A Lengyel Királyság létrejötte időben nagyjából egybeesik a magyar államalapítással. Az első lengyel uralkodó család a Piast-dinasztia volt, amely I. Mieszko (ur. 960–992) személyében olyan királyt adott a lengyeleknek, aki egyesítette a különböző törzseket, de az igazi államalapító a fia, Vitéz Boleszláv volt, aki egy időben még Csehországot és Morvaországot, sőt a Felvidék északi területeit is birtokolta. Lengyelország ettől kezdve fontos tényező volt a közép-európai és a kelet-európai térségben egészen a 17. század végéig, amikor a különböző belviszályok szinte polgárháborús helyzetet teremtettek, amit a gazdaság hanyatlása tovább nehezített. Az ország területéből a 18. században két alkalommal is kiszakítottak részeket, majd 1795-ben Poroszország, Ausztria és Oroszország teljesen felosztotta egymás között és a lengyel államiság csak 123 évvel később, 1918-ban állt helyre. Ez elsősorban Oroszország meggyengülésének és a bolsevik forradalomnak, továbbá Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia világháborús vereségének volt köszönhető.
Az új állam létrejötte azonban egyáltalán nem ment simán, mivel sok szomszédos ország ellenérdekelt volt. Elsősorban Oroszország nem akart belenyugodni, hogy területeket vesztett, de a hatalomra került bolsevik vezetés ideológiai okokból is akadálynak tekintette a polgári Lengyelország létrejöttét, mivel gátolta a proletár forradalom eszmeiségének terjesztését nyugati irányba. A lengyelek elsősorban azokat a területeket szerették volna visszaszerezni, amelyek korábban a Lengyel Királyság részei voltak, emellett olyan régiókra is igényt tartottak, ahol a lengyelek kisebbségben éltek ugyan, de egy-egy helységben ők voltak többségben. Az első harcokat az ukránok ellen folytatták, akik elfoglalták Kelet-Galíciát, és a lengyel többségű Lwówot is szerették volna bekebelezni. A város polgárai ellenálltak és később a lengyel hadsereg visszaszorította az ukrán erőket. Eközben a lengyelek Németországgal is háborút folytattak, mígnem a két állam közötti végleges határt az 1919. június 28-án aláírt versailles-i békeszerződés jelölte ki. Lengyelországnak az újonnan létrejött Csehszlovákiával is támadtak határproblémái Teschen Szilézia, valamint Árva és a Szepesség bizonyos részeinek hovatartozása miatt. Emiatt a két ország viszonya sokáig hűvös, sőt ellenséges volt. Csehszlovákia a lengyelek szorult helyzetét is kihasználva elérte az antanthatalmaknál, hogy népszavazás helyett a politikusok jelöljék ki a határt, így vagy 150 ezer lengyel végül Csehszlovákiában találta magát.
Mindez azonban eltörpül a lengyel-orosz konfliktus mellett, amely sokáig Lengyelország puszta létét is fenyegette. A lengyelek vezetője, Józef Piłsudski (1867–1935) marsall, aki már az I. világháború előtti években is katonai alakulatokat szervezett a lengyelek soraiban, azzal a kérdéssel szembesült, hogy most a bolsevik erőket vagy a fehéreket támogassa-e az oroszországi polgárháborúban. Mindkét fél ugyanis Lengyelországot csak Oroszország keretei között volt hajlandó elképzelni, ezért – bár megtehette volna – nem segítette a kezdetben jobban álló fehéreket, így akarva-akaratlanul is hatalomra segítette a bolsevikokat Oroszországban. Tudatában volt ugyanakkor annak, hogy a Vörös Hadsereg, miután leszámolt belső ellenségével újult erővel a lengyelek ellen fordul, ezért egy váratlan támadással elfoglalta Ukrajna nyugati részét és Kijevet is. Ez a siker azonban rövid életű volt, mert a Vörös Hadseregben kialakított Nyugati Front Mihail Tuhacsevszkij vezetésével 1920 kora nyarán nagyszabású offenzívát indított a lengyelek által birtokolt fehérorosz és litván területeken, majd augusztus 13-án már Varsót fenyegette. Korábban az orosz vezetés jelentős erőket Lwów és környéke elfoglalására küldött, így a lengyel főváros ellen kisebb erő indult támadásba, de úgy tűnt, hogy ez is elegendő lehet a lassan lőszer nélkül maradt lengyel haderő megsemmisítésére. Ekkor azonban váratlanul jelentős lőszerszállítmány érkezett Varsóba, amely új lendületet adott a lengyel ellentámadásnak. Tuhacsevszkij serege kénytelen volt meghátrálni, sőt néhány nap alatt az egész Nyugati Front összeomlott és az oroszok kezdeti szervezett visszavonulása kaotikus menekülésbe csapott át.
A teljesség kedvéért azt is el kell mondani, hogy a lengyel hírszerzők és kódfejtők már ekkor is komoly teljesítményt nyújtottak és időben megfejtették az orosz rejtjeles üzeneteket, amelyek a támadás tervezett irányáról tájékoztatták a címzettet. Később ugyancsak lengyelek voltak azok, akik megfejtették a németek Enigma kódját és ezzel nagyban hozzájárultak a britek sikeres támadásaihoz a náci tengeralattjárók ellen.
Fentebb röviden utaltam arra a lőszerszállítmányra, amely a legjobb pillanatban érkezett meg. Túlzás lenne azt állítani, hogy ez döntő szerepet játszott a lengyelek sikerében, de hadászati és lélektani szempontból mindenképpen fontos volt.
Lengyelországot a szomszédai inkább ellenségüknek tekintették, ezért szóba sem jöhetett, hogy segítséget nyújtsanak számára a vörösök elleni háborúban. Csehszlovákia nem engedélyezte, hogy a Lengyelországgal közös határán bármilyen hadianyag vagy élelmiszerszállítmány átjusson. Magyarország volt az egyetlen olyan közeli ország, amely kész volt bármi módon támogatni a lengyel ügyet. A lengyel kormány egy kiváló kapcsolatokkal rendelkező magyar hírszerző tiszt, Taróczy Nándor (1874–1973) javaslatára Horthy Miklós kormányzóhoz fordult segítségért. (Taróczy változatos életútjáról majd egy másik alkalommal részletesen is írunk.) A később Polonia hadisegélyként elhíresült akció megszervezése nem volt egyszerű feladat. A magyar kormány titokban még a franciákkal is tárgyalt róla, de ők azt a csehektől tették függővé, ami eleve alibizmus volt, hiszen Csehszlovákiának a lengyel vereség volt az érdeke. A csehek már 1919 nyarán is több külföldi szállítmányt visszatartottak és csak francia, illetve olasz nyomásra voltak hajlandók azt tovább engedni. 1920 nyarán végleg lezárták a Lengyelországba küldött szállítmányok előtt az áthaladást. Ezek után a magyar kormány Romániával kötött megállapodást. Kezdetben nyugatról érkező szerelvények haladtak át Magyarországon és Erdélyen keresztül Csernovicbe. Orosz kommunista ügynökök azonban rávették a német és az osztrák munkásokat és vasutasokat, hogy sztrájkokkal akadályozzák a szállítmányok elindítását és eljutását Magyarországra. Ezért a Weiss Manfréd Művekben készült 22 millió gyalogsági lőszerrel megrakott vagonok és egyéb hadifelszerelés indult el 2020 augusztusának első hetében Lengyelországba, amely augusztus 12-én érkezett meg Varsó közelébe a frontra. Augusztus 15-én kezdődött a lengyel ellentámadás és októberre a Vörös Hadsereg kénytelen volt teljesen kivonulni Lengyelországból. Ez a sikeres offenzíva a Visztulai csoda megnevezéssel került a történelemkönyvekbe.
A 100 évvel ezelőtt zajlott lengyel-bolsevik háborút a Rigában 1921. március 18-án aláírt békeszerződés zárta le hivatalosan. Ez 18 évre kijelölte Lengyelország keleti határait, amelyek alig tértek el az 1793-as lengyel-orosz határtól. Sztálin, aki ebben a háborúban a Délnyugati Front politikai vezetőjeként rossz döntésével Tuhacsevszkij vereségéhez is hozzájárult 1939 augusztusában látta elérkezettnek az időt, hogy bosszút álljon a lengyeleken. A Ribbentrop-Molotov paktum aláírásával Németország és a Szovjetunió felosztotta egymás között Lengyelországot és a Baltikumot. De már két évvel korábban leszámolt a vitathatatlanul kiváló katonatiszttel, a nyugati lapokban Vörös Napóleonként is emlegetett Mihail Tuhacsevszkijjel (1893-1937), akit koholt vádak alapján agyonlövetett.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
