Január 18-án, szombaton Pápateszéren a plébánián került sor a világi kisegítők továbbképzésére. A helyszín, a fogadtatás és a vendéglátás barátságos, szeretetteljes volt.
A megjelent húsz fő segítőnek Csernai Balázs pasztorális referens tartotta a képzést, amely imával kezdődött, meghallgatva a reményre szóló meghívást (Róm 5, 1–5). Szent Pálnak a Rómaiaknak írt levelében olvassuk: A remény nem csal meg. Ferenc pápa szándéka szerint ezt a címet viseli a szentévet meghirdető bulla, és ez szolgál a szentév mottójának alapjául is.
A szentév üzenetéhez kapcsolódva két fő témája volt az együttlétnek: milyen kegyelmeket, lehetőségeket hordozhat a jubileumi év mindnyájuk számára, és Bódi Mária Magdolna példáját látva, hogyan lehetnek ők is a remény zarándokai.
A jubileumi évvel kapcsolatban elhangzott, hogy Isten az ószövetségben a rendet azzal állította helyre, hogy mindenki visszakapta a földjét, illetve, hogy a rabszolgák felszabadultak. Isten ma is vissza akarja adni az életteret, szeretné az Ő országát helyreállítani bennünk és a környezetünkben.
Bódi Mária Magdolnával kapcsolatban a fő üzenet Jézussal való barátsága volt. Magdi az életében lévő sok nehézség ellenére a legkülönbözőbb helyzetekben képes volt Istenhez vezetni az embereket. A mi feladatunk is ez, segítenünk kell az embereknek összebarátkozni Jézussal. Magdi példája és mennyei támogatása segíthet bennünket szolgálatunkban.
Az előadás után kiscsoportos beszélgetésekre került sor, ahol a jelenlevők arról beszélgettek, hogyan tudnak a jubileumi év és Bódi Mária Magdolna által közvetített kegyelmekből gazdagodni, és melyek azok a lépések, amelyeket meg szeretnének tenni.
A továbbképzés közös ebéddel zárult a helyi polgármesteri hivatal épületében.
A szervezők köszönetüket fejezik ki Udvardy György érseknek, Primász Gábor Róbert atyának, Csomai Tündének és Pápateszér polgármesteri hivatalának, hogy erre a rendezvényre sor kerülhetett; és hálásak a világi kisegítőknek, akik segítik a lelkipásztorokat feladataik ellátásában.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »