1943 elejére az SS vezetése a múlt évben engedélyezett 30 000 fős keretet időközben 50 000 főre akarta emelni Magyarországon.
A felemelt kontingenst azonban csak a Honvédségben szolgálatot teljesítő népi németek elbocsátásával lehetne elérni, de egyelőre a magyar kormány abba nem egyezett bele, hogy a népi németek az SS-ben tegyenek eleget kötelező katonai szolgálatuknak.
Március elején Ribbentrop utasította Jagow követet, hogy közölje Kállay miniszterelnökkel, a múlt év júniusában engedélyezett, újabb SS-toborzást hamarosan meg akarják kezdeni. Egyúttal nyomatékosan kérjék a magyar kormányt, hogy ezúttal a Honvédségben szolgálatot teljesítő németajkúak is sorozhatóak legyenek.
1943. március 10-én Kállay ismertette a minisztertanáccsal a németek szándékát. A magyar kabinet megerősítette a 10 000 főre vonatkozó múlt évi jóváhagyását, de továbbra is mereven elzárkóztak attól, hogy a toborzásokat a Honvédségnél szolgálókra is kiterjesszék. A helyzet megoldása, s a toborzások előmozdítása érdekében német részről felmerült annak gondolata is, hogy az SS-önkéntesek családtagjait a birodalomba telepítik ki. Ezt az ötletet azonban hamarosan elvetették, s helyette továbbra is inkább külpolitikai nyomást gyakoroltak Magyarországra. Berger SS-Obergruppenführer, az SS Vezetési Főhivatalának főnöke eközben március 19-én kitűzte a magyarországi toborzások következő hullámának határidejét: a sorozások 1943. április 20-án kezdődnének, s az első önkénesek május elsején hagynák el az országot.
Mindennek hatására Jagow követ március 23-án, majd 29-én ismételten felkereste Kállay miniszterelnököt, hogy megpróbálja rávenni a Honvédségben szolgáló népi németek átengedésére. Kérését azonban a magyar miniszterelnök „praktikus és technikai okok miatt” ismét visszautasította. Jagow követ meg volt döbbenve, mert értesülései szerint a Honvédségben 70 000 népi német teljesített szolgálatot.
Kállay utasítására a Honvédelmi Minisztérium – bizonyítani akarván a magyar királyi Honvédségnél szolgálatot teljesítő népi németek alacsony számát – április 15-én elküldte kimutatását a honvédségben szolgáló magyarországi kisebbségek arányáról. Az egész ország területén a németajkú hadkötelesek száma 112 000 fő, ebből kiképzett: 1343 tiszt, valamint 75 390 tiszthelyettes és közkatona. 1942. október 1-jei adatok szerint a 292 000 főnyi legénységből 6000 fő (3,2 százalék) volt német anyanyelvű. (Míg szlovák: 4000, rutén: 9500, román 11 500, szerb: 1500, horvát: 1200; a nemzetiségek állománya tehát összesen 33 700 fő volt.)
A németek számára ebből egyértelműen kiderült, hogy a következő toborzás sikerének záloga az, ha keresztülviszik a magyar kormánynál, hogy engedélyezze a népi német honvédek Waffen-SS-be történő besorozását. A németek számára világossá vált, hogy a tartózkodó és a béketapogatózásokkal elfoglalt miniszterelnök helyett magasabb fórumon, a kormányzónál kell felvetni a kérdést. Április közepére Hitler magához kérette Horthy kormányzót, hogy előterjessze a Kállay-kormány rezisztens politikájával kapcsolatos nézeteit.
1943. április 12. és 13. között – közvetlenül Horthy kormányzó előtt – járt Hitlernél Antonescu román „államvezető”. Romániában a toborzások eddig illegálisan folytak, de a találkozó során Hitler és Antonescu megegyeztek a későbbi egyezmény alapvetéseiben és az ottani SS-akciók legalizálásának lehetőségeiről. A német-román egyezményt 1943. május 13-án kötötték meg, ennek értelmében minden 17. életévét betöltött népi német toborozhatóvá vált, bizonyos megszorításokkal azok is, akik a román haderőben teljesítettek szolgálatot. Szemben a Magyarországgal kötött egyezményekkel, a romániai SS-önkéntesek nem veszítették el állampolgárságukat.
1943. április 16. és 18. között Horthy Miklós – ugyancsak Klessheimben – tárgyalásokat folytatott a német felső vezetéssel. A kormányzó Hitlerrel való megbeszélései során a németek elsősorban Kállay leváltását akarták elérni, s a magyar miniszterelnök tengelytől tartózkodó politikájának kifogásolása során „többek között szóba jött a magyarországi németség is, és én [Horthy] teljesen nyíltan megmondottam, hogy a német hivatalos helyek beavatkozása a magyarság és a németség között fennálló barátságos viszonyt az utóbbi években tönkretette.”
A megbeszélések során Hitler ismét felvetette a magyarországi németség háború utáni teljes áttelepítését a Német Birodalomba, amellyel Horthy – kizárólag a Volksbund tagok viszonylatában – egyetértett. Hitler a magyar háborús erőfeszítésre vonatkozó látens engedményekkel végül is elérte, hogy Horthyn keresztül a magyar külpolitika újragondolja az SS-toborzásokkal kapcsolatos nézeteit. A kormányzó végül is beleegyezett abba, hogy a Honvédségben szolgáló népi németek elérhetőek legyenek a Waffen-SS számára.
Horthy kormányzó e tárgyban mutatott készségességétől függetlenül Ribbentrop külügyminiszter Szombathelyi Ferenccel, a vezérkar főnökével folytatott különtárgyalásain biztosította a vezérezredest, ha segít a zsidókérdés és az SS-kérdés megoldásában, valamint elősegíti a fokozottabb magyar háborús részvételt, akkor a vezérezredes maximális támogatásban fog részesülni, olyannyira, ha esetleg Hitler hatására leváltanák Kállay-t, ő lehetne a következő magyar miniszterelnök.
Az SS-toborzások ügyében bekövetkezett magyar külpolitikai irányváltás tudatában Ribbentrop német külügyminiszter Jagow követen keresztül már egy kérésszerű felszólítással fordulhatott a magyar kormányhoz. Május 11-én a Kállay-kabinet engedélyezte, hogy a Volksbund összeállítsa az 1908–1925-ös születésű népi németek teljes listáját, továbbá hozzájárult ahhoz, hogy – a hadiiparban foglalkoztatott néhány személy kivételével – minden németajkú függetlenül attól, hogy a Volksbund tagja-e toborozható az SS-be. A Honvédségben szolgálók nyolcnapi eltávozást kaptak, hogy a helyi Volksbund-szervezeteknél jelentkezhessenek. A toborzásokat továbbra is a sajtó és a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni. Az SS-be jelentkező magyarországi népi németek továbbra is elveszítik magyar állampolgárságukat, de jogilag a háború befejezéséig a magyar állampolgárokkal egyenjogúak. Az önkéntesek családtagjainak állampolgárságát – a magyar kormány 1942. június 28-i rendeletéhez igazodva – csak a háború befejezésével rendeznék, míg a segélyezés és gondozás továbbra is a német fél feladata. A szóbeli megállapodás a magyar kormány pontosított, május 23-i hivatalos jegyzékét követően, 1943. június 1-jén lépett hatályba.
Május 17-én a Volksbund vezetősége összeállította a második SS-toborzással kapcsolatos feladatait. Basch a népcsoport vezetői törzsének főnökét, Josef Schönbornt bízta meg a toborzások irányításával. A magyarországi német népcsoportszervezet ezúttal külön szankciókat foganatosított az intézkedések zökkenőmentes végrehajtásáról, leszögezve, hogy elvben a jelentkezések kizárólag az önkéntesség alapján történhetnek. A szervezet egyúttal hozzáfogott a Honvédségben szolgálatot teljesítő népi németek összeírásához. Ennek során a – Volksbund direktívája szerint – mindenkit német származásúnak kell tekinteni, aki akárcsak részben német, függetlenül attól, hogy beszél-e németül. Azonban „az összeírást végző megbízottak ritka esetben mondták meg az érdekeltek hozzátartozóinak az összeírás igazi célját és általában félrevezették őket.”
Nagy Vilmos honvédelmi miniszter – félve a toborzások túlkapásaitól – a sorozóbizottságokba delegálandó magyar tagokat szigorú utasításokkal látta el kiemelve, hogy a magyar származásúakat semmi esetre sem lehet besorozni. Közben a német követség javaslatára úgy határoztak, hogy az SS-sorozásokkal kapcsolatos ügyek, hatósági intézkedések és incidensek kezelését ezúttal a korábbi diplomáciai út helyett a magyar főhatóságok és a Volksbund (illetőleg a Waffen-SS) tisztviselőire bízzák.
Magyar részről július 2-val Németh Ernő alezredest bízták meg e feladatok ellátásával, míg az SS részéről a Honvédelmi Minisztériummal való kapcsolattartást Knöringer és Hermann SS-Obersturmbannführerek látták el. A magyar belügyminisztériumban való eljárással is egyúttal Schönbornt, a Volksbund törzsvezetőjét bízták meg.
Július 31-én, az SS-akció első hónapját követően a sorozások még az ország egyes területein folyamatban voltak, míg több helyen a befejezéséhez közeledtek. 1943. július 31-ig 4215 fő magyarországi népi német önkéntest soroztak be, akik közül – Nagy Vilmos intézkedései ellenére – két fő magyar, míg egy fő román nemzetiségű volt.
Akiknek a szülei nem írták alá támogató nyilatkozatukat, azokat a sorozóbizottságok visszautasították, azonban a Volksbund tisztviselői a háttérben biztosították e fiatalkorúakat arról, hogy „feketén” kiviszik őket az országból. A sorozáson felvételt nyert önkéntesek az „SS-Freiwilliger der Deutschen Volksgruppe in Ungarn” (A magyarországi német népcsoport SS-önkéntese) feliratú új jelvényt kapták.
A viszonylag alacsony újoncmennyiséget részben indokolja, hogy a második akció – a visszamaradókat és Honvédségből jelentkezőket kivéve – már csak hat korosztályt érintett (a hadiérettségit tevő 17 éveseket, valamint a 30-35 éveseket), míg a korábbiak során ennek kétszereséből, 12 korosztályból toborozhattak.
Nem hatott kedvezően a magyarországi németség hangulatára, hogy a magyar 2. hadsereggel hazatérő, leszerelő katonák kimondottan rossz híreket terjesztettek. Ugyancsak visszatartotta a jelentkezéseket, hogy a hadigondozási segélyek még mindig rendezetlenek és alacsonyak voltak, valamint, hogy az SS-szolgálat vállalásával a németek magyar állampolgársága elévült, miközben tudták, hogy a környező országokban (Romániában és Horvátországban) nem ez a helyzet. (Hitler 1943. május 19-i rendelete értelmében egyébként minden német származású külföldi állampolgár, aki a Wehrmacht keretében – beleértve a Waffen-SS-t is –, továbbá a német rendőrségnél, vagy a munkásalakulatokat egyesítő Todt-szervezetnél [Organisation Todt] szolgált, megkapta a német birodalmi állampolgárságot.)
Dr. Basch Ferenc népcsoportvezető a toborzások idejére tánctilalmat rendelt el. Augusztus 18-án azokban a községekben, ahol a toborzások már befejeződtek, a tánctilalmat további rendelkezésekig felfüggesztette. Csak azokban a falvakban lehetett azonban újra vigadalmakat rendezni, ahol a német fiatalság legalább 50 százalékos arányban, önként vállalta az SS-szolgálatot. A Volksbund propagandája minden eszközzel igyekezett az SS létszámigényeit kielégíteni, helyi szinten számos személycserére is sor került.
1943. szeptember 7-én a budapesti kelenföldi pályaudvarról, ünnepélyes külsőségek közepette elindult a második SS-akció során legálisan bevonult SS-önkéntesek első szállítmánya. A második magyarországi SS-toborzóakció a következő toborzásig, 1944. februárjáig folyamatosan eltartott. A korábban – és a jelentkezések közben szülői beleegyező nyilatkozatok hiányában – illegálisan toborzott magyarországi népi német SS-önkéntesek státuszát 1943. november 29-én rendezték. A kiegészítő egyezmény értelmében az illegálisan beálltakat ugyanazok az egyezményszerű jogok illetik, mint a legális önkénteseket. Azaz a szabadságolások idejére hazatérő, egyezményen kívüli önkénteseket elméletileg a magyar hatóságok jogilag nem vonhatták felelősségre. (Ugyanakkor családjaik segélyezése továbbra is megoldatlan maradt.) A megállapodást Csatay honvédelmi miniszter 1944. február 11-én véglegesen jóváhagyta.
1943. december 28-án Berger Himmlernek készíttetett kimutatása szerint 22 125 magyarországi népi német teljesített szolgálatot a Waffen-SS-ben. A kimutatás azonban nem tartalmazta a még folyamatban levő második SS-toborzás eredményeit, sem pedig az időközben elesett katonákat. Összehasonlításul ugyanakkor a Waffen-SS-ben szolgáló népi németek száma: Észak-Schleswigből 1292 fő, Szlovákiából 5390 fő, Romániából 54 000 fő, Szerbiából (beleértve az SS-rendőri alakulatokat is) 21 516 fő, míg Horvátországból 17 538 fő volt.
E kimutatás szerint ebben az időpontban a magyar-német fegyveres erőknél összesen 62 845 magyarországi népi német teljesített szolgálatot. Legnagyobb arányban a Honvédségnél, ahol – valószínűleg a Volksbund összeírásai alapján – összesen 35 000 katona volt német származású, további 459 fő félkatonai szervezetekhez (pl. a Csendőrséghez) volt beosztva, míg 32 fő munkaszolgálatos volt. A Waffen-SS-ben szolgáló 22 125 fő magyarországi népi németet leszámítva a német Wehrmachtban további 1729 magyarországi népi német teljesített szolgálatot, míg a birodalmi hadiipar 3500 magyarországi németet foglalkoztatott.
Az SS második toborzóakciójával kapcsolatban nem rendelkezünk összesített adatokkal. Becslések szerint az SS-toborzások második hulláma során – a német népiségi sajtót alapul véve – megközelítőleg ugyanannyian álltak be az SS-hez, mint a korábbi toborzás alatt. A Kállay miniszterelnök által korábban engedélyezett 10 000 főt a sorozások elérték, de a Himmler által várt további 30 000 főt már valószínűleg nem. A második SS-akció során tehát körülbelül további 20 000 önkéntest soroztak, vagyis 1944 elejére a Waffen-SS-ben körülbelül 40 000 magyarországi népi német szolgált.
Csendőrségi területen az önkéntesek száma a toborzások első két hónapja után, 1943. július 31-én mindössze 4215 fő volt. Noha a korábbi tapasztalatok szerint a legtöbb beálló az első hónapokban jelentkezett, a Csendőrség adatai – a jelentkezések intenzitását állandónak tekintve – a korábbi becsléseket támasztja alá. A második toborzóakció kilenc hónapja során tehát körülbelül 18 000 magyarországi népi németet soroztak az SS-be.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
