A világ legerkölcsösebbje folytatta Libanon fővárosának bombázását – szokás szerint polgári épületeket vettek célba

Az izraeli hadsereg szombaton is folytatta Bejrút déli elővárosainak, a Hezbollah síita milícia fellegvárának ostromát.

Szombat hajnalban a Hezbollahhoz kötődő al-Manar helyi csatorna egymást követő rajtaütésekről számolt be, amelyek a déli elővárosok legalább öt negyedét vették célba.

Több száz, autókba zsúfolt család menekült el sietve a környékről, miután az izraeli hadsereg evakuálásra szólított fel. Az éjszaka közepén forgalmi dugók alakultak ki a főváros utcáin, amelyek ilyenkor általában kihaltak, és az áram hiánya miatt sötétségbe borultak.

Az izraeli hadsereg a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közölte, hogy péntek este újabb csapásokat hajtott végre Bejrút térségében, olyan polgári épületeket célozva, amelyek állítása szerint fegyverraktáraknak, lőszergyáraknak és a Hezbollah parancsnoki központjainak adtak otthont.

Az iszlamista mozgalom cáfolta, hogy fegyverraktárak lennének a lakóházakban.

Izrael korábban jelezte, hogy a Hezbollah főhadiszállását bombázta a térségben. Több izraeli televíziós csatorna szerint a Hezbollah vezetője volt a csapás célpontja.

Hírdetés

Az izraeli hadsereg az éjszaka folyamán bejelentette, harci gépei a bejrúti repülőtér környékén igyekeznek megakadályozni, hogy Irán a Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányokat szállítson oda. Azt is közölte, hogy csapásokat hajtott végre a Hezbollah célpontjai ellen a dél-libanoni Szúr térségében és a keleti Bekaa régióban, a Hezbollah másik fellegvárában.

Frissítés: A Hezbollah rakétákat lőtt ki Észak-Izraelre

A Hezbollah szombaton bejelentette, hogy rakétákat lőtt ki Észak-Izraelre, ez volt az első támadása azután, hogy az éjszaka folyamán intenzív izraeli csapások érték Bejrút déli külvárosait.

Az Irán-barát mozgalom közleményében azt írta, hogy Fadi-1 típusú rakétákkal vette célba az észak-izraeli Kabri kibucot, válaszul Izrael barbár támadásaira, amelyeket "városok, falvak és civilek" ellen intézett Libanonban.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: Az izraeli légierő valószínűleg meggyilkolta Haszan Naszrallahot, a Hizbullah vezetőjét Bejrútban


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »