A veszélyhelyzet miatt Magyarországnak különleges vasárnapja lesz

A veszélyhelyzet miatt Magyarországnak különleges vasárnapja lesz

Több mint ötven településen tartanak ma időközi önkormányzati választást. Érintett több fővárosi kerület, számos Balaton környéki település és sok magyarországi nagyváros.

Rekordszámú, több mint ötven településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást. Azokat az időközi voksolásokat rendezik most meg, amelyeket a koronavírus-járvány miatt 2020. november 4-én hatályba lépett veszélyhelyzet idején nem tudtak megtartani.

Az elmaradt időközi választások kiírására április 25-ig volt lehetőségük a választási bizottságoknak. Ezt úgy kellett megtenniük, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő 70. és 90. nap közé essen. Az időközi választás legkorábbi időpontja így június 19. lehetett, a legkésőbbi pedig július 3.

Budapesten a IV. kerület 2-es és a VIII. kerület 5-ös egyéni választókerületében a képviselő halála, az V. kerület 3-as és a VII. kerület 4-es egyéni választókerületében pedig lemondás miatt kell időközi választást tartani.

Baranya megyében Siklósnagyfalu és Mekényes lakói a korábbi településvezetők lemondása miatt polgármestert, Cúnban pedig a képviselő-testület feloszlása miatt polgármestert és képviselőket is választanak.

Bács-Kiskun megyében Dunaszentbenedeken, Izsákon, Kunbaracson és Szalkszentmártonban a polgármester halála miatt lesz időközi választás, Kiskőrösön a 4-es egyéni választókerületben pedig az elhunyt képviselő utódját kell megválasztani.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Gagybátorban és Ongán a korábbi településvezetők halála miatt polgármestert, Szentivánbaksán pedig a képviselő-testület feloszlása miatt polgármestert és képviselőket is választanak.

Békés megyében, Békéscsabán a 4-es egyéni választókerületben haláleset, Békésen pedig az 1. egyéni választókerületben lemondás miatt kell időközi képviselő-választást tartani.

Csongrád-Csanád megyében Szegeden, az 1-es egyéni választókerületben a korábbi képviselő lemondása miatt tartanak voksolást.

Fejér megyében Perkátán a korábbi polgármester lemondása miatt lesz időközi választás, Gyúrón pedig a képviselő-testület feloszlása miatt kell településvezetőt és képviselőket választani.

Hírdetés

Győr-Moson-Sopron megyében Fertőhomok lakói a korábbi polgármester halála miatt választanak új településvezetőt.

Heves megyében Gyöngyösön a 3-as egyéni választókerületben a korábbi képviselő halála, Egerben pedig a 7-es választókerületben a korábbi képviselő lemondása miatt lesz időközi képviselő-választás.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében Szolnokon a 4-es egyéni választókerületben a képviselő lemondása miatt kell időközi választást tartani.

Nógrád megyében Alsópetényben a korábbi polgármester lemondása miatt lesz időközi választás.

Pest megyében Tökölön a 4-es egyéni választókerületben, Szigetszentmiklóson a 6-os, Nagykőrösön pedig az 5-ös választókerületben a korábbi képviselő halála miatt lesz időközi választás.

Somogy megyében Göllén és Balatonberényben a képviselő-testület feloszlása miatt választanak polgármestert és képviselőket, míg Mezőcsokonyán a korábbi polgármester halála miatt lesz időközi választás.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Darnó lakói a korábbi polgármester lemondása miatt választanak új településvezetőt, Nyírpilisen pedig a korábbi polgármester összeférhetetlenség miatt lemondott, ezért kell időközi választást tartani. A képviselő-testület lemondása miatt választanak polgármestert és képviselőket Anarcson, Nyírkércsen és Papon. Nyíregyházán az 1-es és a 3-as egyéni választókerületben a képviselő halála miatt kell időközi választást rendezni.

Tolna megyében Nagyszokoly lakói polgármestert választanak, a korábbi településvezetőről ugyanis megállapították, hogy méltatlan a tisztség betöltésére.

Vas megyében Bozsokon a polgármester halála, Telekesen és Porpácon pedig a lemondása miatt kell új településvezetőt választani. Kemeneskápolnán a korábbi időközi választáson szavazategyenlőség alakult ki a polgármesterjelöltek között, itt ezért kell időközi választást tartani. Kőszegen a 2-es egyéni választókerületben lemondás, Sárváron pedig az 5-ös egyéni választókerületben haláleset miatt kell új képviselőt választani.

Veszprém megyében Balatonalmádiban és Dörgicsén a polgármester lemondása miatt lesz időközi választás. A képviselő-testület feloszlása miatt polgármestert és képviselőket kell választani Balatonedericsen, Litéren, Lovason és Magyarpolányban.

Zala megyében Hottó községben a korábbi polgármester lemondása, Zalaköveskúton és Pusztaapátiban pedig a polgármester halála miatt választanak új településvezetőt. A képviselő-testület lemondása miatt Nemesnépen és Ramocsán polgármestert és képviselőket is választanak. Keszthelyen a polgármester lemondása, továbbá a 8-as egyéni választókerületben a képviselő halála miatt lesz időközi választás. Fűzvölgyben a polgármester halála miatt írtak ki időközi voksolást, és – mivel a képviselők száma a testület működéséhez szükséges létszám alá csökkent – három képviselőt is választaniuk kell a helyieknek.

Ezek mellett nyolc helyen – Dombegyház, Budapest XV. kerület, Bátaszék, Örkény, Szentborbás, Hernád, Egyek, Dunaújváros – időközi nemzetiségi önkormányzati választást tartanak ma.

Szavazni reggel 6-tól este 7 óráig lehet.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »