A vírushelyzet sem állította meg a népnyúzó végrehajtókat

A vírushelyzet sem állította meg a népnyúzó végrehajtókat

Bebizonyosodott, hogy a vírushelyzet nem befolyásolta a népnyúzó végrehajtók tevékenységét, ugyanis július elejétől szeptember végéig összesen 957 ingatlankiürítés zajlott le az országban. Ez a szám semmivel nem marad el a korábbi évektől, sőt a két évvel ezelőttit – amikor 916 kilakoltatás zajlott le ugyanebben az időszakban – meg is haladja.

Az év első felében, vagyis június végéig mindössze 140 ingatlankiürítés zajlott, ami ugyan kevesebb, mint az átlagos kilakoltatások egytizede, de ez csak a télre bevezetett, majd a veszélyhelyzet végéig meghosszabbított – amit elsőként a Mi Hazánk javasolt – moratóriumnak volt köszönhető. Mivel a legtöbb kilakoltatással kapcsolatos visszajelzés októberben és novemberben érkezett a Mi Hazánk Mozgalomhoz, így az utolsó negyedév is tartogathat fekete rekordokat, rengeteg magyar család életét tehették tönkre a járvány idején. 

Hírdetés

A Mi Hazánk Mozgalom a továbbiakban is követeli, hogy a kormány hosszabbítsa meg a kilakoltatási moratóriumot június 30-ig, hogy a nemzet vámszedőnek ily módon is korlátot szabjon!

Dr. Fiszter Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom végrehajtási, hitelügyi szakpolitikusa

Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »