A volt kórházigazgató másképp használná föl a szuperkórházra szánt 250 milliárdot

A volt kórházigazgató másképp használná föl a szuperkórházra szánt 250 milliárdot

Nem új szuperkórházat építene, hanem már két meglévő intézményt teljes körűen felújítana Újbuda polgármestere a kormány által erre szánt 250 milliárd forintból. A Szent Imre Kórház korábbi vezetője, László Imre szerint semmiféle kórházstopról nem beszélt.

Jelen pillanatban a kormány Karácsony Gergelyre és László Imrére hivatkozva igyekszik megakadályozni a szuperkórház felépítését – véli Újbuda megválasztott ellenzéki polgármestere. László Imre szerint azonban ők soha nem állították, hogy nem kell a kórház, mint fogalmazott: a stadion- vagy kórházstop csak azok fantáziájában létezik, akik ezt a lépést nem kívánják megtenni.

Hírdetés

A polgármester emlékeztetett, a Szent Imre Kórházat két ütemben, mintegy 20 milliárd forintból újították föl az ő idejében, így szerinte a kormány 250 milliárdos keretéből akár két kórházat is fel lehetne újítani. „Kacsalábon forgó”, sokprofilú kórház működhetne például 50 milliárd forintból, a maradék 200 millió forintból pedig akár egy szupermodern Szent János Kórházat is föl lehetne húzni, nem felújítva a múzeumi épületeket, hanem azok helyén egy valóban modern tömbkórházat lehetne létrehozni – vélekedett.

László Imre az InfoRádiónak nyilatkozva megismételte, tehát a javaslatuk nem arról szólt, hogy nem kell szuperkórház, hanem arról szólt, hogy az említett 250 milliárd forintot racionálisan, hatékonyan hogyan lehetne fölhasználni a budai régió minél hatékonyabb ellátásában.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szuperkórházzal kapcsolatban korábban úgy fogalmazott: a XI. kerületnek és a fővárosnak azonos álláspontra kell helyezkednie. A kormány szeretne világos álláspontokat kapni a fővárostól és a kerülettől, ekkor tudja eldönteni, hogy mit lép.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »