A világbajnok Szatmári András nyerte az álomdöntőt Szilágyi Áron ellen

A világbajnok Szatmári András nyerte az álomdöntőt Szilágyi Áron ellen

Ami Gerevich Aladárék idejében még normálisnak számított, az a magyar vívás elmúlt fél évszázada alapján már különlegesség, vagyis hogy az olimpiai címvédő a világbajnoki címvédővel vívja a magyar bajnoki döntőt. Márpedig szombaton, a Magyar Vívás Napjának elnevezett esemény csúcsasszójaként ez bekövetkezett, kard egyéniben Szilágyi Áron küzdött meg Szatmári Andrással, egyébként a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.

Akik nem kötődtek rokoni vagy baráti szálakkal a riválisaikhoz, alighanem ezért a párosításért szurkoltak, hiszen ez egy igazi álomdöntő.

És voltak pillanatok, amikor nagy veszélyben volt a létrejötte.

A felső vívóterem báli hangulatában, amely a forgatag, az oldott hangulat és az emberszag alapján így novemberben valóban egy szalagavatóra emlékeztetett, a negyeddöntőben Szatmári András nyakán volt a kés. Kossuth Bálintnak köszönhetően végre ötről hatra jutott férfi kardvívásunk, mert van legalább még egy versenyző (a Gémesi, Decsi, Iliász, Szilágyi, Szatmári ötös mellett), akinek van esélye bevívnia magát a válogatottba – és meg is mutatta az oroszlánkarmait. Már 14-12-re vezetett Szatmári ellen, aki régi rossz önmagára emlékeztetett, legalábbis azokra az éveire, amikor képes volt szétesni egy-egy zsűridöntés miatt. Amióta másfél éve Gárdos Gábor tanítványa lett, egyre inkább legyőzte önmagában ezt a sötét, visszahúzó ellenerőt, szakmai kapcsolatuk első éve nem véletlenül vezetett a világbajnoki dobogó tetejére.

Szatmári most gyakran értetlenkedett Fodor Kende zsűrielnök döntésein (néha Gárdos Gábor is), de

bebizonyította, hogy már nem ugyanaz a sportoló, aki másfél éve volt.

Hanem sokkal jobb, és egyértelmű tusokkal megfordította az asszót. Szilágyi Áron közben simán végzett Decsi Tamással.

http://mno.hu/

Hírdetés

Az elődöntőben Szilágyi és Szatmári és beragadt a rajtnál, Gémesi Csanád 5:2-re vezetett az egyik páston, Iliász Nikolász 3:0-ra a másikon. A szünetben viszont már a favoritoknál volt az előny, végül három, illetve két tussal nyertek.

Így övék lett most is a tényleges a reflektorfény, a nagyterem pástja a szombat este fénypontjaként, az egyéni döntők sorozatának végén, ami egyébként az utóbbi évek egyik legjobb találmánya, megtelt lelátókat vonz, szemben azzal az időszakkal, amikor egy hétre elnyújtották a magyar bajnokságot, és például egy kihalt angyalföldi utcában, az egykori Láng-csarnokban tartották meg.

Az első fináléban, férfi tőrben Dósa Dániel Kiss Dániel ellen 15:8-ra nyert. Női párbajtőrben

az olimpiai címvédő Szász Emesének korán véget ért a nap, még az előtt, hogy bemelegedett volna. Illetve pont ezért,

saját bevallása szerint nem jött jól neki, hogy az első körben nem kellett vívnia; ezután ugyan nyert egy asszót, de a következőn már elbukott. Enerváltnak érezte magát. 

Na de ki verte meg? Büki Lili Tatáról, aki mindössze tizenöt éves! Edzői, Plásztán Attila és Partali Csaba szerint felszabadultan vívott, miután előtte már két felnőtt válogatott versenyzőt megvert. 10:5-re is vezetett.

– Láttam rajta, hogy kezd megilletődni, mondtam neki, hogy ne is nézzen az eredményjelzőre – mondta a Magyar Nemzetnek Partali Csaba. Büki Lili végül 15:11-re nyert, és elődöntős lett. A finálét is korosztályos tinédzserek vívták, Dékány Kinga, Borsody Emma, végül a tizenhat éves békéscsabai Dékány Kinga 12:11-ra nyert aranytussal.

Női kardban Márton Anna éppen a világranglista megnyeréséért járó díjat vette át Laussane-ban, a távollétében a tizenhat éves Pusztai Liza, az idei felnőtt Eb meglepetés-bronzérmese és Várhelyi Kata vívta a finálét, Pusztai Liza 15:12-re nyert. Az említett női győztesekhez képest a tőrben aranyért vívó Pásztor Flóra veteránnak számít a maga a 19 évével, más kérdés, hogy ellenfele, Knapek Edina betöltötte a negyvenet. Itt is egyetlen tus döntött, 15:14-re nyert Pásztor Flóra. Férfi párbajtőrben az idén egyéni vb-bronzot nyerő Rédli Andrást az elődöntőben állította meg a 21 éves Bányai Zsombor, majd döntőben – szintén aranytussal – a két évvel idősebb Berta Dánielt is felülmúlta (14:13).

És jöttek a férfi kardvívók, Gerevich György, a 2008-ban elhunyt csodálatos mester egykori tanítványai, Szilágyi és Szatmári. Szetey András, az est konferansziéja

„csillagok háborújának” nevezte ezt a küzdelmet: akármekkora világversenyeket is nyertek az elmúlt években, látszott rajtuk, akarják ezt a győzelmet.

Pedig csöndben voltak, Szatmári is csak egyszer reklamált, a szakma szerint akkor is jogosan.

– Elfojtott feszültséget érzek rajtuk – kommentálta halkan a látványt mellettünk Rédli András. A világbajnok Szatmári 0:4 után 9:1-es sorozatot tudott produkálni, végül meglepő fölénnyel, 15:8-ra győzött.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »