A visszavonulás helyett egész más tervekkel állt elő Hosszú Katinka

A visszavonulás helyett egész más tervekkel állt elő Hosszú Katinka

Megváltoztatta, melyik számokra koncentrál a világversenyeken és a közelmúltban új célt is talált magának.

Azzal kapcsolatban, hogy a napokban néhány helyen a visszavonulását pedzegető írások jelentek meg, Hosszú Katinka a Nemzeti Sportnak elmondta: az évek során azért már hozzászokott ahhoz, hogy olyan dolgok jelennek meg róla, melyek kapcsán még ő sem tudja, miről is van szó, ki és honnan vette az információkat.

Mindenesetre a háromszoros olimpiai bajnok úszónak esze ágában sincs most visszavonulni, még mindig élvezi az úszást, de persze az igaz, hogy már sokkal kevesebb van előtte, mint mögötte az úszásban, hiszen 33 éves lesz májusban. Megjegyezte: igaz az is, hogy a legutóbbi olimpia neki más volt, mint a korábbi versenyek, hiszen hatványozottan érezte a külső nyomást, viszont Tokió után pihent egy nagyot, s ezalatt bár a kezdeti időkben nem is gondolt az uszodára, de egy idő után azért elkezdett hiányozni neki az úszás.

“Nem az az érzés, hogy nyerek, még csak nem is az eredményhirdetések, vagy az, hogy a győzelem után rólam írnak sokan és sokat, hanem a munka, az, hogy a versenyeken hogyan dolgozik bennem az adrenalin, hogy a testem jó állapotban van, és az, hogy ilyenkor szinte bármire, mindenre képes vagyok.”

Bár korábban évekig azt hangoztatta, nincs értelme hosszabb ideig leállni, mert utána borzalmasan nehéz a visszatérés, most saját elmondása szerint nem stresszelt ezen.

“Csak akkor mentem le az uszodába, amikor már én is akartam ezt az egészet újra, s bár egyáltalán nem könnyű számomra ez az időszak, semmiféle nyomás, idegeskedés nincs bennem annak kapcsán, hogy gyorsan el kell érnem arra a szintre, amelyiken már jártam.”

A pihenése idején Hosszú Katinka új célt talált magának:

“Szeretném, ha én lennék az első úszó a világon, akinek száz érme van a világversenyekről.

Hírdetés

Eddig kilencvenhatot szereztem, és ugyan már ezzel is én vezetem ezt a különrangsort, nagyon motivál, hogy magyar úszó, nevezetesen én legyek az, aki először eléri a százat” – fejtette ki.

Később hozzátette, hogy ez viszont nem jelenti azt, hogy ha megvan a száz érem, visszavonul. Az lehet, hogy ha eléri ezt a célt, az lesz benne, hogy elég volt, ezen azonban még nem gondolkozik, semmilyen terv nincs a fejében a visszavonulásáról.

Az úszó jelenleg Tenerifén edz, ahol a környezetet csodálatosnak tartja, de a monotonitást kevésbé.

“Még nem vagyok formában, jelenleg a felkészülésnek abban a fázisában élek, hogy adom le a kilókat: egyértelmű, hogy így, hogy fizikailag még nem vagyok csúcsformában, nehezebb a munka is. Ám szerencsére a vállaim rendben vannak, vagyis nincs, ami hátráltasson. Egyedül a monotonitás okoz nehézséget, folyamatos kreativitásra van szükség ahhoz, hogy előremenjünk. Hétről hétre alakulok,

terveim szerint március végére, április elejére visszanyerem a versenysúlyomat, mindez azonban nem jelenti azt, hogy addig nem versenyzek, hiszen már február elején rajtkőre lépek.”

Arra a kérdésre, hogy a készülés és a versenyzés jobban számít-e neki, mint hogy esetleg kikap azokon a viadalokon, amelyeken még nem lesz tökéletes formában, Hosszú Katinka így válaszolt:

“Ugyan korábban mindent megnyertem, amit csak lehetett, belülről sohasem úgy éltem meg ezt, hogy nekem muszáj mindig győznöm. Persze, mindig nagy volt az öröm, ám igazán sikerként, élményként, teljesítményként azt az utat éltem meg, ahogyan elértem odáig. Vagyis visszakanyarodnék oda, amiről már beszélgettünk: az út a fontos, amelyik elvezet a célig.”

Az augusztusi római Európa-bajnokság kapcsán a sportoló kijelentette:

“a vegyesre koncentrálok – háton nem nagyon szeretnék már világversenyeken úszni, pillangón viszont annál inkább.”

Hosszú Katinkának eddig 96 érme van világversenyekről (64 arany, 20 ezüst, 12 bronz), vagyis még négy kell a százhoz. Azt mondta, szeretné, ha ezek között lenne még arany, de nem lesz csalódott akkor sem, ha nem így történik.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »