A Volánbusz 20 új elektromos autóbuszt szerezhet be

Share 0 Tweet 0 Share Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Részletezték, hogy a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. a közösségi közlekedés megújítását és a károsanyag-kibocsátás csökkentését célzó Zöld Busz Program keretében egyedi támogatási kérelem benyújtását tette lehetővé a Volánbusz számára környezetkímélő, károsanyagkibocsátás-mentes, elektromos meghajtású járművek beszerzésére, és a kapcsolódó töltő-infrastruktúra kiépítésére 25 ezer lakos alatti városok helyi közlekedésében. Ismertették, hogy a támogatási kérelem pozitív elbírálása esetén Balatonfüreden 3, Hajdúszoboszlón 1, Komáromban 2, Komlón 6, Tatán 5, Várpalotán pedig 3 darab elektromos meghajtású, kéttengelyes, szóló, alacsony padlós, helyi kivitelű jármű állhat forgalomba hamarosan.

A kerekesszékes utas szállítására is alkalmas, háromajtós, fűtő- és hűtőberendezéssel rendelkező, utastájékoztató, kamera- és utasszámláló rendszerrel felszerelt autóbuszok hatótávolsága legalább 300 kilométer lesz – tették hozzá a közleményben. A járművek üzemanyag-ellátását az MVM Mobiliti Kft. és a Volánbusz közös vállalata, a Mobiliti Volánbusz Kft. által telepített nagy teljesítményű töltőberendezések fogják biztosítani a települések műszaki telephelyén vagy buszállomásán – tájékoztatott a Volánbusz. A közlemény szerint a több mint 4,6 milliárd forint értékű fejlesztés során az autóbuszok beszerzése 100 százalékos, a töltő-infrastruktúra kiépítése 80 százalékos támogatással valósulhat meg.

Hírdetés

Most csütörtökön az autóbusz-beszerzésre vonatkozó, a benyújtandó támogatási kérelem pozitív elbírálásától függően feltételes közbeszerzés ajánlattételi felhívása jelent meg. A szerződéskötést – a beszerzéshez szükséges források rendelkezésre állása esetén – a közlekedési vállalat 2024 nyarára tervezi annak érdekében, hogy a járművek a lehető leghamarabb az utasok szolgálatába állhassanak – olvasható a közleményben. Hangsúlyozták, a projekt megvalósulása esetén a Volánbusz 20 százalékkal bővítheti elektromos flottáját. A HUMDA által koordinált Zöld Busz Program keretében a társaság eddig összesen 100 elektromos autóbuszt állított forgalomba a főváros vonzáskörzetében, valamint Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Győr, Eger, Szolnok és Szeged helyi közlekedésében. A közlemény szerint a Volánbusz elektromos buszokból álló flottája – a dízelüzemű járművek kiváltásával – jelenleg évente mintegy 5500 tonna szén-dioxidtól mentesíti az érintett települések levegőjét, ami 2000 személygépkocsi éves kibocsátásának felel meg.

Az újabb 20 darab e-busz forgalomba állítása további több mint 1000 tonna szén-dioxiddal alacsonyabb környezetterhelést jelent majd, és emellett korszerűbb, kényelmesebb, csendesebb, valóban 21. századi színvonalú szolgáltatást biztosít a hat város lakosai, utasai számára – közölte a Volánbusz.

Share 0 Tweet 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »