A Világbank szerint feneketlen a nyomor Fekete-Afrikában

A Világbank szerint feneketlen a nyomor Fekete-Afrikában

Az elmúlt huszonöt évben több mint egymilliárd ember kapaszkodott ki az abszolút szegénységből – hangsúlyozta a Világbank elnöke. Rámutatva, hogy ez a globalizáció pozitív hatása. Az amerikai Jim Yong Kim elmondta, hogy a Világbank napi 1,9 dollárban állapította meg az abszolút szegénység mértéké, és e szerint mindenütt számottevő a javulás – kivéve Fekete-Afrikát!

Míg Kínában, Indiában vagy Latin-Amerikában százmilliók kecmeregtek ki a nyomorból, addig Fekete-Afrikában egyre több a szegény család! Míg a világátlag 10%, Fekete-Afrikában az emberek 41,1%-a nyomorog! A világ 27 állama tartozik a nyomor sújtotta övezetbe, és ebből 26 Fekete-Afrikában van. A jövő sem biztató: 2030-ban még a legoptimistább becslés is azzal számol a Világbanknál, hogy tíz százalék fölött lesz az abszolút szegénység mértéke. Mégis miért?

Túl sok a gyerek

Csaknem nyolc /7,9/ gyereket szül egy nő átlagosan Fekete-Afrikában. Ez régen is így volt, de akkor közülük csak kevesen érték meg a felnőtt kort. Az egészségügy azonban sokat javult, ezért aki megszületik, az ma már jó eséllyel fel is nő. Helyet kér magának a nap alatt. Csakhogy hely az nincsen. Hiába gyors a gazdasági növekedés, ha ebből Fekete-Afrika lakossága szinte semmit sem profitál. De miért születik ilyen sok gyerek Fekete-Afrikában?

Sokan az egyházakat hibáztatják

A párizsi konzervatív Le Figaro is azt hangsúlyozza, hogy mind a római katolikus egyház, mind pedig az iszlám a sokasodjatok és szaporodjatok elvet vallja. Tiltja az abortuszt. Mindez nyilván nagy hatással van Fekete-Afrika népére, amelyre a vallás hagyományosan komoly befolyással bír. De nemcsak erről van szó. Fekete-Afrikában jóformán egyáltalán nincs társadalombiztosítási és egészségbiztosítási rendszer! Vagyis a szülők számára a sok gyerek egyfajta életbiztosítás öreg napjaikra. Ha valakinek nyolc gyereke van, akkor valamelyik csak gondoskodik róla, ha idős korában már nem tudja ellátni magát. Az államra aligha számíthat. A népesedési csapdának tehát gazdasági okai is vannak.

Migráció?

A tömeges nyomor kivándorlást indít meg. Egyelőre ez még megmarad a régióban – állapította meg Franciaország vezető demográfusa. Francois Héran a Le Monde-nak elmondta: míg Fekete- Afrikában a kivándorlók 70%-a bent marad a régióban, addig Észak-Afrikában ez mindössze 1%! Persze ez a jelenlegi helyzet, de nem lehet tudni, hogy mi lesz a következő periódusban, amikor a szegények száma egyre nő, miközben megélhetési körülmények enyhén szólva nem javulnak – hangsúlyozta a francia demográfus.

Fekete-Afrika pénzt kér, de senki sem akar fizetni

Afrika a világ leggyorsabban növekvő kontinense – ezt minden évben elmondja Christine Lagarde asszony. Az IMF vezérigazgatója a GDP növekedésével megoldottnak tekinti a problémát, holott maga a lakosság alig profitál ebből. Az IMF a legendás afrikai korrupciót hibáztatja ezért – nem éppen alaptalanul. De korrupció Kínában és Indiában is van. Ott a GDP növekedéséből jelentős mértékben mégiscsak profitál a lakosság is – ahogy erre a Világbank főnöke rámutatott. Thomas Piketty, a jeles francia közgazdász azt hangsúlyozza, hogy Afrika az egyetlen kontinens, amelynek negatív a nemzetközi pénzügyi mérlege: vagyis a megtermelt gazdagság egy jelentős részét kiszippantják más kontinensek, mindenekelőtt Európa…

Globoport


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »