A viszonzatlan szerelem miatt halhatott meg M. Vivien

A viszonzatlan szerelem miatt halhatott meg M. Vivien

Beismerő vallomást tett csütörtökön a 20 éves K. Bálint; a Pest megyei Kakucs községben lakó férfi ölte meg falubelijét, gyerekkori ismerősét, egykori iskolatársát, az ugyancsak 20 éves M. Vivient. K. Bálint előzetes letartóztatásáról várhatóan pénteken délután dönt a bíróság.

M. Vivien vasárnapra virradóra a budapesti Népligetben tűnt el. A lány az Inárccsal egybeépült Kakucsról érkezett szombaton este a Liget Clubba, ahonnan hajnali fél 5-kor indult haza. A népligeti buszpályaudvar felé ment; a térfigyelő kamerák rögzítették, ahogy bemegy a felüljáró alá, de az állomás felőli oldalon már nem jött ki. Mint az később kiderült, itt, a felüljáró alatt parkolhatott a gyerekkori barát, K. Bálint, aki lapértesülések szerint a buliban is ott lehetett. M. Vivien édesanyja tegnap a Velvetnek azt mondta, a fiú gyakran hazavitte a lányát, ha Budapesten volt dolga, de megegyeztek abban, hogy SMS-t küld neki, ha beül „Bálint autójába”. Vasárnap kora reggel elmaradt az SMS.

Miután M. Vivien nem ért haza, családja, majd rokonsága és barátai keresni kezdték. Értesítették a rendőrséget is. A Magyar Nemzet úgy tudja, az édesanya elmondta a nyomozóknak, hogy K. Bálint szokta fuvarozni a lányt. A rendőröknek a fiatalember azt állította, a lány annyira részeg volt, hogy rosszul lett, így Inárcs központjában, a játszótéren kirakta őt az autóból. A rendőröknek szerdán még azt is megmutatta egy próbabábuval, miként támasztotta az egyik padhoz az alélt lányt, ám a nyomkövető kutya egyáltalán nem jelzett sem a padnál, sem a játszótér más pontjánál, hogy a lány valaha is ott járt volna. Az újabb és újabb keresztkérdések hatására K. Bálint végül megtört, és elvezette a nyomozókat Dabas-Sári mellé, a kiserdőbe, és megmutatta, hova rejtette M. Vivien holttestét.

Hírdetés

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ma délután csak a tettes beismerő vallomásáról adott ki közleményt, a gyilkosság okairól és arról, hogy miként ölte meg áldozatát az egyébként jól szituált családból származó gyanúsított, nem beszélt.

Lapunk úgy tudja, szerelmi tragédiát takar a gyilkosság. K. Bálint szerelmes volt M. Vivienbe, ám a lány nem viszonozta az érzelmeit. A fiatalember vasárnap reggel a kiserdőbe vitte áldozatát, aki a nyomok szerint védekezett, ruhája több helyen elszakadt, ám úgy tudjuk, nem került sor szexuális erőszakra. A nyomozók még vizsgálják, hogy K. Bálint letett-e erről, vagy eleve nem is volt benne szándék az erőszakra, ám annyi biztosnak látszik, hogy a dulakodás közben megölte a lányt, állítólag megfojtotta.

A rendőrség illetékese határozottan cáfolta azt a sajtóhírt, hogy K. Bálintnak egy másik bűncselekmény miatt is felelnie kellene. Lapértesülés szerint ugyanis a fiú tagja lehetett egy társaságnak, amelynek tagjai bokszerrel úgy megvertek egy férfit, hogy az áldozat a kórházban belehalt sérüléseibe. Az eset M. Vivien meggyilkolása után történt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 11.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »