A WHO határozatban ítélte el Oroszország Ukrajna elleni agresszióját

A WHO határozatban ítélte el Oroszország Ukrajna elleni agresszióját

Határozatban ítélte el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közgyűlése csütörtökön Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, amellyel egészségügyi szükséghelyzetet okozott.

A határozatot 88 igen, 12 nem szavazattal és 53 tartózkodással fogadták el – közölte az ENSZ egészségügyi szervezete közgyűlésének elnöke, Nakatani Hiroki. A határozat ugyanakkor nem irányoz elő Oroszország elleni konkrét büntetőintézkedéseket a WHO-n belül.

A WHO éves közgyűlése rendszerint konszenzussal hozza meg döntéseit.

Az Ukrajna által benyújtott dokumentum „a lehető leghatározottabban” ítéli el Oroszország katonai agresszióját, mindenekelőtt az egészségügyi intézmények elleni támadásokat.

Az Oroszország által benyújtott, Moszkva által „semlegesebbnek” tekintett határozattervezetet 66 ellenszavazattal és 12 igen szavazattal elutasította a közgyűlés.

Hírdetés

A WHO legfrissebb statisztikái szerint 256 támadást intéztek ukrajnai egészségügyi létesítmények ellen, ezekben hetvenöt egészségügyi dolgozó halt meg. Az adatok alapján felmerül háborús bűncselekmények miatti felelősség lehetősége is.

A csütörtökön elfogadott határozat hangsúlyozza, hogy az agresszió „kivételes helyzetet teremt, amely súlyosan rombolja az ukrán lakosság egészségét, és befolyással van az egészségügyre a térségben és azon túl”.

Jevhenyija Filipenko, Ukrajna genfi ENSZ-nagykövete a háború miatt a világot fenyegető élelmiszerválságra hívta fel a figyelmet.

Több millió tonna gabona exportja állt le, ami a legszegényebbeket sújtja majd, akiknek semmi közük a konfliktushoz – mondta.

Jérome Bonnafont francia nagykövet az Európai Unió nevében kifejtette, hogy a határozat „nem nyúlik túl a WHO mandátumán, továbbra egészségügyi kérdésekre összpontosít, és nem függeszti fel semmi esetre sem a WHO és Oroszország közötti együttműködést”.

A határozat felszólítja Oroszországot, hogy azonnal szüntessen be minden támadást a kórházak és más egészségügyi intézmények ellen, védje meg az egészségügyi dolgozókat és általában tartsa tiszteletben a Genfi Egyezményeket és a nemzetközi humanitárius jogot, de egyelőre nem korlátozza Moszkvának a WHO-ban játszott szerepét.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »