A volt dél-koreai főügyész lekörözi népszerűségben a többi elnökjelöltet

Jun Szuk Jeo volt dél-koreai főügyész messze lekörözi népszerűségben az elnöki posztért induló többi jelöltet – derült ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.

A PNR ügynökség több sajtóorgánum megbízásával készített felmérést, amely kimutatta, hogy a polgárok 45,8 százaléka adná voksát a pártpolitikában újoncnak számító volt főügyészre, akit a múlt pénteken választott meg elnökjelöltjének az ellenzék legerősebb tömörülése, a konzervatív Néphatalom Pártja (korábban Egységes Jövő Párt).

A népszerűségi listán második helyen van 30,3 százalékos támogatottsággal a kormányzó liberális Demokrata Párt jelöltje, Li Dzse Mjung. A köztük lévő 15,5 százalékos különbség jelentősen nagyobb a 3,1 százalékos hibahatárnál.

A többi jelölt támogatottsága öt százalék alatti.

Hírdetés

A felmérésből az is kiderült, hogy a leköszönő elnök, Mun Dzse In támogatottsága féléves mélypontra, 34,2 százalékra süllyedt.

Dél-Koreában jövő márciusban tartanak elnökválasztást. Mun Dzse In egyetlen – ötéves – ciklusra szóló megbízatása jövő májusban jár le. A hivatalban levő elnök nem indulhat újra a posztért.

Jun Szuk Jeol új arcnak számít a Néphatalom Pártjában, és alig van politikai tapasztalata. Eddigi karrierjének nagy részében ügyészként tevékenykedett, az ország főügyészeként az ő nevéhez fűződik például a Pak Gun Hje egykori államfő körüli korrupciós botrány feltárása is. Mun Dzse In elnöksége idején is hosszú ideig volt főügyész, ő vezette az államfő által meghirdetett, vitatott korrupcióellenes kampányt, amely nagyrészt konzervatív – éppen a Néphatalom Pártjához kötődő – politikusokat vett célba. A kampány során azonban Jun összetűzésekbe került amiatt, hogy főügyészi vizsgálódásai kezdtek kiterjedni Mun Dzse In szövetségeseire is. Azzal vádolták meg, hogy politikai indíttatású nyomozásokat folytat, de ezt ő váltig tagadta. Az ezzel kapcsolatos viták lényegében aláásták az államfő által indított korrupcióellenes küzdelmet, és népszerű alakká tették a főügyészt, aki márciusban le is mondott hivataláról, majd júliusban belépett a Néphatalom Pártjába. A főügyészből lett politikus azóta fogadkozik, hogy vezetésével véget fognak vetni a liberálisok uralmának, amelyet áthat "korrupció és az anakronizmus".

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »