A vihar aratása című kiállítás képeken

A vihar aratása című kiállítás képeken

A fenti címmel nyílt meg az ipolysági születésű Fajčík Éva tárlata a selmecbányai Július Binder Galériában. A kamarajellegű tárlat a fiatal képzőművész elmúlt két évének terméséből merít.

Varázslók, vámpírok, mérges gombák, viharfelhők a főszereplői Fajčík Éva művészeti történetének – jegyezte meg a pénteki megnyitón Miroslava Urbanová, a kiállítás kurátora. Hozzátette: A szelet vet, vihart arat közmondásból merítve jött a kiállítás címe.

A tárlaton nagyméretű festmények mellett kisebb alkotások is helyet kaptak, sőt, térbeli műveket is láthatunk a galéria két termében.

A festmények többnyire kombinált technikával készültek, olajfesték és viasz keverékével. Figurák mellett növényi motívumok is megjelennek a vásznakon. Sötétebb tónusok, a zöld különféle árnyalatai, mind a viharra és a vihar előtti csendre utalnak. Mélyebb értelmezésben a társadalmunk, világunk problémai jelennek meg a műveken.

Mint portálunknak a művésznő elmondta,

Hírdetés

a legutóbbi időszakban alkotott munkáit hozta el Selmecbányára. Idén, illetve 2024-ben készültek a bemutatott művek.

A fiatal festőművész Ipolyságon született, jelenleg Prágában él és alkot. Számos kiállítása volt már Szlovákiában és külföldön egyaránt. Szülővárosában önálló és csoportos tárlatokon is bemutatkozott. Szeptember a Honti Kulturális Napok keretében nyílik önálló tárlata az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében. Az őszi kiállítás részben folytatása lesz a selmecbányai tárlatnak.

A Július Binder Galériában augusztus 30-ig tekinthető meg a kiállítás.

A szerző felvételei.

Pásztor Péter/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »