztjáról.

A grove-i székhelyű csapatot még májusban kezdték nyilvánosan árusítani, mivel folyamatosan veszteséget termelt, a koronavírus-járvány pedig csak tetézte a bajokat. Az eladást a Williams igazgatóságának tagjai egyhangúlag szavazták meg, így Sir Frank Williams alapító is áldását adta rá.

Még a székhely is marad Grove-ban.

A Williams család 43 év és 739 verseny után búcsút int a Forma-1-nek.

Hírdetés

A Williams család utolsó tagja is kiszáll a száguldó cirkuszból, Clair Williams – Frank lánya – a most következő Olasz Nagydíjon utoljára látja el csapatfőnök-helyettesi teendőit. Könnyek között búcsúzkodott csütörtöki videójában.

A message from Claire, to our fans.#WeAreWilliams ? pic.twitter.com/6pKb7t2tkH — Williams Racing (@WilliamsRacing) September 3, 2020

„Tudjuk, hogy az istálló jó kezekben van, és a Williams név tovább él majd. Egy éra érhet véget a Williams számára, mint családi üzemeltetésű istálló, de egyúttal egy új éra kezdete is a Williams Racing számára, és a legjobbakat kívánjuk nekik a jövőre.”

„Frank és a Williams család nevében szeretnék elmondani, mennyire hálásak vagyunk a támogatásért, amit az évek során kaptunk a paddockban lévő barátoktól és a rajongóktól. De leginkább a csapatunknak szeretnénk köszönetet mondani. Azoknak, akik korábban és most a Williamsnél dolgoznak.”

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »