A világégés utáni korszak legnagyobb csatájára készülnek Ukrajnában. Elképesztő mennyiségű nyugati fegyvert küldenek a frontra

A világégés utáni korszak legnagyobb csatájára készülnek Ukrajnában. Elképesztő mennyiségű nyugati fegyvert küldenek a frontra

Orosz páncélozott nehéz és könnyű harcijárművekből álló nyolc kilométeres menetoszlop tart a Ukrajna keleti határai felé, amit több tízezer orosz katonával egészít ki. Minden jel arra utal – mondják a nyugati szakértők – a második világháború óta nem látott csata van kibontakozóban Kelet-Ukrajnában. A nyugati hatalmak nem bízzák a véletlenre, irdatlan mennyiségű hadianyagot, fegyvert és haditechnikát küldenek az ukránoknak. És talán mást is.

A New York Times korábban a minap közölte, hogy az Egyesült Államok megosztja Ukrajnával az orosz haderőről szóló hírszerzési információit. Hogy az amerikaiak megteszik ezt a szívességet Kijevnek, eddig is nyílt titok volt, hiszen az invázió elején az oroszok beavatkozásnak tekintették az ilyen típusú  segítségnyújtást. Ez is mutatja, hogy jóval magasabbra tolódott a háborús ingerküszöb, és egyre több, mindössze pár hete felállított határt lépnek át egyes országok a konfliktusban.

Amerikai (valószínűleg nem csak amerikai) katonák képzik ki Európában az ukrán katonákat a nyugati önjáró lövegek és radarrendszerek használatára. Ukrajna 18 amerikai 155 milliméteres tarackot kap, valamint 12 ellenséges tüzérség megfigyelésére alkalmas radarrendszert.

A fenti néhány példa is mutatja, hogy igen messze kerültünk az invázió elején hangoztatott “vörös vonalaktól”. Mi változott? Oroszország nem tudott győzni, rengeteg kudarcot szenvedett el az invázió során, az ukránok pedig meglepő sikereket értek el. Nyilván nem önerejükből, ez azonban az összképen nem változtat. A nyugat meglátta a lehetőséget az orosz kudarcokban, és stratégiát váltott.

Az amerikaiak legutóbb elfogadott 800 millió dolláros katonai támogatási csomagjukban 300 Switchblade “öngyilkos drónt” is küldenek az ukránoknak, valamint 11 Mi-17-es harci helikoptert is, amelyeket az amerikai hadsereg eredetileg Afganisztánnak szánt, ha nem dőlt volna be a húsz évig épített demokratikus rendszer néhány hét leforgása alatt…

Hírdetés

A lista igencsak hosszú, szerepel még rajta M18A1-es Claymore gyalogsági aknavető, 2000 optikai és lézer felderítő eszköz, 200 M113-as páncélozott gyalogsági jármű, 100 darab páncélozott fokozott mobilitású többfunkciós harcijármű, vegyvédelmi és biológiai támadással szembeni védelmi felszerelések, testpáncélok és sisakok.

Németország – Kijev arrogáns nyilatkozatai ellenére – szintén komolyabb fegyverarzenált ígért, többke között Leopard tankokat, de sajtértesülések szernt Olaf Scholz kancellár igyekszik lassítani a döntést – a teljesen amerikai szájíz szerint cselekvő zöldek azonban a hírek szerint a borítják a koalíciót, ha Scholz nem enged.

Az Egyesült Királyság Harpoon hadihajók ellen rakétákat küldött Ukrajnának, ezek már megérkeztek Odessza kikötővárosba. Jelenleg Odessza térsége az utolsó olyan tengeri kijárat, ami még nincs orosz kézen, és a védők arra számítani, hogy az oroszok megpróbálnak partra szállni.

A fentiekből egyértelmű, hogy az ukrajnai háború egyre inkább egy Nyugat (élén az Egyesült Államokkal) és Oroszország közti proxiháborúvá kezd alakulni, ahol a cél jóval több Ukrajna sorsánál – vélhetően az orosz pozíciók meggyengítése és az európai energiapiac megnyitása nyugati irányba, akár egy orosz belpolitikai változás elindítása.

Az oroszok érzik, hogy Kelet-Ukrajnában kiegyenlített harcokra kerülhet sor annak ellenére, hogy az ukrán hadsereg messze nem éri utol az orosz hadsereg színvonalát, ezért Moszkva szinte naponta közöl nyilatkozatokat arról, hogy minden amerikai és más Ukrajnának szánt fegyverszállítmányt legitim katonai célpontnak tekint.

Körkép.sk, intellinews.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »