A Világosság református egyházi műsor 2026. június 14-ei ajánlata

A 93. zsoltár egy rövid, mindössze 5 versből álló, de rendkívül erőteljes dicsőítő ének. Ez az első az úgynevezett „király-zsoltárok” közül, amelyek Isten egyetemes királyi uralmát és fenségét hirdetik. Uralkodik az Úr! – vallja a zsoltáros, de vajon milyen reménység következik számunkra ebből? A témáról bővebben Kozár Péter szürnyegi lelkipásztor szól igehirdetésében.

Az 50. Duna Menti Tavaszon pedig már meg is kapta a szakmai zsűri legmagasabb értékelését, a gyémánt sávot az Az első templom című bábos árnyjátékáért. A bábcsoport vezetőjével és rendezőjével, Blanár Gabriellával beszélgetünk.

A Lámpás bábcsoport tagjaitól – Molnár Miklós, Koleszár Krisztián, Papp Lara, Polák Petra – megtudhatjuk nemcsak azt, hogy ki miért kezdett el bábozni, és milyen szerepet vállalt a bábok elkészítésében, hanem azcímű árnyjátékuk üzenetét is.

A Kisújfalun született Gulyás Lajos református lelkipásztor az 1956-os magyar forradalom utáni megtorlások egyetlen olyan egyházi áldozata volt, akit koncepciós perben, jogerős bírósági ítélettel végeztek ki. Életútját Dobai Sándor dunamocsi lelkipásztorral elevenítjük fel.

Hírdetés

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya

A Világosság egyházi műsor másnap 13:05 órakor ismét meghallgatható a Pátria Rádióban, illetve az adás után az STVR hangarchívumából is.

A Pátria rádió műsorai az alábbi frekvenciákon érhetőek el: 89,6 MHz Pelsőc, 91,4 MHz Somorja, 98,0 MHz Losonc, 98,3 MHz Kékkő, 98,7 MHz Érsekújvár, 98,9 MHz Pozsony, 102,4 MHz Szenc, 105,8 MHz Szepsi, 105,9 MHz Rozsnyó.

Felvidék.ma/Sajtóközlemény


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »