A világ első munkaerőalapú befektetése

Bevallom, én korábban abban a hiszemben éltem, hogy Európa első magascivilizációja a krétai, mely a feltételezések szerint Egyiptommal egyidőben indult, azaz i. e. 3100-ban és egészen i. e. 1610-ig tartott, amikor a Szantorini-vulkánkitörés (a 10 legnagyobb valaha volt kitörés egyike) megsemmisítette.

Tulajdonképpen nemrég tudtam meg, hogy volt előzmény, mégpedig a Kikladesz/Kükladesz szigetcsoporton (még: Kükládok/Kikládok). Mégpedig 300 évvel Kréta előtt.

Engem azonban nem ez döbbentett meg, hiszen folyamatosan fedeznek fel új civilizációkat. Hanem az, hogy a szigetcsoportokon egyfajta gyártelepek voltak, ahol többek között tömegesen gyártottak bronz tárgyakat.

A gond ezzel, hogy a bronzhoz két dolog kell: réz és ón, s réz még csak akad a térségben, de ón nagyon nem. Az európai-közelkeleti bronzkor nagy problémja az ónkérdés volt: az összes komoly lelőhely messze van, az ókor görögök a legolcsóbban hajókkal szállították a mai francia-spanyol-partvidékről, bár volt közelebbi lelőhely is a mai Csehországban, de onnan bonyolultabb és drágább lett volna a szállítás.

Hírdetés

A feltételezések szerint ezzel a tevékenységgel a főníciaiak foglalkoztak: egyrészt leszállították az ónt a Kikladesz-szigetekre, majd ott létesített telepeken bronztárgyakat készíttettek, melyeket aztán eladtak bárhol az egész Földközi-tengeri térségben.

Dehát ez teljesen abszurd. Miért lenne értelme hatalmas távolságra szállítani a nyersanyagot? Nem lenne logikusabb ott csinálni gyártelepeket, ahol ott van a nyersanyag a közelben?

Manapság persze mindez gyakori jelenség. A Nike pl. minden alapanyagot elvisz Vietnámba, majd a vietnámi gyárában cipők készülnek, melyeket aztán eladnak az egész világban. Vietnám nem ad hozzá semmit a munkaerőn kívül. Az ok persze ismert: Vietnámban az átlagbér 250 dollár, s az ilyen Nike típusú cégek meg 400 körül fizetnek, ami egy amerikai átlagbér kb. tizede. A tízszer olcsóbb munkaerő nyilván megéri a világon ide-oda szállítgatást.

Ezek szerint ugyanez lehetett 5000 éve: valami miatt a kikládi munkaerő sokkal olcsóbb volt.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »