A vil�g legb�k�sebbje �s a demokr�cia: egy eg�sz horda akarta meg�lni az �j polg�rmestert Felvid�ken

A vil�g legb�k�sebbje �s a demokr�cia: egy eg�sz horda akarta meg�lni az �j polg�rmestert Felvid�ken

"Szemmel láthatóan nem mindenki örült a választások eredményének Zehra községben (Spisská Nová Ves-i járás), ez pedig fenyegetőzésekbe és tömegverekedésbe torkollott" – írja a Paraméter.sk. Szégyen, hogy a településnek és a járásnak nem a magyar nevét használják, de megtesszük helyettük mi: Zsigra községről és az Iglói járásról van szó. Az eset pedig cigány belügy – szerencsére.

A JOJ TV riportjából kiderül: az új polgármester elmenekült otthonról, és az életét félti, az ellenjelölt pedig feljelentést tesz a Legfelsőbb Bíróságon.

Hétfőn este történt, hogy két kiscsalád vitatkozni kezdett a választások eredményén, rövid időn belül pedig odáig fajult a helyzet, hogy botok, vasvillák, balták és kövek is előkerültek. Az egész konfliktus a temetőben kezdődött, Jozef Mizigár, az újonnan megválasztott polgármester szerint a választáson alulmaradt jelölt családja ott az elődei sírja felett ígéretet tett, hogy megöli őt. „Ott iszogattak, és fogadkoztak elhunyt hozzátartozóik felett, hogy én nem ülök bele a polgármesteri székbe, hogy abban a pillanatban meghalok, ahogy leteszem az esküt”.

Hírdetés

A feszültség odáig fokozódott, hogy a felbőszült ember- cigány tömeg az új polgármester otthona felé vette az irányt, ő ezért jobbnak látta, ha az erdőn keresztül elmenekül otthonról.

Az emberek A cigányok ablakokat és ajtókat törtek be, autókat rongáltak, egészen addig, amíg a rendőrök és a kommandósok a helyszínre nem értek. A történtekről videofelvételek is készültek, ezek alább tekinthetők meg. A hatóság tájékoztatása szerint a kiérkező egységek több figyelmeztető lövést is leadtak a levegőbe. Az eset során végül sajnos senki sem sérült meg, a rendőrök a reggeli órákig felügyeltek a rendre. A jelenleg hivatalban lévő polgármester nem akart nyilatkozni a történtekről, állítólag nem látott, nem hallott semmit.

https://media.joj.sk/embed/EyhaCKG7y2E?autoplay=0

A polgármester-választáson mindössze 33 szavazat döntött Mizigár mellett, a héttagú választói bizottság viszont nem volt hajlandó aláírni a jegyzőkönyvet. Elégedetlenek voltak az eredménnyel, ezért a Legfelsőbb Bírósághoz akarnak fordulni. Az új polgármester ugyanakkor a saját és családja életét félti, illetve elutasítja a vádakat, miszerint szavazatokat vásárolt volna. Mizigár büntetőfeljelentést tett, a rendőrség három eljárást indított a történtek után.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »