A világnak ma imádkozó és bűnbánó emberekre van szüksége – Nagyszülők zarándoklata Alsószentivánon

A világnak ma imádkozó és bűnbánó emberekre van szüksége – Nagyszülők zarándoklata Alsószentivánon

A Fatimai Szűz első hazai búcsújáró helyén, Alsószentivánon Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét október 13-án. A főpásztor kiemelt figyelemben részesítette a zarándok nagyszülőket.

Igazi őszies napsütés fogadta a szép számú hívősereget. A bevonulást követően Helter István plébános, a helyi Fatimai Boldogasszony Általános Iskola és Óvoda püspöki biztosa üdvözölte a megjelenteket, majd a köszöntők következtek. Ez a nap az oktatási intézmény számára is ünnep.

Spányi Antal megyéspüspököt az óvodások verssel és énekkel, az elsőáldozók képviselői pedig virágcsokorral, ajándékkal és köszönő szavakkal tisztelték meg. Varga Zoltán 2. osztályos tanuló Aranyosi Ervin: Amikor megöregednek… című versét szavalta el a nagyszülők tiszteletére, a meghatottság könnyeit csalva több jelenlevő szemébe.

A diákok később a szentmisén is közreműködtek: ministránsokként az elsőáldozók szolgáltak, a könyörgéseket két ötödikes olvasta fel, s természetesen a körmenetbe is bekapcsolódott az iskola összes tanulója. Az egyházmegyei iskolák közül a nagykarácsonyi Szent Miklós Általános Iskolából is érkeztek vendégek.

Tanúságtevőként az iskola hitoktatója, Vargyas Jánosné Angéla mondta el személyes életútjából említett példákkal, hogy Isten kegyelmére és a Szentlélek útmutatására a legnehezebb helyzetben nyitott lélekkel mindig számíthatunk.

Spányi Antal homíliájában elmondta, hogy amikor 1917-ben a Szűzanya megjelent a fatimai három ártatlan gyermeknek, ők befogadták a kinyilatkoztatást, s lassan megértették az üzenetet, melynek lényege, hogy

Mi is azért gyűlünk össze, hogy imádkozzunk, bűnbánatot tartsunk és befogadjuk Mária üzenetét. A mai világban nem könnyű vallásosnak lenni. Sokan gondolják úgy, hogy senki se mondja meg, mit higgyünk, mikor járjunk templomba, mikor imádkozzunk, hogyan éljünk, nincs szükség semmiféle tanításra. Elmarad az imádság, ha nincs kiért, miért imát mondani és nincs bűnbánat sem, hiszen ne mondja meg senki, mi a bűn. A keresztény egyház, a katolikus tanítás világosan meghatározza mindezeket, nem szorongató célzattal, hanem hogy az üdvösség útjára vezessen bennünket – mutatott rá a főpásztor.

Hírdetés

Az üdvösség útja pedig nem lehet más, mint az imádság és a bűnbánat. Lehetünk fáradtak, leterheltek, erre akkor is mindig kell időt szánnunk. Imádság nélkül nemhogy keresztény élet nincs, de még emberhez méltó élet sem. Az az élet, amelyben mindig rohanunk és tetteinket az események határozzák meg, nem méltó az emberhez. Az imádságban elcsöndesedünk, meghalljuk Isten szavát, értelmet nyer a mindennapi élet, meglátjuk, mi a fontos és nem fontos, s oda tudunk fordulni Isten felé.

Kérte az időseket, hogy imádkozzanak magukért, családjukért, gyermekeikért, unokáikért. Imádkozzanak a békéért, hogy szerte a világban csöndesedjenek el mindenhol a gyilkos fegyverek, szeretetben éljenek az emberek. Ezt kéri tőlünk a Szűzanya, erre biztat bennünket, s az Egyház is a maga kétezer évével a szentek életpéldáival ezt tanítja nekünk. Megújulni, újrakezdeni, elmélyülni az imádságban – ez a mi dolgunk, tegyük meg, teljessé váló keresztény életünknek ez az egyetlen útja. Így kerülünk Istennel kapcsolatba, kezdjük látni a dolgok valóságát a Szentlélek fényében, az isteni kinyilatkoztatás világosságában. Így megláthatjuk, mi a jó és mi a rossz, mi az, ami vétek és ki kell javítani, s mi az, amit sikerült jól megtennünk. Így tudjuk számba venni mulasztásainkat, vétkeinket és Isten bocsánatát kérni. Ez a bűnbánat és a megtisztulás útja, erre hív minket a Szűzanya, erre tanít az Egyház, mert ez az örök életre vezető út.

A püspök ezért arra kérte az időseket, hogy korukból adódó tapasztalataik, az életük során megtanult bölcsességeik által segítsék a fiatalabbakat, az egész családjukat, hogy megértsék az imának és a bűnbánatnak az igazságát.

Erre hív meg bennünket égi édesanyánk, Mária, hogy imával és bűnbánattal, életünk tanúságtételével építsük Isten országát, a béke, a szeretet és a remény országát – zárta tanítását a főpásztor.

A szentmise végén hagyományosan a nagyszülőkre kérte a jó Isten bőséges áldását püspök atya, valamint megáldotta a búcsú során vásárolt kegytárgyakat is.

A szabadtéri rendezvényt szokás szerint körmenet zárta, a teljes ünnep pedig a templomban megtartott szentségimádással és imával ért véget.

Szöveg és fotó: Kiss Attila

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »