Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt eljárást indított a rendőrség a vasárnap a Vörös-szakadéknál quaddal a mélybe zuhant gyerekek ügyében.
A Fehér megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása értelmében a quaddal a szakadékba zuhant 14 éves fiú és 12 éves lány testvérek, Gyulafehérváron élnek.
A mentőakcióban a katasztrófavédelem alpinistái és hegyimentők is részt vettek. A Fehér megyei Salvamont képviselői szerint a gyerekek beszorultak egy 2,5-3 méter mély és mintegy 50 centiméter széles hasadékba.
Mivel gyalog és földi járművel megközelíthetetlen helyre zuhantak, a rohammentő-szolgálat csörlős helikopterét hívták segítségül a mentéshez, ezzel emelték ki a gyerekeket a szakadékból.
Mindketten több sérülést szenvedtek, a baleset helyszínéről előbb a gyulafehérvári kórház sürgősségi osztályára vitték őket, majd az a döntés született, hogy mindkettőjüket átszállítják „az egyik szomszédos megye egyetemi központjába” – nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek a gyulafehérvári sürgősségi kórház sajtószóvivője, Alexandra Mateș.
Az ügyben eljárást indított a rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.
A Vörös-szakadék tíz hektáron elterülő természeti rezervátum, vörös sziklafalai 80, néhol 100 méter magasak.
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »