A világléptékű zsidó bajkeverő még a pápát is lemondatta?

Amerikai katolikusok egy csoportja már Donald Trump hivatalba lépésekor nyílt levelet írt az amerikai elnöknek, amelyben azt kérték, hogy vizsgálja meg Benedek pápa 2013-ban történő lemondását. A körülmények igen szokatlanok voltak: egyebek között a Vatikán ezen időpontban valamennyi nemzetközi pénzügyi tranzakciótól már néhány napja el volt vágva, és ezeket figyelemre méltó módon pontosan azon a napon állították helyre, amikor Benedek pápa bejelentette visszalépését.

Magyar Menedék - Soros

Tekintettel arra, a Wikileaks által nyilvánosságra hozott „Podesta-emailekből” kiderült, hogy Hillary Clinton, tanácsadója és annak köre a katolikus egyházon belüli lehetséges rezsimváltást vitattak meg, ki kell vizsgálni, vajon e tekintetében történtek-e lépések, hangsúlyozzák a levél szerzői.

Néhány nappal ezelőtt Federico Lombardi volt vatikáni szóvivő a vatikáni rádió szerint elmondta, hogy XVI. Benedek pápa „hatalmas nyomás” alatt állva lépett vissza, mint ahogyan azt röviddel azelőtt Luigi Negri olasz püspök a médiának el is mondta.

A portál ezután közli a levelet, amelyben az aláírók kiemelik, hogy Benedek pápát egy olyan pápa váltotta fel, „akinek látható feladata abban áll, hogy a nemzetközi baloldal radikális-ideológiai programjának spirituális aláfestést biztosítson.” A levélírók kifejezik döbbenetüket, amiért az amerikai elnökválasztási kampány idején Ferenc pápa aktívan „határaink biztosítására javasolt politika ellen lépett fel”.

A levél végén pontról pontra felsorolják, hogy milyen kérdések tisztázására kérik a vizsgálatot.

E pontok közül az első:

Hírdetés

„Milyen célból figyelte meg a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) a Ferenc pápát megválasztó konklávét?”

Egy másik pont:

„Miért indultak meg a pénzügyi tranzakciók pontosan 2013. február 12-én, azaz azon a napon, amikor nyilvánossá tették XVI. Benedek pápa visszavonulását?”

És szintén egy másik:

„Milyen szerepet játszott George Soros és más nemzetközi pénzemberek, akik ebben az időben az Egyesült Államokban tartózkodtak?”

Az aláírók kérelmezik, hogy a vizsgálat eredményeit hozzák nyilvánosságra, mert így az amerikai katolikus hierarchia meg tudja tenni a szükséges lépéseket.

Lovas István


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »