Nem vagyok híve a világnapoknak. Pedig tudom, a gondolat jó szándékból született. Felhívás a világ embereihez: állj meg és gondolkozz, emlékezz, értékelj, imádkozz, ne feledd, stb. s megannyi intő, figyelmeztető, örömet szerző jelzés – az érzelemre, értelemre, szemléletre, gondolkozásra, az ember, a természet, az élet védelmére – akár ily módon is szükség van rá. Mert mindent nem lehet robottal, mesterséges intelligenciával, gépezettel pótolni: az értelmet, érzelmet, szívvel, lélekkel és gondolkozással lehet felfogni. S erre számtalan jó példa van.
A minap az egészség világnapja apropóján a párkányi rendelőintézet által szervezett szép rendezvényen voltam. S ebben benne volt minden: az ember, a művészet, a féltés, az áldás, az óvás…, igen ezek kellenek, mert nem pótolja semmi, csak az emberi megnyilvánulás.
S a napokban a könyv világnapja, másik nap a népviselet világnapja alkalmából gondolkoztatott el, s merült fel bennem a kérdés, hogy a mindennapi, mindenre kiterjedő világnapi felhívások vajon hány emberhez jutnak el. A közösségi portálok oldalán igen – legalább.
S mindez a könyv világnapja apropóján jutott eszembe. A mai megbolydult világban vajon hány emberhez jut el az olvasásra való hajlam? Hány gyerek kapja meg ma pl. a legszebb magyar népmesék kötetét, s hánynak olvasnak könyvet pici korától a mai szülők? Persze van kivétel, de e kütyüs világ teljesen elvonja figyelmét az apró gyermeknek (s majd a kamasznak leginkább) az olvasás gyönyörűségétől. Mert ehhez odafigyelés, türelem, gondolkozás kell, ami értelmet, figyelmet, jellemet formáló is lehet majdani életükre.
Vajon hány szülő gondol arra, hogy ha gyermeke nem olvas kicsi korában, s csak okosnak nevezett kütyüvel a kezében tölti napja 70%-t (ezt egy felmérésben hallottam a minap), lesz e szókincse, lesz-e bátorsága megszólalni valahol is, meg tudja-e fogalmazni a gondolatait? Szinte senki nem gondol erre. Tíz–tizenöt éves kamaszodó gyermekek nem tudnak folyékonyan olvasni, felolvasni. Nem eléggé vészjósló jel ez?
A felnőttel (s majd a felnövő nemzedékkel) sokkal rosszabb a helyzet ma is, s majdan a jövőben is. Most részt vettem néhány író-olvasó találkozón, ahol tíz embernél alig több jelenik meg egy-egy ilyen alkalommal. Kivéve a bestseller kiadványok iránti érdeklődést, a pornótémákat, esetleg útleírásokat. Nem elítélve az ezek iránti érdeklődést, de csak ilyesmit olvasni egy életen át, élményt ugyan ad, de értéket, tartalmat nem rögzít az emberben.
Az oktatás is állandó fejlődésről, új módszerekről, információáramlatról beszél, vitázik, de emberformáló tanítást nem lehet a világ rohamos technikai fejlődése mellett elérni. Mindez a versenyszellemet növeli, s aki ezt nem bírja, nem akarja, bezárkózik, nem érvényesül, nem részesül elismerésben stb., megbetegszik, mert a társadalom kizárja őt. A versenyőrület (mely az iskolában kezdődik), teszi ilyen felgyorsítottá mindennapi életünket, s teszi tönkre az emberek egy részének idegeit, beilleszkedését. A nagy globális fejlődésben elvész az ember. S nincs megállás egy napon, egy ünnepen, egy világnapon, mert lassan ünnepek sincsenek. S ha vannak is, a fáradt lélek öntudatlanul is az olcsó élvezetek tömkelegében próbálja kiélni magát.
S persze ha csak egy felhívás is születik – egy-egy világnap alkalmával, már az is jelez valamit.
S végezetül álljanak itt Zsuffa Tünde író gondolatai:
„Azok a könyvek, melyek a polcokon hevernek, csupán díszek. Ahhoz, hogy értelmet kapjanak, Te kellesz! A könyv világnapján olvasásra buzdítalak. Ugyanis az életet a valóságban nem lehet megváltoztatni, csak a könyvekben. Csak ott lehet mindent eltörölni egyetlen szóval. Felszabadulni a dolgok súlya alól. Meg nem történtté tenni az aljasságokat, kilépni a világból, máshová varázsolni magunkat.
Szavak, szavak, szavak, azt mondják, minden könyv, minden történet valamilyen szándékkal készül, és azt is mondják, hogy akik a könyveket írják, javítani akarnak a világon, ezer éve, vagy ötezer éve és még régebb óta…
Nem tudom, hogy így van-e, de egy biztos:
nem csupán az elmesélt történetek a fontosak, hanem azok is, akik elmesélik.”
(Dániel Erzsébet/Felvidék,ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
