A veszprémi Szent Mihály-napok kiemelkedő eseménye lesz a főszékesegyház újraszentelése

Szeptember 25-től a Szent Mihály-napok keretében gazdag programsorozattal várják Veszprémben mindazokat, akik szeretnék együtt ünnepelni a főszékesegyház védőszentjét. A programsorozat keretében október 5-én újraszentelik az ezeréves múltra visszatekintő, megújult Szent Mihály-főszékesegyházat.

A programok középpontjában a hit, a közösség és a kultúra találkozása áll. Az első esemény szeptember 25-én és 26-án a Vitéz Boleszláv és Közép-Európa születése című tudományos konferencia lesz, amelynek a megújult érseki palota ad majd otthont.

1000 év öröksége – A veszprémi várnegyed megújítása I. címmel szakmai konferenciát szervez október 1–3. között a Veszprémi Főegyházmegye Castellum Vagyonkezelő Igazgatósága. Az esemény – amelyen online vagy személyesen is részt lehet venni – célja, hogy átfogó képet adjon a várnegyed történeti, építészeti, műszaki, műemléki és funkcionális megújításának folyamatáról, bemutatva a legfontosabb szakmai szempontokat és eredményeket. További információ és regisztráció ITT.

A főszékesegyház újraszentelése

A Szent Mihály-napok egyik kiemelkedő eseménye a Szent Gellért-díjak átadása, valamint a főszékesegyház újraszentelése lesz október 5-én, amely egyszerre jelképezi ezeréves hitünk örökségét és jövőnk reményét.

„A Szent Mihály-főszékesegyház a főegyházmegye szíve, és falaiban a mai napig ott vannak a Boldog Gizella által alapított egykori székesegyház építőkövei. A hitet tárgyi emlékekkel is szeretnénk erősíteni; a térben viszontláthatjuk őseink igyekezetét. Ennek jegyében választottuk ki a székesegyház újraszentelésének dátumát is: október 5-én lesz, éppúgy, ahogyan 1910-ben, az akkori megújítás, átalakítás után” – mondta Udvardy György veszprémi érsek.

A veszprémi főszékesegyház az egyik legősibb magyar templom: Gizella királyné alapította, építése 1030–1040 körül kezdődhetett meg. A következő évszázadokban többször újjáépítették, legutóbb 1907 és 1910 között, neoromán stílusban.

A főszékesegyház legutóbbi restaurálása, megújítása már 2023-ban lezárult, nemrég azonban az altemplomban zajló munkálatok is befejeződtek, így immár a teljes épületet megnyitják a hívek és az érdeklődők előtt.

A bazilikát október 5-én, a 15 órai ünnepi szentmisén szenteli újra Udvardy György érsek.

Rengeteg program várja a Szent Mihály-napokra érkezőket 

A gazdag programkínálatban helyet kapnak szentmisék, gyalogos zarándoklatok, konferenciák, különleges kiállítások, régészeti bemutatók és barokk zenei estek is. Mindehhez hozzátartozik a jókedv, a találkozás öröme, valamint a közös ünneplés, amely erősíti a közösséget és a hitet.

Hírdetés

A családokat játékos, interaktív programok várják, valamint kézműves-foglalkozások és gyermekeknek szóló alkotóudvar. A fiatalok és felnőttek számára beszélgetős élményt kínál a „Gofrizz a pappal, szerzetessel!” program, de újra lesznek borkóstolók a Veszprémi Érseki Pincészet jóvoltából.

Vezetett sétákon csodálhatják meg a látogatók a főszékesegyházat és altemplomát, az érseki palota különleges termeit, a 13. századi Gizella-kápolnát és a várnegyed egyik legősibb emlékét, a Szent György-kápolnát is.

A Szent Mihály-napok több programja a szeptember 6-án boldoggá avatott Bódi Mária Magdolnához kapcsolódik. „Szeretnénk, ha minél többen megismernék a 24 évesen vértanúhalált halt Magdit, akinek élete mindannyiunk számára inspiráló lehet. Földi maradványai a boldoggá avatást követően a Szent Mihály-főszékesegyház Szent Imre-oltáránál kaptak helyet. A Szent Mihály-napokon játékos formában is közelebb kerülhet hozzá minden korosztály” – mondta Loószné Dömötör Enikő, a Veszprémi Érsekség irodavezetője. Az érdeklődők megtekinthetik a vértanú életéről szóló roll-up kiállítást, valamint „Az év kiállítása 2025” díjra jelölt Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai című tárlatot, részt vehetnek egy izgalmas, interaktív kódfejtő MagdiTouron, valamint a Bódi Mária Magdolna életéről szóló kvízjátékon, a gyerekek pedig „magdis” utazókavicsokat festhetnek.

A lapozható programfüzet IDE kattintva érhető el.

A Veszprémi Érseki Pincészet Szent Mihály-napi borkóstolójára ITT lehet regisztrálni.

Bizonyos kulturális programok is regisztrációhoz kötöttek, amit EZEN a linken lehet megtenni.

Egyre több épületet fedezhetünk fel a veszprémi várnegyedben

Októbertől megkezdődik a veszprémi várnegyed elkészült épületeinek ütemezett átadása is. A látogatókat hétvégenként megújult tartalommal várják majd a már jól ismert várséták. Ezeken az alkalmakon az érdeklődők megtekinthetik a Szent Mihály-főszékesegyházat és altemplomát, ahol Padányi Biró Mártonnak, a 18. század egyik legnagyobb hatású veszprémi püspökének monumentális, több mint 260 éves síremléke áll.

A várséták során megnyitják az érdeklődők előtt az érseki palota metszet- és portrétermét, szalonjait, valamint a dísztermet, ahol Közép-Európa egyik kiemelkedő barokk festője, Johann Ignaz Cimbal alkotásait közel eredeti pompájukban csodálhatják meg. Kiemelt alkalmakon az érseki kápolna és a Koller-könyvtár is látogatható lesz.

A vezetett séták érintik majd a 13. századi kétszintes Gizella-kápolnát, valamint a várnegyed egyik legősibb emlékét, a Szent György-kápolnát, ahol a legenda szerint Szent Imre herceg tisztasági fogadalmat tett, és amely az elmúlt időszakban visszanyerte eredeti, liturgikus funkcióját, így keresztelőkápolnaként várja a hívőket és a látogatókat.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »