A Vöröskereszt eddig egyszer sem számolt be orosz hadifoglyok meglátogatásáról

A Vöröskereszt eddig egyszer sem számolt be orosz hadifoglyok meglátogatásáról

2022. 06. 07.

Súlyos aggodalomra ad okot, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) mindeddig egyszer sem tájékoztatta Oroszországot ukrajnai orosz hadifoglyoknál tett látogatásól – jelentette ki Tatjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos, amikor hétfőn fogadta őt Vlagyimir Putyin elnök.

Moszkalkova szerint Moszkvának nincs információja arról, hogy fogságba esett orosz katonák esetében is betartják-e a nemzetközi normákat és szabályokat, ahogy az orosz oldalon az ukrán hadifoglyokkal szemben. Beszámolt arról, hogy Szevasztopolban az ukránok esetében erről személyesen győződött meg, és személyesen fogadott foglyokat, akiknek kérésére sorsukról tájékoztatta a hozzátartozóikat.  Elmondta, hogy egyeztetések folynak a fogolycseréről.

A Parlamentszkaja Gazetának arról nyilatkozott, hogy hivatala tárgyalásokat folytat az ukrán hatóságokkal 77, Izmajil kikötőjében fogva tartott orosz tengerész szabadon bocsátásáról. Közölte, hogy eddig 45 kamionsofőrt, 36 tengerészt és a Roszatom egy leányvállalatának négy munkatársát sikerült visszavinni Oroszországba.
Tájékoztatása szerint Oroszországban jelenleg több mint 1,4 millió ukrajnai menekült tartózkodik.

Az orosz ombudsman egyébként hétfői Telegram-bejegyzésében “törvényszerűnek” nevezte, hogy az ukrán parlament kedden menesztette ukrán hivatali partnerét, Ljudmila Denyiszovát. Moszkalkova szerint az ukrán biztos inkább PR-tevékenységet folytatott, amikor Ukrajnában mások segítettek a bajba jutott embereken, és “rég ideje volt”, hogy távozzon. Kifejezte reményét, hogy a hivatalba olyan ember kerül majd Kijevben, aki megérti az emberi jogok védelmének küldetését, és “aki számára a humanizmus és az irgalom értéket jelent”.

A menesztés oka a hivatalos indoklás szerint az volt, hogy Denyiszova nem teljesítette a humanitárius folyosók és a fogolycsere megszervezésével kapcsolatos feladatait, és emiatt az ukrán kormánypárt aláírásgyűjtést is indított az elbocsátását kezdeményezve. Az orosz sajtóban megjelent értesülések szerint az ombudsman hitelének megrendüléséhez az is hozzájárult, hogy nem tudott bizonyítani több olyan állítást, amelyet az orosz hadsereg állítólagos kegyetlenkedésével kapcsolatban tett, köztük azt, hogy orosz katonák nyilvánosan gyerekeket erőszakoltak meg.

Hírdetés

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve arról számolt be, hogy az orosz légierő nagy hatótávolságú, precíziós rakétái megsemmisítettek egy kovácsolóüzemet a Harkiv megyei Lozova falu közelében, amelyben az ukrán hadsereg páncélozott járműveit javították. A levegő-föld rakéták elpusztítottak továbbá négy vezetési pontot, valamint 15 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást.

A harcászati gépek 73 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra mértek csapást, aminek következtében 150 “nacionalista” életét vesztette, valamint megsemmisült két vezetési pont, három rakéta- és tüzérségi raktár, egy üzemanyagraktár, nyolc harckocsi és páncélozott jármű, egy Grad rakétasorozatvető, egy tábori tüzérségi üteg, 10 speciális katonai jármű, valamint egy amerikai gyártmányú AN/TPQ-50 típusú, tüzérség elleni radarállomás.

Az orosz légvédelmi Szlavjanszk közelében lelőtt egy ukrán légierő MiG-29-es repülőgépet, valamint Ukrajna különböző területein 13 drónt. A rakéta- és tüzérségi erők 431 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást, hét vezetési pontot és 34 lőállásban lévő tüzérségi és aknavetős alegységet találtak el, aminek következtében több mint 300 “nacionalista” életét vesztette és üzemképtelenné vált 10 tank, két Grad rakétasorozatvető, 17 speciális katonai jármű, 17 tábori tüzérségi ágyú és aknavető, valamint megsemmisült három rakéta- és tüzérségi raktár.

Az orosz védelmi tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 190 repülőgépet, 129 helikoptert, 1127 drónt, 330 föld-levegő rakétarendszert, 3424 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 473 rakétasorozatvetőt, 1795 tüzérségi löveget és aknavető eszközt, valamint 3446 darab speciális katonai járművet semmisítettek meg.

Miközben a Donyec-medencében folytatódott a szakadár területek ukrán ágyúzása, Roman Sztarovojt, az orosz Kurszk megye kormányzója Telegram-bejegyzéseben számolt be róla, hogy hétfő hajnalban újabb ukrán belövések érték a határhoz közeli Tyotkino falut. A fő csapások egy hidat és a helyi cukorgyárat érték, de lakóházak is megsérültek. A támadásnak nem voltak sérültjei. A falut legutóbb május 21-én vették tűz alá.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »