„A világ ma sokkal biztonságosabb hely lett” – Donald Trump Vlagyimir Putyinnal telefonált Tilajcsík Dóra2025. 03. 18., k – 16:15
Közép-európai idő szerint kedden délután 16 órakor kezdődött az orosz elnök, Vlagyimir Putyin és Donald Trump amerikai elnök telefonos egyeztetése, közölte az Associated Press washingtoni forrásokra hivatkozva. Az eszmecsere több mint 90 percig tartott.
A hívás időtartama a tervek szerint nagyjából két óra lesz, a vezetők pedig aktuálpolitikai kérdésekről tárgyalnak majd. A fő téma feltehetően az orosz-ukrán háború lezárása lesz.
A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov korábban megerősítette a közelgő egyeztetést, ugyanakkor a megbeszélés tartalmáról nem kívánt részleteket elárulni. Az amerikai elnök környezetéből származó források azonban úgy nyilatkoztak, hogy Donald Trump várhatóan szóba hozza a Kijev által felvetett területi engedményeket, valamint a zaporizzsjai atomerőmű sorsát is.
Trump korábban már próbálta meggyőzni az orosz elnököt, Vlagyimir Putyint, hogy fogadja el a 30 napos tűzszünetre vonatkozó amerikai javaslatot, eddig azonban nem járt sikerrel.
A Fehér Ház helyettes sajtótitkára, Harrison Fields szerint Putyin tiszteli Trumpot, mert „tudja, kivel áll szemben”. A helyettes sajtótitkár azt is hozzátette, hogy az orosz elnök „megértette”, nem játszhatja ugyanazokat a „játékokat” Trumppal, mint amelyeket George Bush-sal, Barack Obamával és Joe Bidennel játszott. Azt is elmondta továbbá, hogy a két vezető között nagyon jó munkakapcsolat van, amely a kölcsönös tiszteletre épül.
A beszélgetés végül több mint 90 percig tartott, erősítette meg a Fehér Ház. Putyin megbízottja, Kiril Dmitrijev pedig kijelentette, hogy a világ szerdán „egy sokkal biztonságosabb hely” lett.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »