A WHO is sejti, mikor érhet véget a koronavírus Európában!

A WHO is sejti, mikor érhet véget a koronavírus Európában!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) lehetségesnek tartja, hogy a koronavírus-járvány az omikron variáns hullámának lecsengésével véget érhet Európában.

Hírdetés

„Valószínű, hogy a régió a járvány végső fázisához közelít” – jelentette ki vasárnap Hans Kluge, a WHO európai részlegének vezetője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. Mindemellett óvatosságra intett a koronavírus lehetséges újabb mutációinak vonatkozásában. Kluge szerint a mostani omikronhullám lecsengésével Európában néhány hétre, illetve hónapra általános immunitás lesz köszönhetően a védőoltásoknak vagy pedig annak, hogy az emberek átestek a fertőzésen. Hozzátette, hogy mindezt persze befolyásolják az évszakokhoz fűződő tényezők, tekintettel a közelgő tavaszra és nyárra. „Arra számítunk, hogy lesz egy nyugalmi időszak, amíg a Covid-19 visszatérhet az év vége felé, de a járvány már nem feltétlenül jön vissza” – foglalta össze várakozásait Kluge. A WHO becslése szerint márciusig az európai régióban élők mintegy 60 százaléka fertőződhet meg a koronavírus omikron mutációjával. Szakértők arra számítanak, hogy a koronavírus – hasonlóan az influenzához – endémiássá, vagyis meghatározott területen folyamatosan fellelhető járványos betegséggé válhat. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a Sars-CoV-2 koronavírus már nem egyszer meglepetést okozott, s ezért nagyon óvatosnak kell lenni. A koronavírus elleni küzdelemről szólva a WHO európai részlegének vezetője arról beszélt, hogy a fertőzési hullám feltartóztatása helyett az egészségügyi szempontból különösen kiszolgáltatott emberek védelmére kellene összpontosítani.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »