A VMSZ elnöke tájékoztatta a magyar külügyminisztert a második vajdasági magyar gazdaságfejlesztési stratégia előkészületeiről

A VMSZ elnöke tájékoztatta a magyar külügyminisztert a második vajdasági magyar gazdaságfejlesztési stratégia előkészületeiről

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter dr. Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével találkozott Belgrádban.

Magyar emberként büszkeséggel tölt el az, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség kiállt és kiáll amellett, hogy az élet térjen vissza normális kerékvágásba, hogy a VMSZ kiáll Szerbia stabilitása mellett, és hogy a VMSZ-nek a kiállása hozzá is járul ahhoz, hogy Szerbia fenn tudja tartani a stabilitását – hangsúlyozta Szijjártó Péter Belgrádban. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón a magyar külgazdasági és külügyminiszter közölte, a magyaroknak az a legfőbb érdeke, hogy stabilitás és nyugalom uralkodjon Szerbiában. Kitért az energiaszuverenitás fontosságára is, és közölte, minden országnak joga van saját maga eldönteni, milyen forrásokból tudja biztosítani energiaellátását.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Szerbia Magyarország barátja, és a magyar kormány látja, hogy Szerbiának durva külső támadásokkal kell szembenéznie. Hozzátette, ez egy európai tendencia, amelynek keretében a patrióta kormányokat, a patrióta politikusokat megpróbálják kiiktatni. Hozzátette: Magyarország folyamatosan támogatta és támogatja Szerbiát abban, hogy a Szerbia kőolajellátásáért felelős vezeték, illetve annak üzemeltetője és az olajellátásért felelős vállalat kapcsán az amerikai szankciók alóli mentességet Szerbia időről időre megkapja. „Itt előállt az a helyzet, hogy egy vezetéken történik az ország kőolajellátása, és az itteni helyzet is világosan rámutat arra, hogy mekkora kiszolgáltatottságot jelent az, hogy ha egy országot egyetlen vezetéken látnak el valamilyen energiahordozóval, jelen esetben kőolajjal.”

Hírdetés

Dr. Pásztor Bálint a sajtótájékoztatón közölte, a VMSZ fontosnak tartotta az utóbbi tíz hónapban, hogy a normalitás hangja maradjon, és biztosítsa a vajdasági magyar intézményrendszer működését, mert a vajdasági magyar közösség érdekeinek a képviselete volt a párt számára a legfontosabb feladat. „Az elmúlt időszak azt bizonyította, hogy egyre többen vannak, akik úgy gondolkodnak, mint mi, hogy a béke, a stabilitás és a nyugalom fontos a vajdasági magyar emberek számára. Mindenki számára kiderülhetett az elmúlt hetekben, hónapokban, hogy ezek az ellenzéki tüntetések milyen célokat is szolgáltak, és örülök annak, hogy ez szemmel látható módon lecsengőben van. Mi meg tudtuk őrizni a támogatottságunkat, és ami a legfontosabb, meg tudtuk őrizni a vajdasági magyar intézményeket, meg tudtuk őrizni a normális működést és biztosítani tudtuk minden vajdasági magyar oktatási vagy művelődési vagy tájékoztatási intézményben.”

A VMSZ elnöke azt is közölte, hogy tájékoztatta a magyar külgazdasági és külügyminiszter a második vajdasági magyar gazdaságfejlesztési stratégia előkészületeiről. Ez a dokumentum a 2026 és 2033 közötti időszakra vonatkozik majd, és a gazdaságfejlesztés mellett felöleli az infrastruktúra-fejlesztés, a modernizáció, a mezőgazdaság, a szakképzés és a felsőoktatás kérdését is. Hozzátette: az elmúlt 10 esztendő bebizonyította, hogy mennyire fontos volt az első gazdaságfejlesztési program, amely több mint 16 ezer sikeres pályázót, 250 millió eurónyi vissza nem térítendő támogatást és félmilliárd euró megvalósított fejlesztést jelentett.

Forrás: Pannon RTV

The post A VMSZ elnöke tájékoztatta a magyar külügyminisztert a második vajdasági magyar gazdaságfejlesztési stratégia előkészületeiről appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »