A világ első fúziós erőműve nemsokára működik

A világ első fúziós erőműve nemsokára működik

A projekt jelenleg 60%-os készültségi fokon áll, de pár éven belül már a tesztelés is megindulhat. Az erőmű működésének lényege, hogy a Földön kerülnek lemodellezésre a Napban lezajló folyamatok, melynek során nagy mennyiségű energia állítható elő.

A FÚZIÓS ERŐMŰ TÖRTÉNETE ÉS LÉNYEGE

Maga az ötlet már az 1950-es években megfogalmazódott, az első tervek pedig már a 80-as években rendelkezésre álltak, de a megvalósítás egészen az ezredfordulóig váratott magára. 2006-ban született meg ugyanis a megállapodás a berendezés megépítéséről az Európai Unió, az USA, Kína, Oroszország, Dél-Korea, Japán és India között. A projekt résztvevői úgy vélik, hogy a 2025-ben már megkezdődhet a tesztidőszak az erőműben. Kihangsúlyozandó, hogy az épülő erőmű még csak kísérleti létesítmény lesz, tehát még további fejlesztésre is szükség lesz, hogy maga a technológia a későbbiekben valóban hasznosítható legyen az emberiség számára. A technológia vélhetően leginkább csak elektromos energiatermelésre lesz használható, és egyik legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy elterjedésével nem kell számolni szén-dioxid-kibocsátással az energiatermelés területén. A fúziós erőművek a fosszilis energiahordozók hasznosításával működő erőművek mellett vélhetően az atomerőművek megfelelő alternatívája is lesz.

A KUTATÁS RÉSZLETEI

Hírdetés

Az ITER projekt jelenleg a világ legnagyobb tudományos projektje, ami forradalmasíthatja az energiaellátást. A Nap által kibocsájtott hatalmas mennyiségű energia az égitestet alkotó hidrogén termonukleáris fúziójából jön létre. A fúziós erőmű lényege nagyjából ugyanez, csak itt mesterséges és ellenőrzött körülmények között menne végbe a hidrogénatommagok egyesülése és ezáltal az energia felszabadulása. Az elemi hidrogén két izotópjának, a deutériumnak és tríciumnak nagy nyomáson és magas hőmérsékleten történő fúziója szolgáltatja az energiát. Ezzel az energiával pedig csakúgy, mint az atomerőművek által a háztartások számára is biztosítható lenne az energiaellátás. A fejlesztésben 5 kiváló magyar kutatók is részt vesz. A csillebérci Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézetének plazmafizikai osztályán például az ITER-t támogató mérnöki tevékenység, méréstechnikai megoldások tesztelése folyik. A projekt megvalósítása új fejezetet nyithat az emberiség történetében, az energiaszükségletek kielégítésében mégpedig úgy, hogy azzal a környezet szennyezése is elkerülhető.

 

Black Solar Friday 90% -os kedvezmény az engedélyeztetés díjából. Kérjen itt ajánlatot napelemes rendszerre. 15 percen belül részletes, személyre szabott árajánlatot kap. (x)

 


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »